Előadó: Voices Of Rock
Kiadó: AOR Heaven Records
Megjelenés: 2007
Hogyan lehet legalább részben kikerülni a melodikus hard rock közhelyes sztereotípiáit? Megírsz tíz dalt, meghívsz 10 különböző énekest, akik 10 különböző hanggal hozzák majd el az albumra a kívánt változatosságot, és ez a változatosság láthatatlan fátyolként takarhatja el a rég kitalált és kitaposott klisék egész tárházát.
A Voices Of Rock nevű projekt – nevezzük így – kezdeményezői két német gitáros, Michael Voss (Mad Max, Casanova) és Chris Lausmann (Bonfire, Jaded Heart). Ez a duó hozta az összes alapötlet főbb riffjeit, és öntötte őket melodikus hard rock dalok formájába.
A dalok szerkezete és az elkapott hangulat is nagyon németes, úgyhogy az album azoknak fog igazán tetszeni, akik szeretik a Jaded Heartot, a Frontline-t vagy a Fair Warninget. A Pink Cream 69 hangzása ehhez képest már valamivel keményebb, de szándékosan említem őket, hogy könnyebben érezzétek, hol is helyezkedik el az „MMVII”. Szóval a gitárok megőrzött élettel és némi kezdeményezőkedvvel szorítják körül a produkció hangképében középen álló éneket és a többszólamú vokális harmóniákat. A riffek és a riffstruktúrák felépítése és kivitelezése miatt az összkép ugyan németes, az egyes énekeseknek viszont sikerül a saját érintésükkel felülírni ezt az első benyomást, olyannyira, hogy néhány dal átveszi az anyabandáik hangulatát.
Ezt rögtön a nyitó Voodoo Woman is igazolja James Christiannel (House Of Lords) az mikrofonnál, ez akár House Of Lords-dal is lehetne. Remek, megragadó riff, de a refrénből hiányzik a tökéletességhez szükséges utolsó simítás: valahogy nem akar kibontakozni, pedig a drámát lenyűgözően fokozza a belépésig. A Plasmatics és a Crown Of Thorns tagja, Jean Beauvouir is egy csipetnyi Crown Of Thorns-hangulatot lehel az album második dalába, a Wild Thinget: átjárja a mérgező erotika, remekül felszerelt szám többszólamú vokális harmóniákkal, az album egyik csúcspontja, főleg a refrén veszélyesen gyilkos! Az album dinamikája és hangulata a Nightingale-lel szépen új hangulat felé fordul, ez egy közepes tempójú, drámai, ütős ballada, a Slammer/Strangeways-énekes Terry Brockkal, aki hangszínével és hozzáállásával teljesen új energiát és frissességet hoz az albumra. Ebből az Over And Done-ban a lemez veszít némi atmoszférából és dinamitból: a dal eléggé kiszámítható, ismétlődő, szétszedett barré akkordokra épülő motívumra épül, Dan Reed (Dan Reed Network) éneke pedig túl édes hatású. Teljesen ellentétesen hat a Phoenix Rising, rajta az ex-Hardline és Axel Rudi Pell énekesének, Johnny Gioelinek összetéveszthetetlen pecsétjével és az album egyik legimpozánsabb refrénjével. Az utána következő Irresistible pedig kompozíciós szempontból gyakorlatilag fejtől talpig tökéletesen fel van öltöztetve, ami igazi meglepetés, ha azt nézzük, valószínűleg milyen rövid életű a Voices Of Rock projekt. Itt minden stimmel. A Harem Scarem-énekes Harry Hess hangja hihetetlenül hatásos a kiválasztott dallamban és kontrasztban, ahogy folyékonyan megy át a refrénből az előrefrénbe és vissza. A dal magasan lélegzik, és magas fokú drámát hordoz. A nő illatának végzetes vonzereje, brrrrrrrrrr… Férfiak, ahányan csak nadrágban jártok, adjátok át magatokat a pókasszony édesen mámorító mérgének! Az album a klisés China In Your Head-nél megint veszít az érdekességéből, a nyitómotívumot mintha maga a legnagyobb Phil Lynnot (Thin Lizzy) tette volna Voss kezébe, aztán persze jön a melodikus hard rock kitérő a refrénben, de nagyon-nagyon kiszámíthatóan… túl sokszor hallottuk már más rendezésben, és ezen az sem segít, hogy az éneket az ex-Y.J. Malmsteen’s Rising Force-énekes, az AOR-rockerek Street Talkjának tagja, Göran Edman viszi igényesen. Az album a folytatásban már-már patetikussá válik, mert jön az Underloved Robin Beck énekesnő előadásában. Isten őrizz, hogy férfisovinizmusban szenvedjek, de az ő „csajos” hangja egyszerűen nem illeszkedik az album lényegét hajtó általános energiához. A mélypontról két remek szám menti ki a lemezt a végén. Az első igazi AOR-rocker, lágyabb gitárokkal és az instrumentumok közti nagyobb egyensúllyal a produkcióban, Steve Overland (FM, Shadowland) énekével, akinek enyhén soulos hangja olyan különleges, hogy a dal szárnyakat kap, és ennek főleg a régi jó FM-rajongók fognak örülni. Ezt a számot fenomenálisan dramatikusan folytatja a Love Is Blind, ami az Irresistible mellett az album másik, kristálytiszta gyöngyszeme: megint kicsit élesebb hard rock riffelés, de tipikus AOR-refrénnel és többszólamú vokális harmóniákkal, amelyek még a „John Payne-féle Asia-korszakot” is eszünkbe juttatják. Az album erősen drámai lezárásához a tragédia zömét Gary Barden (ex-Michael Schenker Group) egyedülálló énekteljesítménye adja.
Voices Of Rock és az „MMVII” album? Valóban. Az album érdekes, egyszerűen elég vonzó, ha gyorsan végigmérjük elejétől a végéig. Van rajta három enyhébb melléfogás, és két kiválóan kidolgozott szám. Ami közte van, az minőségi, az ötletek meggyőzően állnak egymás mellett, így olyan album születik, amely összességében magas minőségű kompozíciókkal és hullámzó dinamikával dicsekedhet, és irigylésre méltó szintű drámát ér el, ami a hard rock riffsablonok szétverésében általában a kulcs. Voss és Lausmann nyilván rutinos öreg rókák, akik nem tudják megtagadni magukat, és a páros jól működik. A hiperaktív Denander és az egykori Bonfire-gitáros, Angel G. Schleifer szépen kimért, ritmikusan szinkronban futó párhuzamos műlesiklást csinált a gitárszólókból, amelyek rátesznek az i-re a dalok amúgy is kompakt voltára. Ahogy mondtam. Érdekes album, egy kicsit más album, ami nem tökéletes, de vannak meglepő gyöngyszemei, és két enyhébb „mellélövése” is. Próbáljátok ki, hagyjátok, hogy meglepjen. A melodikus rock rajongói nem lesztek épp elragadtatva – az „MMVII”-ben nem találtok majd kinyilatkoztatást, de csalódni sem fogtok benne.
Felállás
James Christian – ének, 1. dal
Jean Beauvouir – ének, 2. dal
Terry Brock – ének, 3. dal
Dan Reed – ének, 4. dal
Johnny Gioeli – ének, 5. dal
Harry Hess – ének, 6. dal
Goran Edman – ének, 7. dal
Robin Beck – ének, 8. dal
Steve Overland – ének, 9. dal
Gary Barden – ének, 10. dal
Michael Voss – gitár
Angel G. Schleifer – gitárszólók
Tommy Denander – gitárszólók
Chris Lausmann – gitár, basszusgitár, billentyűk
Bertram Engel – dob
Produkció
Chris Lausmann & Michael Voss
Számlista
1. Voodoo Woman
2. Wild Thing
3. Nightingale
4. Over And Done
5. Phoenix Rising
6. Irresistible
7. China In Your Hands
8. Underloved
9. Slip Away
10. Love Is Blind
Az album hossza: 44.16
