Szerző: Urban Bolta
Fotók: Urban Bolta
Helyszín: Otočec / Szlovénia
A koncert dátuma: 2012. 06. 21.
Látogatók száma: 3000
Jegyár: 49€ (elővételi ár a fesztivál összes napjára) / 70€ (a rendezvény napján)
Újra körbeért az év, megérkezett a nyár eleje, és vele a hagyományos, többnapos rockerünnep, a Rock Otočec. Ha az utóbbi években a nagyobb-kisebb rockfesztiválok (Švic, Klumpanje, Shengenfest, Gora Rocka…) úgy nőnek, mint gomba eső után, a Rock Otočec azon kevés hasonló fesztivál egyike errefelé, amely joggal építhet a folytonosságára és a hagyományaira, így az évek alatt a fiatalok körében már be is vésődött a köztudatba mint garantált hétvégi buli. A Rock Otočec a zenei program mellett gazdag kísérőprogramot is kínál a látogatóinak: workshopokat, impro ligát és stand up fellépéseket, iszapfürdőt, a Krkában való fürdést… így a hangos, negatívan hangolt kritikák ellenére Otočec kétségkívül még mindig az Alpok napos oldalának legkellemesebb rockfesztiváljai közé tartozik.
Ezen a ponton fel kell tenni a kérdést: mi is pontosan az, ami (jogosan) szúrja a rosszindulatú nyelvek szemét? A hasonló típusú rockfesztiválok szervezőinek zöme Otočeccel együtt évszázadok óta ugyanarra a tizenöt-húsz szlovén és volt jugoszláv előadóra épít, aztán úgy adja el ezt a zenei programot, mintha az lenne a legőrültebb dolog, ami a galaxisban idáig történt. Külföldön ez nem így megy. A szomszédos Horvátországban, ahol nálunk is nehezebb a gazdasági helyzet, az utóbbi években szép számmal bukkantak fel olyan fesztiválok, amelyek valódi világsztárokkal etetik a látogatókat, miközben a mi drága Szlovéniánkban a szervezők még mindig azon versengenek, ki a falu első embere, ahelyett hogy felvennék a korral a lépést, és felszállnának az európai vonatra.
A Rock Otočec gyönyörű helyszínnel büszkélkedhet. A középkori Otočec vár közvetlen szomszédságában zajlik, a Krka zuhatagainak csodás díszlete és a folyó vízi élővilága már önmagában is vonzó, így a jó kedv már a fesztiválra érkezéskor sem marad el soha.
Idén a kínálat javítása érdekében a Rock Otočec felelősei ötnaposra bővítették a rendezvényt, ami a nyitó szerdai nap látogatottsága alapján merész húzásnak bizonyult. A Človek z bombami nevű projekt – amely Maribor, Európa kulturális fővárosa közreműködésével jött létre – csábító bemutatója ellenére a szerdai este nagyon gyéren látogatott volt, munkahelyi kötelezettségek miatt én magam is hiányoztam.
Megérkezett a csütörtök, és vele több látogató az egész országból, bár a helyszín a három-négy évvel ezelőttihez képest még mindig félig üresnek tűnt. A főszínpadon este fél hétkor a mozirjei rockerek, az Up N’ Downs nyitották meg a koncertprogramot, utánuk a stájerországi funkerek, a Soundtopia következett, majd a színpad a ljubljanai garázsrock-formáció, a Dandelion Children kezébe került. Az énekes, Jure kezdeti színpadi bukfencei és egy kábelben való megbotlása ellenére a csapat művészileg érett, teljesen saját hangú kollektívának mutatkozott, a fellépésnek pedig Jure és Anže állandó gitár–basszusgitár cserélgetése adott plusz dimenziókat. Bár a színpad előtti tér szinte üres volt, már a nyitó három zenekar mindegyike sikeresen megmutatta a saját rock’n’roll-víziót. Őket a Manouche követte, akik modern köntösben próbálják bemutatni a retró zenei irányokat, de a hiteles, organikus hangzás hiánya miatt nehezen hódítják meg a célközönséget. Az aktuális zenei trendek követése a svéd Movits! fellépésével folytatódott, akik a saját stílusukban keverik a különböző műfajokat, és minél szélesebb hallgatói körnek akarnak tetszeni. A swing ugrabugráló ritmusait Johan Rensfeldt gazdagította hiphopos betétekkel, érdekes volt viszont elsősorban a szokatlan zenei alap, amelyet többnyire csak szaxofon és szintetizátor formált. Utánuk a Rock Otočec színpadára visszatért a Hladno Pivo, a horvát punk bajnokai és valószínűleg a volt Jugoszlávia területének legnagyobb rockbandája, amely az ország szétesése után futott be. A Pjevajte nešto ljubavno, a Ne volim te és a Nije sve tako sivo klasszikusaira épülő, korrekt fellépés ellenére bevallom, hogy a horvátokat láttam már jobb formában is. Hajnali fél egykor jött el a fesztivál húzónevének ideje, a nyolctagú amerikai kollektíváé, a Gogol Bordelloé. A színes összetételű, teátrális frontembere, Eugene Hütz vezette társaság kiapadhatatlan energiaforrásnak bizonyult, színpadi bolondozásuk pedig remekül illett az ugrabugráló cigány punkhoz, amely aznap este elsőként volt képes felrázni a túlságosan álmos közönséget.
Pénteken forró reggelre ébredtünk, a esti zenei programig tartó időt pedig a Krka szigetén álló kis színpadnál lődörögve rövidítettük, amelyet két híd kötött össze a helyszínnel. A reggeli torna, a stand up, a nyereményjátékok és az improleptika délutánon át elvezettek minket a Džem fellépéséig, majd a krškói rockerek, a Momento következtek. Az elődeiknél több embert csaltak a színpad elé a rockabilly ugrabugálói, az Eightbomb, mielőtt a Dolenjskára jellemző melankolikus rock stílusában színpadra lépett volna a még ígéretes helyi rockercsapat, a Crossfire. A Kultur Shock, a szlovén zenei színpadok régi ismerősei stílusban a Gogol Bordello hangzásához közel folytatták, csak a világ különböző tájairól származó etnikai zenei elemek erősebb beépítésével. Ahogy az énekes, Srđan Jevđević a fellépés közben mondta, az ő zenéjük ugyanis az összes nép zenéjének extrém keveréke. A fesztivál külföldi vendégeinek sorában a következők a New Young Pony Club voltak az új hullám és a poszt-punk elektronikus keverékével, de az erős reklámozás után mégiscsak többet vártunk tőlük. Az est húzónevének szerepe a rogaškaiakra, a Mi2-re hárult, akik az elmúlt évtizedben a szlovén rock állócsillagai. A Mi2-t a rendkívüli összeszokottság és az énekes, Tone Kregar vezetői képességei díszítik, aki a zenekar dallamos rádiós slágereinek – mint a Sv. Margareta, a Pa si šla és a Toplice – szárnyán gond nélkül csalt ki a színpad előtti tömegből egy púposra rakott adag kinetikát. Teljesen utolsóként – akárcsak 2005-ben a Siddharta után – az Orleki léptek fel, akik koccintottak a Vinska trtával, körülnéztek a Tri dolinén, felmásztak a Kumra, és élőben is sikeresen megmutatták legnagyobb slágereik feldolgozásait, amelyek a »Repete« című album nemrégi megjelenése óta stílusában gazdagabb változatban élnek.
A szombat még egy-két fokkal feljebb tolta a higanyszálat a hőmérőkben, így Otočecen napközben állítólag egészen 36 Celsius-fokig kapaszkodott a hőmérséklet. Van, aki a Krkában hűsölt, más az iszapban, megint mások a hűtés hagyományosabb módszereihez, a sörhöz ragaszkodtak. A fesztivál mennyiségileg leggazdagabb programját fél hatkor a horvát selejtező győztesei, a Pištolj na gumene metke nyitották, őket a D8 Dimension követte, a fesztivál egyik legkellemesebb meglepetését pedig az El Kachon okozta, akik szintén a selejtezők tűfokán jutottak át a fellépésig. Az El Kachon a klasszikus rock vallomására épít, a blues tiszta romantikájára és a hammond hangfüggönyére, így ha továbbra is keményen dolgoznak, a jövőben még hallunk róluk. Igazi punk-agresszió-roham volt a Deafness By Noise, mielőtt az esti órákban az olaszok, a Passogigante szórakoztatták az már kissé becsípett fejeket üres tartalmú ska-nyelvükkel. Újabb kellemes csemege volt a füleknek a régi rockerlelkeknek Danilo Kocjančič in prijatelji fellépése, akik félórás odüsszeiában végigvonultak Danilo népszerűvé vált slágerein – Tina ne verjame, Anita ni nikoli, Poišči me –, külön köszönetet pedig az érdemeiért Žiga Türk kulturális és oktatási miniszter is mondott neki. Bár feltűnően kevés próbával, a bátran kiabáló, kissé hamis öregek érdekes színfoltot jelentettek a többségében a fiatal közönséghez igazított zenei programban. A színpad előtt a várakozásoknak megfelelően ismét megtelt a tér a stájerországi, kelta ihletésű rendbontók, a Happy Ol’WcWeasel fellépésekor. A vidám punk ír folk elemekkel és polkaritmussal a fiatalok szerint a fesztivál egyik csúcspontja volt, a mélyebb zenei érintésről pedig Vlado Kreslin és a Mali Bogovi gondoskodott. A prekmurjei a szeretett tájáról szóló nosztalgikus dalokat – a repertoárban még mindig mélyen jelen van a »Cesta« album – rutinosan játszotta le, és ismét meleg fogadtatásra talált, amiből kiderült, hogy egész Szlovéniában otthon van. Ezután ugrás következett Belgrád szívébe a Bajaga i Instruktorival, a tágabb régió elmúlt évtizedeinek egyik legnépszerűbb pop-rock formációjával. A fellépésük kissé idősebb látogatókat is közelebb vonzott, Bajaga pedig a régi slágerek és a vadonatúj, a »Daljina, dim i prašina« albumról származó dalok kellemes kombinációjával mutatkozott be. A fő fesztiválszínpadot hosszú fellépéssel a macedón elektro zenész, Kiril Džajkovski zárta, bár stílusában első pillantásra szokatlan választás egy rockfesztiválra, a gyülekezettek ajkán mosoly játszott, inkább azt bizonyítva, hogy mégsem volt olyan rossz döntés.
Az ötnapos Otočec zenei része ezzel lezárult, a fesztivál zenei és kísérő szórakoztató programjával a többnyire igénytelen látogatókat elégítette ki, aggasztó viszont, hogy a számuk évről évre stagnál. Arra a kérdésre, hogy miért van ez így, a felelősöknek gyorsan választ kell találniuk, mert a csökkenő látogatószám hosszú távon oda vezet, hogy nem lehet majd kifizetni az összes számlát, amiből egy szervezésileg olyan igényes projektben, mint a Rock Otočec, biztosan nem kevés van.
A felfrissítés első lépése valószínűleg a zenei nevek listája – ha a szlovén fesztiválok ma már két lépéssel lemaradnak a külföld mögött, talán éppen a Rock Otočecen van a felelősség, hogy a jövőben előrelépjen, és legalább megközelítse azt a kínálatot, amelyet a szomszédos országok promótereinek sikerül összeállítaniuk. Persze nincs semmi baj a sok fiatal, még be nem futott zenekarral, amelyek a fellépést Otočecen rendszerint kérges kézzel szerzik meg, inkább az újításnak tűnik hiányozni a közepes és nagy nevek kiválasztásánál. Mindenki ízlésének meg kell ugyanis felelni, öregekének és fiataloknak, a mulatósabbaknak és a komolyabbaknak egyaránt.. Bárhogy is legyen, a 2012-es projekt sikeres lezárása után már csak annyit írhatok: sok sikert a Rock Otočec 2013 megvalósításához!
Fotók: Oliver Rušković / a Rock Otočec 2012 archívuma
Képgaléria
