Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Styx
Kiadó: Wooden Nickel Records
Megjelenés: 1973
Játékidő: 34:20
Értékelés: 4/5
A pomp rock úttörői, a Styx albumról albumra fejlődtek az hetvenes évek egyik legizgalmasabb amerikai zenekarává, és közben lassan összegyúrták a sajátos zenei stílusukat, amelyet a többszólamú vokális harmóniák, a szimfonikus hangszerelések és az ütős gitárfrázisok összjátéka határozott meg. Ezzel a progresszív és a kemény rock egyedi fúziójával gyorsan kivívták a zenei ínyencek elismerő figyelmét. Először otthon, Amerikában, kicsit később pedig a világ más tájain is.
Második stúdióalbumuk, az egyszerűen „Styx II” címre keresztelt lemez érezhető szerzői és hangszerelési előrelépést mutat az elsőhöz képest. A Styx ebben a karrierszakaszban még mindig art rockos, a hangzásbeli kalandozásnak elkötelezett banda volt, hasonlóan a náluk jóval ismertebb és elismertebb brit „unokatestvérekhez”, a Queenhez, vagyis nagyon szerettek kísérletezni a legkülönfélébb műfaji hatásokkal: a kemény rocktól a klasszikus zenén át a funkig és a bluesig mindent bevetettek. A két gitáros, James Young és John Curulewski, valamint a billentyűs Dennis DeYoung változatos, dinamikus énekes összjátéka – DeYoung folyamatosan gondoskodott az orgonás mesterművek tarka kínálatáról – olyan nyerő recept volt, amely már a korai években kivívta nekik a közönség figyelmét és szimpátiáját.
A nyitó „You Need Love”, amely kislemezen is megjelent, klasszikus rockos csemege: dús orgonaréteggel, dinamikusan kombinált gitárfrázisokkal és pompázatos többszólamú vokálokkal. Ezúttal a szőke gitáros, James „J.Y.” Young kapta a vezetőénekes szerepét, aki Curulewskivel párban gondoskodik a temperamentumos gitárharmóniák drámai egymásutánjáról. Young mélyebb hangfekvésű éneke mindig is mintha a keményebb Styx-szerzeményekre lett volna teremtve.
DeYoung gyönyörű power balladája, a „Lady”, amelyet akkori feleségének ajánlott, az első Styx-sláger volt. Ezzel sikerült meghódítaniuk szülővárosuk, Chicago rádióhullámait, Amerikát viszont csak két évvel később borította el. Egyúttal a „Lady” volt a sorban az első DeYoung-féle szerelmes power ballada, amiből a Styx történetében később egyáltalán nem volt kevés. Ez mindig az agyára ment mindazoknak a morgolódóknak, akik szerint a jelenlegi és volt párkapcsolatokról szóló szacharinos kiöntéseknek semmi keresnivalójuk a rock egyik formájában sem. Pedig éppen a Styx, az arénarock-banda prototípusa ttartozott azon kulcsfontosságú csapatok közé, amelyek lerakták az AOR, vagyis a melodikus rock alapjait – egy olyan műfajét, amely akarva-akaratlanul mindig is a rengeteg szerelmes szövegéről volt ismert. A későbbi, kifejezetten cukros DeYoung-balladák ellenére egy olyan klasszikus hangulati és kifejezőereje, mint a „Lady”-é, tagadhatatlan, bármilyen átlátszó is a szövege. A melodikus rockos power ballada ezen prototípusát finoman, fokozatosan emelkedő zongoradallam, ütős gitárriff és a fő refrén közepén megszólaló pompázatos vokális harmóniák jellemzik, amilyenekre még az Uriah Heep sem lett volna szégyenkezve.
A melankolikus „A Day” progresszív rockos eposz markáns európai felhanggal és pszichedelikus beütéssel, hiszen nem hiányoznak belőle az összetett hangszerelések és a váratlan ritmusváltások. Az epikus hangulat megteremtésében fontos szerepet játszik, ahogy DeYoung szintetizátoros textúrákat rétegez egymásra, élükön a minimoog futurisztikus hangjaival. Az 1988 óta sajnos már nem élő gitáros, John Curulewski álmodozó éneke kivételes pszichedelikus-misztikus pecsétet nyom az egész hangulatvilágra. A középső, instrumentális rész – ez áll legközelebb ahhoz, ameddig a Styx valaha is eljutott a jazz fusion felé – leginkább Chuck Panozzo zörgő basszusfutamától, ikertestvére, az 1996 óta szintén sajnos már nem élő dobos, John cintányéros átvezetéseitől, DeYoung orgonaorgiájától és a két gitáros kétszólamú harmóniáitól válik emlékezetessé. A „You Better Ask” nem is állhatna nagyobb kontrasztban az elődjével: meglehetősen alapvető rockszám, szinte rock’n’roll, egyszerű, többszólamú dallammal és markáns bluesos gitárriffel. Mintha a zenekar tagjai hirtelen úgy döntöttek volna, hogy egy kis pihenőt engednek meg maguknak vele.
A rövid, szakrális hangulatú gyászének, a „Little Fugue in G” a legendás orgonista és klasszikus zeneszerző, Johann Sebastian Bach híres kottája nyomán készült, ami újabb alkalom DeYoungnak, hogy hízelgő szólóorgonajátékkal villogjon. Egyúttal bevezetőül szolgál a legalább ennyire szakrális színezetű „Father O.S.A.”-hoz. Ez a korai pomp rock gyönyörű példája, ahol a melankolikus gitárszólamok, a szakrális hangulatú kórusharmóniák és az orgonaaranzsmanok uralkodnak, olyan hangzással, mintha valami hatalmas katedrális közepén vették volna fel őket. A szöveg a szokásos Styx-viszonyokhoz képest szarkasztikus, kicsit gúnyos és társadalomkritikus is, hiszen egy megkeseredett papról mesél, akinek fiatalon nagy reményei voltak, de megkeményedett, embergyűlölő vénemberként végezte.
A keményen rockos „Earl of Roseland” DeYoung szülővárosának, a Chicago szomszédságában fekvő Roselandnek van ajánlva, így nem meglepő, hogy a szöveg a gyerekkorát érinti, például a Pókember és az Emberi Fáklya Marvel-képregényeinek olvasását. A szám ünnepélyes hangulatát pompázatos, „Heep-szerű” többszólamú vokálok, vokális effekt használata és temperamentumos gitárpasszázsok jellemzik. A záró „I’m Gonna Make You Feel It” zúgó orgonaszólammal, színes gitárharmóniákkal, többszólamú éneklésekkel és Young harcias hangulatú énekteljesítményével hívja fel magára a figyelmet, így gyakorlatilag az Uriah Heep amerikai válaszának prototípusa.
A „Styx II”-n az arénarock legendái egy újabb lépést tettek előre az első lemezhez képest a saját, felismerhető hangzásviláguk kialakításában, és olyan art rockosan fűszeres albumot alkottak, amely ma is megérdemli a zenei ínyencek figyelmét. A fokozatos stílusváltás a progresszív rocktól az arénarock felé ekkor még csak épp elkezdődött rajta, ezért ez a kiváló teljesítmény azoknak, akik a Styxot csak a hetvenes évek végi, illetve a nyolcvanas évek eleji melodikus rockslágerek miatt becsülik, a „Lady” kivételével nem lesz túl érdekes, az igazi hívek viszont tudják, hogyan kell megbecsülni és értékelni.
Felállás
John Curulewski – gitár, szintetizátor, autoharp és ének
Dennis DeYoung – orgona, arp szintetizátor, zongora és ének
Chuck Panozzo – basszusgitár
John Panozzo – dobok, ütőhangszerek és ének
James Young – gitár és ének
Producerek
John Ryan és Bill Traut
Számlista
- You Need Love
- Lady
- A Day
- You Better Ask
- Little Fugue in G
- Father O.S.A.
- Earl of Roseland
- I’m Gonna Make You Feel It
