Szerző: Rok Klemše
Fotók: Aleš Podbrežnik
Helyszín: Orto bar, Ljubljana
A koncert dátuma: 2012. 03. 15.
Látogatók száma: 150
Jegyár: 20€
Nem hittem volna, hogy a Cynic, az Atheist és a Pestilence hazai koncertjei után még bármi meglephet. Aztán egyszer csak, mintegy mellékesen bejelentik, hogy az Orto barba jön a Fates Warning. Várjunk csak, létezik még egy ilyen nevű zenekar, vagy tényleg a progresszív metal úttörői érkeznek hozzánk!? Egy név, amelyet olyan nagyságok is a hatásaik közé soroltak, mint Mike Portnoy (aki egy interjúban azt is elmondta, hogy a Dream Theatert tévesen tartják a műfaj atyjának, valójában a Fates Warning az) és a néhai Chuck Schuldiner (Death)? Fates Warning természetesen csak egy van, és az Orto bar múlt csütörtökön a színpadán látta vendégül a progresszív metal amerikai legendáit, akik gyakorlatilag megalkották a műfajt. A koncertbejelentés keltette lelkesedési hullám után meglehetősen logikus lett volna arra számítani, hogy az esemény egy nagyobb helyszínre költözik, amilyet egy Fates Warning-féle zenekar mindenképp megérdemelt volna. Az amerikaiak azonban a koncertterem kicsiségével sem törődtek sokat, a közönség pedig gondoskodott róla, hogy a zenekar ne felejtse el az első (és remélem, nem utolsó) hazai koncertjét.
A függöny a Disconnected (Part I) introjával hullott le, és az Orto színpadára egymás után törtek be Bobby Jarzombek (dob), Frank Aresti (gitár), Joey Vera (basszus), a Fates Warning alapítója, Jim Matheos (gitár) és az énekes Ray Alder, majd a lelkes közönséget a Disconnected klasszikusával, a One-nal köszöntötték. Már az első húrmeghúzásnál makulátlan volt a hangzás, és nem emlékszem, hogy az Orto barban valaha bármelyik fellépő zenekarnak sikerült volna ilyen tökéleteset kikevernie. Ezen a csütörtökön hihetetlen melegség, kristálytiszta átláthatóság, és ahol kellett, romboló agresszió és nyersesség jellemezte a hangot. Minden hangszer megkapta a maga helyét, minden gitártémát gond nélkül lehetett hallani, a dobok hangosak és tiszták voltak, a basszus pedig zörgő és mély. Alder meleg hangjával együtt egy tökéletes egészet alkottak, amely átölelte a termet, és a jelenlévőket a zenei varázslat felhőjébe burkolta. Matheos, a zenék többségének szerzőjeként, egyedi alkotó és gitáros: a dalait nem öt percig tartó, hadonászós szólózásra építi (kacsintás, Petrucci), hanem alapvetően egyszerű riffeket ír, amelyek technikailag mégis rendkívül összetetten vannak felépítve. Matheos és Aresti párosa „tour de force” gitárduó, akik a megfelelő pillanatokban könnyedén dobálták egymásnak az elállítóan szép szólókat. Matheos és Aresti felváltva viszi a ritmust és a lead témákat, hibátlanul játszva, igazán pedig akkor ragyognak, amikor az egyszólamú vonalaikat „trademark Fates Warning” harmóniákba vezetik. A ritmusszekció is úgy vágott, mintha fogadásból tennék! Bár Mark Zonder valószínűleg mindig „a” dobosa marad a zenekarnak, Bobby Jarzombek könnyedén belelépett a nagyon nagy cipőbe. Ha néztük a dobolását, könnyű volt elveszni a dobverők minden átmenete és útvonala között. Mindezt egy olyan dobfelszerelésen, amely fele akkora, mint a legtöbb metaldobosé (ugye, Portnoy). Az energia pedig elsősorban a hihetetlen Verának köszönhetően sugárzott a színpadról: őrült karizmával izzott, miközben tollpehely-könnyedséggel és meggyőző erővel járatta az ujjait a basszushúrokon. Emiatt a közönségtől többször kapott őszinte ovációt, Alder pedig többször odavetette a közönségnek: „Joey likes you!” Az megfázása és torokproblémái ellenére Ray Alder is fantasztikusan helytállt, minden énekdallamot szívből és meggyőzően énekelt el, az előadást pedig erős érzelmekkel töltötte meg. Hihetetlen volt hallani, milyen könnyedén értelmezte Ray a remek szövegeket, és bár a magas dallamokat már nem hozza (ügyesen igazította őket a mai képességeihez), a hangja még mindig hatalmas, érzelmes és drámai előadásra képes, ami a már amúgy is gazdag Fates Warningot tovább gazdagítja. Aresti bőséges vokáljaival (amelyek bizonyították, hogy Frank is fantasztikus énekes!) a dallamokat rendkívül szépen az égbe emelte. Egy óra és negyven perc után, az Eye to Eye csodálatos előadását követően, jóval túl hamar kellett elbúcsúznunk a Fates Warningtól.
Keserű búcsú volt, de valóban gyönyörű koncertnek lehettünk tanúi, amelyet a mesterségük mesterei hibátlan stílusban vittek végig. A zenekar kiváló műsora és az energikus közönség együtt azt eredményezték, hogy az Orto falai a múlt csütörtökön valószínűleg pályafutásuk legjobb koncertjét élhették át. Soha nem fogom megérteni, hogyan lehet, hogy a Fates Warning ennyire bűnösen mellőzött zenekar, miközben a műfajtársaik, a Dream Theater ezer-kétezer fős termeket töltenek meg, de hát ilyen a sors. Egy szemernyi kétség sem fér hozzá, hogy a Fates Warning a progresszív metal „par excellece”, akinek nincs párja. Remélem, hogy Jim új lemezre vonatkozó célzásai hamarosan valóra válnak. És hogy a zenekar még egyszer elhozza ide.
Setlista
1. Intro/One
2. Life In Still Water
3. A Pleasant Shade of Gray: Part III
4. Outside Looking In
5. Down to the Wire
6. Heal Me
7. Still Remains
8. Another Perfect Day
9. The Ivory Gate of Dreams: IV.Quietus
10. A Pleasant Shade of Gray: Part XI
11. The 11th Hour
12. Point of View
13. Through Different Eyes
14. Monument
— ráadás —
15. At Fate’s Hand
16. Eye to Eye
Képgaléria
