Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Seven Steps To The Green Door
Kiadó: Progrock Records
Megjelenés: 2008
Játékidő: 65:49
Értékelés: 3.5/5
A német Seven Steps To The Green Door fiatal progresszív rockbanda, amely a „The Puzzle” című bemutatkozó lemezével hívta fel magára először a figyelmet. Annak ellenére, hogy a „Step 2 My World” még csak a második albumuk, főleg az eredetiségüknek köszönhetően már most rengeteg dicséretet besöpörtek a progresszív és kísérleti zenei körökben. Ráadásul egy neves németországi zenei fesztiválon a rock- és popzene feltörekvő formációjaként első díjat is nyertek.
A Seven Steps To The Green Door semmiképp sem tartozik a manapság uralkodó progrockos zenekarok közé, amelyek jellemzően a szimfonikus progból vagy a progresszív metalból merítenek. A zenéjük kerüli a műfaji kereteket, és gyakran át is lépi a határokat. Különböző, látszólag teljesen összeegyeztethetetlen stílusok elemeit – szimfonikus rock, artrock, metal, pop, jazz, elektronika, sőt még rap is – keverik a lehető legvadabb módon. Az ilyen eklektikus kalandokhoz igazi bátorság kell, és a fiúknak meg a lánynak ebből egyáltalán nincs hiány. A progresszivitást nagyon komolyan veszik: ahelyett, hogy a legtöbb mai zenekarhoz hasonlóan a szimfonikus prog vagy a progmetal gazdag örökségének már-már közhelyes fordulatait használnák, inkább az egyes műfajok határain lépnek túl. Közben nagyon jó szerzői erényekről tesznek tanúbizonyságot, hiszen ilyen különböző műfaji mozaikokból könnyen lehetne tökéletes katyvasz is.
Legújabb lemezükön is teljesen eltérő zenei végletek közé merészkedik a csapat. Az egyes számokban a legszívesebben a poliritmikus minták, a dallamos vokális harmóniák és az őrült jazzfrázisok váltakozásával játszadoznak. Néha egy-egy lágy, balladás rész is következik. Ezt a következő pillanatban váratlanul szakíthatja félbe egy metálos roham megtépázott riffekkel és dupla lábgéppel a dobokon, vagy egy rövid, tolakodásmentes rapbetét egy finom dallam fölött. Éppen ez a legérdekesebb: hogyan sikerül nekik a rap vokális elemeit – amelyet sok prog-purista zenei műfajnak sem tekintene – úgy beleszőni egy-egy szerzeménybe, hogy egy pillanatra sem hat zavarón. Az ilyen kísérletezés ellenére a számok egyszer sem veszítik el a fonalat, a műfaji sokszínűség pedig garantálja, hogy számtalan hallgatás után is mindig felfedezel bennük valami újat.
Az eredetiségük mellett szól az is, hogy a szövegekben és bizonyos hangszerelésekben sem rejtik véka alá a szarkasztikus humorérzéküket, ami a mai progresszív és kísérleti zenében elég ritka. A bohóckodásra és a személyes meg társadalmi szatírára való hajlamuk a booklet alapján is látszik. Ebben fotómontázson látjuk, ahogy a bandatagok törpékké zsugorodnak, és elbújnak egy botanikus kertben, ahol csigák, rovarok, no meg a házi görényük, Lane les rájuk szörnyű fenevad szerepében. A lemez dalszövegeinek többsége elsősorban arról szól, hogy az emberek a saját „mikrovilágukba” menekülnek, ahol némi lelki békét keresnek az elmebeteg modern társadalom elől. A zenekart – ahogy már a nevükből is látszik – nagy ökológiai tudatosság is áthatja.
A banda fő erőssége szerintem a mindhárom énekes által megalkotott kiváló vokális harmóniákban rejlik. Az énekesek egyénileg is ugyanilyen meggyőzők, hangi adottságaik pedig számos különböző stílushoz illenek. Különösen Anne Trautmannt kell kiemelni, akinek rendkívül meleg, líraian gazdag hangja van. Ő viszi a számokba az érzelmi intenzitás oroszlánrészét. Persze a hangszeres tudásukról sem szabad megfeledkezni, főleg a zamatos szimfonikus hangszerelések megalkotásában és a ritmusgitárok sokoldalú használatában. Meggyőzőek abban is, ahogy a modern produkciót klasszikus zongora-, hammondorgona-, moog- és Rhodes-szintetizátorfrázisokkal ötvözik, amelyek az érzelmekben gazdag hangulat megteremtéséhez is nélkülözhetetlenek. A modern produkció ellenére gyakran olyan érzése van az embernek, mintha a banda valahonnan a 70-es évekből érkezett volna, amikor a zenék nagy részét még szívvel játszották. Nehéz lenne egyes számokat kiemelni, hiszen mindegyik színvonalas, és külön fejezetet érdemel. Szerintem külön figyelmet érdemel a nyitó „New Rising”, a címadó szám és az „Out Of Clouds”. Mindhárom tökéletes példája a zenekar stílusának.
A „Step 2 My World” azokat a zenei gourmet-kat nyűgözi le leginkább, akik sok-sok hallgatás után is szeretnének még valami újat felfedezni. A Seven Steps To The Green Door azzal, hogy kerüli a világos műfaji korlátokat, bizonyítja: igazi húzós csapat, akikre az elkövetkező években még komolyan számítani kell. Sok szempontból testesítik meg a progresszív rock és úgy általában a kísérleti zene jövőjének pozitív irányát. A német progrockszíntér számára is nagyon fontosak, ahol az utóbbi időben hiányoztak az olyan bandák, amelyek mernének valami frisset kínálni, és kilépni a megszokott neoprogresszív és progmetal keretekből. A Seven Steps To The Green Door kivételes füllel hallgatja a régi és a modernebb hatásokat egyaránt. Közben soha nem felejtik el tisztelegni a kísérleti zene óriásainak hangzásvilága előtt.
Felállás
Marek Arnold – billentyűk, szaxofon, klarinét, elektronikus fúvóshangszer, programozás
Ulf Reinhardt – dob és ütőhangszerek
Heiko Rehm – basszusgitár
Andreas “Eddy†Gemeinhard – elektromos és akusztikus gitár
Anne Trautmann – ének
Ronny Gruber – ének
Lars Köhler – ének
Produkció
Marek Arnold és Ulf Reinhardt
Számlista
1. New Rising
2. Stay Beside
3. Step Into My World
4. Melissa
5. My Lovely Mr. Singing Club
6. Attract Me
7. Paid for Glance
8. Moon Talks to Me
9. Rising Shore
10. Closer
11. Out of Clouds
12. The Making Of
