Szerző: Rok Klemše
Előadó: Krisiun
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2006
Játékidő: 46:29
Értékelés: 3.5/5
Brazíliát valószínűleg mindannyian a karneváléról, a szambáról, a folyóról, amelyet a mi kedves ultraúszónk, Strel „átúszott”, meg a tangában feszítő, lebarnult német turistákról ismerjük, akik a Copacabanán a hiányosan öltözött bennszülött lányokra horgásznak. A sztereotípiákat félretéve viszont Brazília az az ország is, ahonnan a Krisiun érkezik, akik a Sepultura és az Angra mellett valószínűleg az ország legnagyobb metál exportcikkei. A Kolesne fivérekből álló trió (a basszusgitáros-énekes Alex az anyja vezetéknevét, a Camargót használja) közel húsz éves pályafutása alatt felforgatta a színpadokat az egész világon, és kiváló death metaljával a műfaj egyik legtiszteltebb neve lett. 2006-ban adták ki az AssassiNation albumot, amelyet a korán elhunyt Dimebag Darrellnek (Pantera, gitár) és Krzysztof Raczkowskinak (Vader, dob) ajánlottak.
Már a nyitó Bloodcraft megmutatja a Krisiunt a maga valójában: a félreismerhetetlen hangzással, romboló ritmusokkal, pusztító dobokkal és agresszív vokálokkal jó háromnegyed órás szenvedéstúrára visz minket. Max dobolása tipikusan death metalos, vagyis tele van blast beatekkel és ultrasebes dupla lábgépezéssel, ami egyben az album legnagyobb csalódása is. Az AssassiNation sajnos meglehetősen sablonos death metal lemez, amely szorosan a műfaj keretein belül marad, és egy centit sem lép ki belőlük. A Krisiunról azonban sosem gondolta senki, hogy kísérletezős banda, inkább olyanról, amely a brutalitás, az agresszió és a sebesség felé tör, és ez eddig az albumig be is jött nekik; az AssassiNation viszont ezúttal kissé keserű szájízt hagy maga után. Már maga a dobolás is erős ritmusfalat épít, amit a bár nem túl tisztán hallható, de szilárdan megszólaltatott basszus egészít ki, de mivel a ritmusgitár is csak a ritmusszekció részeként működik, a teljes hangkép kissé színtelen marad. Moyses ugyan eljátszik néhány változatos riffet és érdekes szólót, amelyek a Morbid Angelre, a Slayerre vagy a Vaderre emlékeztetnek, de gyakran úgy tűnik, hogy ezek a részek többé-kevésbé találomra kerültek a dalokba. Ennek ellenére többször is meglepnek az alacsonyra levitt lick-részek, a „pinch harmonicsos” sweepek és a tremolo-pengetésű futamok, amelyek eltérnek a szokásosan kaotikus death metalos szólóktól, melyek túlzottan visszaélnek a whammy-karral. Alex az énekes feladatokat kiválóan látja el, egyszerre szól brutálisan és érthetően, a Krisiun viszont több figyelmet fordíthatott volna a szövegekre, amelyek most is kíméletlenül támadják a szervezett vallást. Az album legnagyobb hibája mégis az, hogy az egyes dalok túlságosan hasonlítanak egymásra, nem nagyon különböznek, ezért nehezen is ragadnak meg az emlékezetben. Az egyhangú egészből leginkább a rövid, tribal hangulatú Summon emelkedik ki, ami viszont sajnos inkább töltelékként hat, valamint a bónuszdal, a Motörhead-feldolgozás, a kiválóan death metalosított Sweet Revenge.
Bár az AssassiNation valószínűleg a brazil fivérek leggyengébb albuma, nem éri el az olyan death metal bandák eredetiségét, mint a Nile vagy a Suffocation, és kicsit túl sok közhelyet is felvonultat, mégis kiváló példa arra, hogyan kell szólnia az igazi death metalnak.
Felállás
Alex Camargo – ének, basszusgitár
Moyses Kolesne – gitár
Max Kolesne – dob
Produkció
Andy Classen
Dallista
1. Bloodcraft
2. Natural Genocide
3. Vicious Wrath
4. Refusal
5. H.O.G. (House of God)
6. Fathers Perversion
7. Suicidal Savagery
8. Doomed
9. United in Deception
10. Decimated
11. Summon
12. Sweet Revenge
