Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés: 2019. január 25.
Producer: Magnus Karlsson
Az album hossza: 47.19
Stílus: AOR / Melodic Rock
A Starbreaker mögött a TNT egykori énekese, Tony Harnell és a svéd csodamuzsikus, a mindenhez értő zenei légiós, Magnus Karlsson áll. A páros 2005-ben és 2008-ban kiadott két stúdióalbumot, aztán lassan eltűnt a színtérről. Különösen az azonos című bemutatkozó stúdióalbum híres volt rendkívüli kidolgozottságáról és általában is üdítő frissességéről.
A „Love’s Dying Wish” című előd és az új album, a „Dysphoria” között eltelt tizenegy év hosszú idő, és ez alatt sok minden megváltozhat. Karlsson teljes gőzzel belevetette magát a német powermetal-fellegvár, a Primal Fear ügyeibe, Harnell pedig közben jött-ment a TNT-ben. Legutóbbi kilépése a TNT-ből végleges, így a Starbreaker-páros újra elég időt talált arra, hogy beinduljanak az alkotói erők, és megszülessen az új album.
Magnus nemrég két szólóalbumot adott ki FreeFall néven, aztán megjelent a The Ferrymen projekt albuma is, amelyen közreműködött a kiváló Ronnie Romero (ének), valamint a kissé elfeledett, jellemét tekintve nehéz, de mindenképp nagyszerű dobos, Mike Terrana. Magnus újabb munkái sorra tüskésebb, keményebb produkciót kaptak. Ez azt jelenti, hogy a gitárfrázisok határozottan előtérbe kerülnek. Ez tehát a fő vonás, amely Karlsson hozzáállását – az aranzsálásban és a producerkedésben egyaránt – megkülönbözteti a Primal Fearhez csatlakozása előtti munkáitól. Karlsson mindenesetre nem veszítette el azt a rendkívüli érzékét, amellyel ultrafertőző dalokat tud felépíteni: melodikusan elképesztően csábító, megbékélő és ragadós refrénjeivel pillanatok alatt elvarázsol. Ez a két alapvonás – a rendkívül kiélezett produkció, ahol a gitárok masszív riff-fala dominál, és a zenei kerekség – határozza meg az új „Dysphoria” albumot is, amely minden tekintetben továbbfejleszti a projekt két korábbi stúdióalbumát.
Harnell a korához képest hihetetlen magasságokat tart. Nemcsak magasat, hanem kivételes átütőerőt is mutat a magas és a legmagasabb fekvésekben, miközben gond nélkül megközelíti az ötödik oktávot. A nyitány, a Pure Evil különösen tüskés, ami bizonyítja, hogy Magnus a Primal Fearnél alkalmazott dalszerzői jegyeket vitte át erre a számra. A dal tipikus power metal riffet kapott, és a legélesebb, leginkább kompromisszumok nélküli szerzemény az új Starbreaker-albumon, ami az elvárásokhoz képest szép nyitó sokk a hallgatónak. Később az album megnyugszik, és középtempós ritmikába zárkózik, ahol a hatalmas, tömör riff-fal viszi a prímet, és megjelenik a Magnusra jellemző billentyűs aranzsok kombinálása is, amelyek azokat idézik, amiket Magnus megrendelői stúdióalbumaira adományozott, Bob Catleytől (Magnum) Tony O’Horáig (The Sweet, Praying Mantis), Russell Allenig és Jorn Landéig (Allen/Lande). Mondhatjuk, hogy a Starbreaker 2019-ben hálás megoldás a megrögzött TNT-rajongók szorult helyzetére, hiszen Le Tekrø és társasága évek óta nem adott nekik jó albumot. Egyedi karaktert az ad a projektnek, hogy beépül mindaz a szerzői erény, amely Magnus Karlsson, a művész zenei sokoldalúságát és nagyságát jellemzi. Mindkettő kiváló keveréke, a nyitányban a Primal Fear-féle darálás csipetnyi finomságával, ami elég ahhoz, hogy a „Dysphoria” a TNT és a melodikus rock rajongóit éppúgy érdekelje, mint a klasszikus power metal „fűrészelés” kedvelőit.
Az aranzsba orkesztrális elemek is beszivárognak, ezt hozza az ütős balladai szerzemény, a Beautiful One, amely a közepén megtöri a hangulatot, és amelyben különösen ragyognak Harnell védjegyének számító hangjának és Karlsson sokoldalú csiszoltságának erényei. A balladák általában unalmasak, ez viszont a sablonosság helyett az album „Dysphoria” egyik csúcspontját hozza. Dráma, színház, tele bombasztikus ragadóssággal és pompával. A „Dysphoria” teljesen új kifejezésbeli szintre és karakterre emeli a Starbreaker projektet. Produkciójában és kifejezésmódjában is határozottan megújult. Az új album következetességét és minőségét látva gyönyörű lenne, ha ez a projekt egyszer a színpadokon is életre kelne, igazi zenekar formájában. Harnell biztosan találna rá időt, a méltán túlzottan elfoglalt Magnus Karlsson viszont sajnos nagyon nehezen. Várjuk ki, mit hoz a jövő; ezt az írást pedig annyival zárhatjuk, hogy a „Dysphoria” rendkívül jó és kidolgozott melodikusrock-album, és már most az idei év egyik műfaji csúcsa.
Á, igen. Érdemes megemlíteni, hogy az album ugyanúgy heavy metalosan zárul, ahogy kezdődik. Csak idő kérdése volt ugyanis, mikor dolgozza fel a Starbreaker a Judas Priest azonos című klasszikusát a klasszikus „Sin After Sin” (1977) albumról. A Judas Priest-klasszikus Starbreaker-féle feldolgozása rendkívül merész és szenvedélyes zárása a „Dysphoria” albumnak, vagyis a feldolgozás szempontjából nagyon értelmes beépítés és az album „meghosszabbítása”.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 8.5 / 10
Dalok listája:
1. Pure Evil
2. Wild Butterflies
3. Last December
4. How Many More Goodbyes
5. Beautiful One
6. Dysphoria
7. My Heart Belongs to You
8. Fire Away
9. Bright Star Blind Me
10. Starbreaker
Felállás:
Tony Harnell – ének
Magnus Karlsson – gitár, billentyűk, vokál
Jonni Lightfoot – basszusgitár
Anders Köllerfors – dob
