Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Weller, Paul
Kiadó: Universal Music Group
Megjelenés: 2012
Játékidő: 43:30
Értékelés: 5/5
Paul Weller kivételes művész. Harminc éve még úgy rázta a slágerlisták csúcsait, hogy csak úgy szikrázott. A mod revival keresztapja soha nem nézett vissza a megtett zenei útra, nem ült a babérjain, és nem azzal kérkedett, hogy megpróbálta lemásolni azt a lemezt, amelyik kereskedelmileg berobbant. Nem. Ennek a művésznek az a jellemzője, hogy folyton új művészi kihívásokat állít maga elé, és az alapvető zenei esszenciáját a zenei reflexiók megszámlálhatatlan képébe és formájába önti, olyanokba, amelyeket csak ő maga tud és ért meg így megfogalmazni, hűséges hallgatótáborát pedig ezzel újra meg újra meglepi. Weller esetében persze mindig pozitív értelemben.
A „Sonik Kicks” az a lemez, amelyen Weller teljesen belemerült a totális hangmanipuláció pszichedéliájába! Hangminták, hipnotikus hanghurkok bevonása, mindezt pedig régi vágású billentyűs hangszerekkel sűrítette, a Hammond-orgonától az jó öreg mellotronig, sőt még a Moogot is bevetette.
Az albumon Wellerrel, mint mindig, ismét kiváló zenészek egész sora dolgozik együtt, közülük is kiemelkedik két gitáros, a britpop aranykorának igazi csúcsfigurái. Ők Noel Gallagher (Oasis) és Graham Coxon (Blur), és nem ez az első közös munkájuk Wellerrel. Gondoljunk csak a „22 Dreams” című lemezre (2008).
A „Sonik Kicks” hangzásvilágának kontrasztjai kivételesek. A régi vágású brit „jangle” hangzás klasszikus tartása mellett – elektromos, félakusztikus és akusztikus gitárokkal – itt vannak a „snare” dobdiktátum triviális, mégis lüktető, keményen vágott ritmusai (gyakran értelmesen megtámogatva ütőhangszerekkel, mint a Drifters vagy a The Attic című dalokban), és ezekre épül Weller idei, rendkívül vibráló, atmoszférikus kalandozása, a frissen megformált hangtájak sora. A „Sonik Kicks” valamiféle „space” hipnózison lebeg, amelyet átitat a mellotron és a Hammond ósdi hangjainak zseniális alkalmazása, valamint a hanghurkok ravasz kicsavarása. Weller a társaságával ezúttal semmilyen korlátot nem szabott magának a stúdióban, ezért olyan gazdag, teli hangzást sikerült létrehoznia, amely végig jutalmazza a hallgatót: ahogy újra meg újra pörög a korong a CD-lejátszóban, egyre újabb élményeket, különös és egyedi art-paradigmákat tár fel előtte. A „Sonik Kicks” lassan kúszik a bőröd alá. De ha egyszer begyújt, örökre égni fog!
Weller ismét bizonyítja, mekkora ereje van az énekesi interpretációnak. A hangja marad a lemez karmestere. Most is megőrzi azt a különleges kontúrt, amely Peter Gabriel és Gary Brooker (Procol Harum) hangjának bélyegéhez áll közel. Ez az érzés főleg a csendesebb pontokon kerül felszínre, amikor ízléses vonósaranzsok ölelik körül az éneket, és főként, amikor a kíséret középpontjába a zongora lép. Ilyen a záró Be Happy Children, amely ünnepélyes pillanatával, fülbemászó dallamosságával és Paul meg lánya, Leah kivételes duettjével ragadja magával a hallgatót.
Az album megőrzi Weller kiforrott, szarkasztikus karakterét, amely először a lemez első slágerszinglijében, a That Dangerous Age-ben tör felszínre erőteljesen: ebben van a legtöbb popelem, a győzedelmes pedig természetesen Weller hangjának párbeszéde a női kísérővokálokkal a fülbemászó refrénben. Hiteles fekete brit humoreszkekkel teli, az albumon különösen kiemelkedő dalok még a Kling | Klang, a When Your Garden’s Overgrown és a Paperchaser.
A legtöbb művészi kihívást ezúttal Weller a dub alapú Study In Blue-ban állította maga elé, amelyben Weller felesége, Hannah is bekapcsolódik az énekduettbe. Az album leghosszabb száma tartalmában a legtöbbet foglalkozik azokkal az elemekkel, amelyek nem jellemzők Weller zenéjére, ezeket viszont úgy használja fel az aranzsmán belül, hogy ideális adagban, teljes összhangban fog kezet Weller eklekticizmusa és a említett zenei műfaj (a dub) kiindulópontjai. A hanghurkok a trip-hop elemeire jellemző zenei irányvonalak érintésével is mélyítik a hangzást (a szájharmonika hatásának mintavételezett hangja). Ez az a dal, amely önmagában is Weller kísérletezésének csúcspontja az új lemezen.
Itt van még a sötétebb hangvételű Dragonfly és Around the Lake, gyorsított ritmusmintára építve; tömörségüket ismét sikeresen sűríti a számtalan hanghatásból álló „space” táj remek háttere, amelyet gond nélkül fel lehetne használni bármelyik sci-fi filmben.
A „Sonik Kicks” alapján Paul Weller előadóként elérte a stilisztikai önállóság kifejezésmódbeli státuszát, és ezzel betölti azt az űrt, amely a bolygó első rockkaméleonjának, David Bowie-nak a visszavonulásával keletkezett. A finom, filigrán érzék pedig, amellyel új zenei szubsztanciát alkot, a pszichedelikusan kaleidoszkópszerű táj kivételesen soktényezős függönyét szőve, már nem áll messze egy másik brit kísérletező, hangulatfestő varázsló hasonló kifinomultságától sem. Ő pedig Damon Albarn. Egyszerűbben szólva: Paul Weller 11. stúdióalbumával, a „zvočnih sunkov” (hangrúgások) lemezével új, eddig be nem járt területre merészkedett a zenei kifejezésmód világában, és gyakorlatilag mindent kihozott belőle, amit egy ilyen helyzetben egyáltalán ki lehet hozni. Megtartotta rendkívül jól felismerhető art karakterét, és új kifejezési dimenziót adott hozzá. Az új lemez hangzásban továbbfejlesztett art karizmája bizonyítja, hogy Wellernek nincs megállás. A férfi folyamatosan fejlődik és művészileg érik. A „Sonik Kicks” az idei év egyik legszebb rock n’ roll kiadványa. Megőrzi az összes eklektikusságot és a magas fokú befogadhatóságot, Weller pedig az új lemezen ismét hatásosan olvasztja egybe a jellegzetes zenei univerzumát a még ki nem próbált zenei horizontokkal, és olyan új albumot juttat a piacra, amely rendkívül provokatív karakterű és filigránul részletes tartású.
Felállás
Paul Weller – ének, elektromos gitár, akusztikus gitár, basszusgitár, ütőhangszerek, dob, kísérővokál, zongora, mellotron, Hammond, Farfisa, Moog
Steve Cradock – elektromos gitár, akusztikus gitár, dob, kísérővokál
Andy Crofts – elektromos gitár, kísérővokál, xilofon, celesta, vibrafon, basszusgitár, vonósaranzs a 2. és 12. dalhoz
Noel Gallagher – elektromos gitár, akusztikus gitár, basszusgitár
Graham Coxon – elektromos gitár
Simon Dine – elektromos gitár
Aziz Ibrahim – akusztikus gitár
Stan Kybert – programozás
Simon Dine – hurkok, FX, elektromos vonósok
Andy Lewis – basszusgitár, celesta, vibrafon, xilofon
Marco Nelson – basszusgitár
Roger Nowell – basszusgitár
Charles Rees – ütőhangszerek, dob
David Nack – dob
Steve Pilgrim – dob, kísérővokál
Ben Gordelier – dob
Leah Weller – kísérővokál
Mac Weller – kísérővokál
Hannah Weller – kísérővokál
Sean O’Hagan – vonósaranzs a 4. és 5. dalhoz
Produkció
Paul Weller & Simon Dine
Dallista
1. Green
2. The Attic
3. Kling | Klang
4. Sleep of the Serene
5. By the Waters
6. That Dangerous Age
7. Study in Blue
8. Dragonfly
9. When Your Garden’s Overgrown
10. Around the Lake
11. Twilight
12. Drifters
13. Paperchase
14. Be Happy Children
