Előadó: Spock's Beard
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2002
Értékelés: 4/5
A zenekar első koncepcióalbuma tipikusan a progresszív rockerek „betegségét” hordozza, és újra figyelmeztet arra, hogy még nem akadt hős, aki feltalált volna egy olyan hordozót, amelyen elég hely van mindannak a rögzítésére, amit az ilyen bandák a fülünkbe akarnak tölteni. Ezért aztán a srácok mindent beleadtak: dupla lemezt vettek fel, rajta közel két órányi elsőrangú vegyes lekvárral, majd a „cuccot” a tetejébe háromlemezes CD-ként is kiadták, amelyen egy soha ki nem adott szám mellett rengeteg nyers stúdió-demófelvétel is helyet kapott, élőben megidézve a lemez születését.
A koncepció egy albínó fiúról szól, akit Snow-nak hívnak. Személyes fejlődése során olyan társadalmat él meg, amely csak nehezen, vagy egyáltalán nem tűri azokat, akik eltérnek a kitalált „szabályoktól”, amelyeket a „normális” emberek követnek. A fiú viszont felfedezi magában a képességet, hogy belelásson az emberekbe, és így megtalálja a megváltó szalmaszálat abban, hogy segít a szánalmas, fejben megzavarodott egyéneknek, és megtanítja őket szeretni önmagukat és másokat. De mi az ördög történik, amikor szembejön vele az álmai lánya? Megnyílik előtte, ő pedig a földhöz vágja, mert nyíltan megmondja neki, hogy fütyül rá. Ekkor jön rá, hogy nem is az a mindenható „soulhealer”, akinek magát a fejében kikiáltotta. Hát, az amerikaiak nem lennének amerikaiak, ha nem dramatizálnák túl az egészet a forráspontig, a végén pedig nem találnának fényes fényt a szakadék mélyén, hogy a történet boldogan érjen véget. Émelyítően édes forgatókönyvi vetélés.
A sztorihoz illeszkednek a dalok, amelyeket N. Morse átélten énekel. Többnyire sajátosan „kiégetten száraz”, olykor egészen „berepedt” hang. A csendesebb részekben ügyesen igazodik a helyzethez, és néha szinte elbeszélő módon énekel. A megvadult kitörésekben, mint a ritmusos „Devil’s Got My Throat” vagy a zseniálisan megkomponált „I’m The Guy”, rekedtes, lennonos hangon megőrül. A bátyja… pontosabban testvére, Alan, szívesen nyúl a flangerhez. Erős fogású srác, aki kivételesen jól érzi, hogyan illessze be saját díszítéseit a Spock’s Beard zenéjébe. Egy a sok közül, akit egyszerűen nem lehet bedobozolni. Az ötletek átfolynak rajta. A Spock’s Beard igazi stíluskeverő prog-fuzionisták csapata. A bluesos megoldásoktól (a „Stranger In A Strange Land” felvezetése) a funkysan groove-oló támadásokig az „Open The Gates Part II”-ben, a „Freak Boy”-ban vagy a „Welcome To NYC”-ben. A balladisztikus és csendes részek remekül átolvadnak a pörgősebbekbe, és igazi drámává csavarják a történetet, amely a nagyszabású „I’m Dying”-ban éri el a csúcsot, komor előrefrénnyel. Aaaaa, élő, istenemre, mennyire élő! A produkcióval együtt, ami kiváló. Minden kiegyensúlyozott, egyetlen hangszer sem nyomja el a többit sehol! Alig marad el egy „live” albumtól.
A pontot az i-re a váratlan fúvós kitörések teszik fel („4th Of July” vagy az őrült „Snow’s Night Out”, amelyben még egy kis hetvenes évekbeli disco-szellő is érezhető), a vonósok tökéletes hangszerelése pedig újabb horizontot nyit. A billentyűk „duplán” tolják. Neil a klasszikus zongoráról gondoskodik (jazzes kitörések is találhatók, például a „Reflection”-ben), míg Ryo (főleg a szólójában) az átvezetésekben hammondorgona-hangzásával, vagy pszichedelikus kalandjaiban K. Emersont idézi, Ryo grandiózusan nyomja az orgonát, különösen az „All Is Vanity”-ben.
Teljes spontaneitás a játékban, amelyben a srácok a „nyers érzésnek” adják át magukat, ami mindig felülkerekedik technikai edzettségükön. Briliáns zenei fúzió!
Felállás
Neal Morse – ének, zongora, az összes szintetizátor, akusztikus gitár Ryo Okumoto – hammondorgona, mellotron
Dave Meros – basszusgitár, vokál
Alan Morse – elektromos gitár, vokál
Nick D’Virgilio – dob, ütőhangszerek, vokál, ének a „Carie” című dalban
VENDÉGZENÉSZEK:
Chris Carmichael – hegedű, brácsa, cselló
Jim Hoke – szaxofon, klarinét, hárfa
Neil Rosengarden – harsona, trombita
Molly Pasutti – vokál az ‘Open the gates part 2′ című dalban
Produkció
Neal Morse & Spock’s Beard
Számlista
CD 1.:
1. Made Alive / Overture (5:32)
2. Stranger In A Strange Land (4:29)
3. Long Time Suffering (6:04)
4. Welcome To NYC (3:33)
5. Love Beyond Words (3:24)
6. The 39th Street Blues (I’m Sick) (4:06)
7. Devil’s Got My Throat (7:17)
8. Open Wide The Flood Gates (6:14)
9. Open The Gates Part 2 (3:03)
10. Solitary Soul (7:34)
11. Wind At My Back (5:12)
CD 2.:
1. 2nd Overture (3:47)
2. 4th Of July (3:11)
3. I’m The Guy (4:48)
4. Reflection (2:49)
5. Carie (3:05)
6. Looking For Answers (5:16)
7. Freak Boy (2:12)
8. All Is Vanity (4:36)
9. I’m Dying (5:09)
10. Freak Boy Part 2 (3:01)
11. Devil’s Got My Throat Revisited (1:55)
12. Snow’s Night Out (2:05)
13. Ladies And Gentleman Mr. Ryo Okumoto On The Keyboards (2:40)
14. I Will Go (5:09)
15. Made Alive / Wind At My (8:28)
Az album hossza: 114:43
CD 3. – A KÜLÖNLEGES KIADÁSBAN SZEREPLŐ BónuSZ CD:
1. Southside Of The Sky (9:11)
2. Good Don’t Last / Open Wide The Flood Gates (live acoustic) (11:26)
3. Working On The Devil / Fiddly / Disco (4:41)
4. Looking For Answers (live acoustic) (4:59)
5. Stranger In A Strange Land Demo (2:34)
6. 4 o’Clock (0:24)
7. Working On Ryo’s Solo (7:42)
8. Lost Bass Solo Demo (2:01)
9. The Light (live acoustic) (6:08)
10. Working On I Will Go (2:10)
A BÓNUSZ CD hossza: 51:19
