Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Magnum
Kiadó: Music For Nations
Megjelenés: 1992
Pontszám: 4/5
A „Sleepwalking” a Magnum számára viszonylag sikeres visszatérést jelent a gyökerekhez, miközben néhány új, kifinomultabb hangzásirányt is felfedeznek, amelyek korábban nem voltak ennyire hangsúlyosak a zenéjükben. Ez a nagyobb finomság és szubtilitás egyszerűen elkerülhetetlen volt azután a hideg zuhany után, amely az amerikai piacra szabott elődjének, a „Goodnight L.A.”-nek (1990) a megjelenését követte, és amelyen sikertelenül kísérleteztek a hair metallal. A kereskedelmi siker hirtelen összeomlása után a bandában lassan lecsillapodott a sztárallűr, és a Magnum elkezdett visszatérni a védjegyének számító hangzáshoz, amelyet a legkönnyebben melodikus hard rockként lehet megjelölni, art rock, hard rock és AOR fűszerkeverékére építve.
Abban, hogy a zenekarnak a „Sleepwalking” lemezen újra megvan az a jellegzetes misztikus, gyakran melankolikus kelta-brit báj, a kulcsszerepet az játszotta, hogy Tony Clarkin, a gitáros, a zenéjük és a szövegeik központi alkotója teljesen átvette az irányítást, és a lemezt saját maga producerelte. A „Sleepwalking” így megint a Magnum védjegyének számító romantikus-éteri hangzását hozza, a fantáziavilágot idéző és társadalomkritikus szövegek pedig hosszú idő után ismét az album egészén uralkodnak. Fontos szerepe van abban is, hogy a Magnum újra a „régi”, hogy visszatért a régi illusztrátor, Rodney Matthews, aki a zenekarnak egy viszonylag szokatlan borítót készített. Ez afféle misztikus kollázs, amelyet a korábbi lemezborítók darabkáiból és az egyes tagokhoz kötődő szimbolikus tárgyakból építettek fel.
Az album során végig érezhető a nagyobb kifinomultság és a megszerzett érettség a korábbi kiadványokhoz képest. Ehhez határozottan hozzájárultak Stainway domináns szintetizátorai, amelyek az egyes dalokba rendkívül kellemes romantikus melankóliát csepegtetnek. A billentyűk a produkcióban a gitárhoz képest erősen előtérbe vannak tolva, ami az együttesre jellemzőnél jóval kifinomultabb és melankolikusabb hangzást ad a lemeznek. Ennyi figyelmet a billentyűs hangszerek a „Vigilante” (1986) óta nem kaptak. Valamivel kevésbé fognak rajongani a „Sleepwalking”-ért azok, akik a Magnumot mindig is kissé különleges hard rock bandának tartották, és Clarkin gitárriffjeivel megtámogatott, ütősebb részeket szerették a legjobban, hiszen összességében ez az egyik lassabb és nyugodtabb lemezük. Emellett az amúgy végig nagyon szolid „Sleepwalking” nem mérhető a legjobb teljesítményeikhez. Aki még egy „On A Storyteller’s Night”-ra (1985) számított, az alaposan csalódott. A zenekar aranykora ekkorra már rég elmúlt.
A Magnum a „Sleepwalking” lemezen sok szubtilis, nyugodt szakaszt engedett meg magának, amelyekben a magasabb érzelmek hangsúlyozása terén újra érvényesülhet karizmatikus énekesük, Bob „The Cat” Catley kiváló hangja. Ezt rögtön a nyitó, rendkívül szubtilis és melankolikus-romantikus „Stormy Weather” igazolja, amely a szokásos roham helyett csodaszép szimfonikus hangszerelést kínál a szintetizátorok hatalmas rétegein keresztül. Clarkin eközben a tőle szokatlan, szubtilis slide gitáros futamok tárházával mutatkozik be, miközben Catley előadása a szív minden zugába eljut. Ezután a közvetlenebb, hard rockosabb „Too Much To Ask” következik, amelynek szinte rock’n’rollos riffje van. A refrénjével is a korai lemezeik hagyományosabb vizeihez való visszatérést képviseli.
Az art rock és a hard rock gurmandjai mellett az AOR-rajongók is megkapják a magukét, akik biztosan nem tudnak majd ellenállni a „You Are The One” bájának. Himnikus, rendkívül dallamos refrénnel és csábító vokális harmóniákkal büszkélkedik, amelyek a központi riffen és a billentyűk egyszerű, de hipnotikus textúráin futnak végig. Itt akár párhuzamokat is lehetne találni az unokatestvérekkel, az Uriah Heeppel és az első két Bernie Shaw-val készült lemezükkel. A „The Flood (Red Cloud’s War)” viszont az igazi visszatérés a régi formához, kiváló alkotás, amely gond nélkül elférne az olyan korábbi mesterművek mellett is, mint az „On A Storyteller’s Night”, a „Vigilante” vagy a „Wings Of Heaven” (1987). Fő varázsa a rendkívül kifinomult szintetizátorrétegek és a gitárriffek összefonódásában rejlik, a kiváló, kissé érdes Catley-előadásban, valamint a ragyogó, váratlan ritmusváltásokban. A romantikus „Broken Wheel” balladán a zenekar Catley remek énekteljesítményének szárnyán bizonyítja, hogy a legkevésbé sem veszítette el az érzékét a minőségi, nem émelyítően édes balladákhoz.
Érdekes kísérlet a „Just One More Heartbreak” is, Clarkin szellemes wah-wah gitárfutamaival és a refrénben hangulatos többszólamúsággal. Azt, hogy az alkalmankénti art rockos szellemeskedés egyáltalán nem lett idegen tőlük, a „Every Woman, Every Man” bizonyítja a vendégként megszólaló, jazzes szaxofonbetétekkel. Az „Only In America” című, leplezetlen szarkazmussal koronázott mini sláger a 80-as években (némileg más szöveggel, persze) akár nemzetközi sláger is lehetett volna. Itt a szövegben alaposan kiadják magukból a sztárság korát követő deziluzionáltságot, amelyet a Los Angeles-i rövid tartózkodásuk alatt megéltek (lásd a „Goodnight L.A.” kritikáját). Az album egyik csúcspontja kétségkívül a „Sleepwalking” is, amely folytatja a kiváló címadó dalok hagyományát. A kötelező csábító, himnikus refrén mellett nem hiányzik a misztikus szöveg, a közbeékelt latinos akusztikusgitár-részek és a space rockos szintetizátorhullámok sem. Rövid időre újra életre kelnek az art rockos gyökerek. A szokatlan „Prayer For A Stranger” erősen emlékeztet néhány Toto-klasszikusra, ami egyáltalán nem baj. A romantikus „Long Ride”, ahol ismét a szaxofonok uralkodnak, briliáns lemezzárás.
A „Sleepwalking” pontosan az a lemez, amelyre a Magnumnak égető szüksége volt, ha meg akarta őrizni a brit melodikus hard rock éllovasa címének hitelét a hosszú évek óta kitartó hívei körében, és új fejezetet akart nyitni, amellyel végleg maga mögött hagyja az egyre kizsákmányolóbb, már csak slágereket és még több slágert követelő Polydor kiadóval töltött aranykorát és megismételhetetlen időszakát. A „Sleepwalking” lemezen végig érezni, hogy a zenekar teli tüdővel lélegzett, és élvezte az alkotást. Az eredmény az egyik legkiegyensúlyozottabb kiadványuk, amelyben a hajdani dicsőség idejéből eredő gyökerek és hangzáselemek egy-két addig kipróbálatlan fűszerrel keverednek. A „Sleepwalking” nem volt sem az első, sem az utolsó alkalom, hogy a Magnum megpróbálta újjáéleszteni a hangzását és új fejezetet nyitni a karrierjében, de kétségkívül a legsikeresebb közülük, amellyel bátran léptek a kiszámíthatatlan 90-es évekbe.
Felállás
Bob Catley – ének
Tony Clarkin – gitár
Wally Lowe – basszusgitár
Mark Stanway – billentyűs hangszerek
Mickey Barker – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
York Gibson – billentyűprogramozás
Wesley Magoogan — szaxofon az „Every Woman, Every Man” és a „The Long Ride” dalokban
Pritam Singh — indiai dob a „Prayer For A Stranger” dalban
Gary Sanders — szájharmonika a „The Long Ride” dalban
Produkció
Tony Clarkin
Dallista
1. Stormy Weather (4:43)
2. Too Much To Ask (5:00)
3. You’re The One (3:46)
4. The Flood (6:04)
5. Broken Wheel (4:01)
6. Just One More Heartbreak (4:14)
7. Every Woman, Every Man (4:07)
8. Only In America (4:01)
9. Sleepwalking (5:41)
10. Prayer For A Stranger (4:23)
11. The Long Ride (6:54)
Az album hossza: 52:56
