Előadó: Labyrinth (CRO)
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2008
Értékelés: 2.4/5
A Labyrinth egy fiatal horvát jazzegyüttes, amely az azonos című albummal adta ki első lemezét. Két évig tartott, mire felvették, és az kompozíciókra fordított időt elnézve az ember valami nagyszerű, kiemelkedő dolgot várna, de sajnos a végeredmény csupán langyos (csak pillanatokra jó), és az ember kicsit elgondolkodik, minek kellett ehhez két év, ha nagyjából ugyanezt össze lehetett volna „pacsmagolni” egy hónap (vagy egy hét) alatt is.
A Labyrinth a klasszikus improvizatív jazz szabályait szigorúan követő jazzt játszik. Itt-ott átvillan a sok lom között egy-egy ihletett pillanat, és már-már úgy tűnik, hátha marad remény, de hamar visszatérnek az egyhangú improvizációkhoz, amelyek szinte sehová sem vezetnek. Számtalan olyan zenekart hallottam már, amelyik érdekesebb improvizációkat tudott letenni az asztalra. Úgy tűnik, a Labyrinth többet ad a játéktechnikára, mint arra a bizonyos jazzes energiára és jazzes érzésvilágra. Olvastam olyan kritikákat, amelyek szerint a zenéből fiatalos energia árad, de én ezzel nem értek egyet. Inkább azt mondanám, hogy öreg, megkeseredett jazzmuzsikusokat hallgatok, akikből kifogyott az ihlet, mégis kapaszkodnak egykori dicsőségükbe, és remélik, hogy az ihlet valahonnan majd csak lecsap rájuk. Talán a zenei múzsák a jövőben kegyesebbek lesznek a Labyrinthhez, mert most az egész többnyire steril hangzású, és igazi ihlet nélkül való.
Nem azzal van bajom, hogy a Labyrinth egy nagyon régimódi stílusra épülő jazzt játszik, hanem azzal, hogy a zenéből hiányzik az igazi töltet, amit a legjobb jazzistáknál érezni. Minden remekül meg van játszva, mind fenomenális zenészek, de úgy látom, egyre több ilyen fajta zenekar bukkan fel, amelyik a „nézzétek, mit tudok” stílusában játszik, miközben hiányzik belőle a lélek és az igazi érzés.
Ezek a fiatal horvát jazzmuzsikusok sokat ígérnek, de remélem, hogy a jövőben nagyobb vágyat mutatnak majd a saját hangzásra. Biztosan nem ártana nekik, ha több saját kifejezésmódot vinnének a zenébe ahelyett, hogy azt ismételgetik, amit már nem tudom, hányszor hallottunk. Még elég fiatal együttesről van szó, így a jövőben (legalábbis remélem) várhatunk tőlük valami jobbat. Addig is azt javaslom, hogy inkább hallgassatok valamelyik szlovén jazzegyüttest, például a Miusow Quartetet vagy a Feedbacket. Úgy tűnik, jazz terén a szlovének jelenleg egész jól állnak a horvátokhoz képest, bár a teljes jazzszínterükről nem szeretnék általánosítani.
Felállás
Dalibor Matošević – Pipo – gitárok
Luka Veselinović – basszusgitár
Marko Matošević – dobok
Vendégek: Kristian Terzić – billentyűs hangszerek, Matija Dedić – zongora, Saša Nestorović – szaxofonok
Produkció
Denis Budim, Labyrinth, Kristian Terzić
Számlista
1. Badminton (7:14)
2. Complex (6:34)
3. Cigla (6:53)
4. 87 (6:25)
5. Alexandra (5:51)
6. U-Bot (6:13)
7. Gaebletz (6:15)
