Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Kontrabant
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2013
Játékidő: 48:16
Értékelés: 3.7/5
Pár évvel ezelőtt még el sem tudtam volna képzelni, hogy az árammal és eklektikával telített rockból ilyen könnyedén át lehet csusszanni a régiesebb ritmusok és dallamok birodalmába, amit manapság etno néven árulnak, bármit jelentsen is ez. A világ az elmúlt néhány évben, az internetes vizekre és csomópontokra való intenzívebb rákapcsolódás után érezhetően összement: a déli és északi hatások, a nagy Pannónia, Isztria és a Karszt hangzásvilága, de a mi kicsi, ám zenében mindig is gazdag országunk határain túli, a kontinentális Európa látóhatárain túlra nyúló, Írországig és még tovább, az Újvilág partjaiig érő hatások – ez az az útravaló, amit az ember olyan zenekarok megszólalásában hall, mint a Terrafolk vagy a Fekete Seretlek, végül pedig annak a bandának a bájos ritmikájában is, amely már jó 20 éve műveli a zenei parlagot, és a neve Kontrabant. Mi az a kontrabant? Az etno-parti zene zenei csempészete, mondja a net, de a szlovén, cigány, pannon, balkáni és mediterrán etnozene kontúrjain túl ennél azért van itt valami több is. A Kontrabant az egyetemes művészi kifejezőerő megvalósult esztétikai ideálja, nem csupán egyetlen ember költészete és érzelemvilága, még ha a változások, átalakulások és a zene középpontja, koncentrikus körei egy Béla Szomi Kralj nevű úr körül forognak is, a többi katonaság pedig folyamatosan cserélődik. A Kontrabant a jó dolgok csempészei, a dallamok és énekek kollázsa alatt pedig lenyűgöző, húszéves pálya épült fel, amelynek csúcsa a legutóbbi kivételes album, a Sladki bes című lemez. Ezzel a Kontrabantarok eruptív, nyugtalan énjének elmélyült megismerése könnyen elkezdődhet, a törékeny, mégis eklektikusan tökéletes zenébe való beleszeretés pedig, amely természetes, akusztikus tüdővel lélegzik, nem pedig egy tonna elektronikus segédeszközzel, olyan magától értetődő dolog, hogy a decibelek ölelő zajából az otthoni hangok lágy simogatásának meleg menedékébe való átugrás meg sem lep.
A sorban hatodik album ezúttal a lendvai magyar költő, Lajos Benc szavait kölcsönzi esszenciának, így a lírai, költői oldal kerül előtérbe, a zeneiség és a korábban megszokott robbanékonyság pedig a második vonalba szorul. A Sladki bes egy olyan lemezke, amely hű marad a world music, a világzene kincseinek népszerűsítéséhez, zenei pluralizmusával pedig a szuggesztív hipnotikusság líráját fújja a fülekbe, amitől az ember szívesen leereszkedik a saját magába bezárkózott mesterséges világ csúcsairól az átalakulás ösvényein olyan emberekhez, akik másként élnek, másként értik és fogják fel a világot. Közben az előítéletekkel teli gondolatgyűjteményből lerázódik minden fölösleges rugalmatlansági porszem, és az ember hamarosan közelebb kerül az igazi zenei kozmopolita fogalmához. A nacionalizmusok mesterséges tételei és az összeesküvéses gondolkodás által elvakított világban a Kontrabant a szellemi forradalom kezdeményezőiként állja meg a helyét, akik soha nem állítják, hogy feltétlenül tökéletesek és esztétikailag százszázalékosak, bár az apró kikksekben van valami szép és oly nélkülözhetetlenül emberi. A nyitó Barva oči így egy marék latin ritmikát és akusztikus gitárt szór a tenyerünkbe, amelyek fölött Geza suttogóan lágy hangja ível, s a refrén után megmutatja magasságbeli határait, erőlködését és igyekezetét, ami a feszülő hangszálak enyhe megfeszültsége ellenére sem öli meg a zenét. A megfoghatatlanul gyönyörű szemekbe vetett szerelem, meditáció a nyár illatáról, a virágok színeiről és a bujaság, termékenység és jólét eszményi világáról – mind csak a mozaik darabkái, amelyeket a Kontrabant érzékien illeszt egésszé. A folytatás határozottabb és dallamosabb. A Morje című szám a hallgatót Tomaž Pengov lírai világába viszi. »Ljubezen krhka najina / vodna lilija / Nektar kradejo iz keliha tvoje lepote. / Kačji pastirji,« énekli Geza és a kontrabandos lovasok a ritmikus ringás kíséretében, határozottabb dobok, akusztikus gitárok és édes harmonika hangja mellett. A csodás szöveg és dallam átcsúszik az érzékelés lágy horizontjának kontúrjain, a második ütőkártya pedig már fennakadásmentes utazást ígér. A Kontrabant vonata világzenei rapszódia, színes és átkozottul ismerős, már hallott, ami viszont ezúttal nem zavar, és nem öli meg a vágyat, hogy tovább mélyedjünk benne.
A Srčno brezsrčen egy muravidéki kevercs, egy besurranó, vigadós szám a Mura illatával, amely története ezúttal egyenesen az Adria gyöngyökkel behintett, nyárian forró vizébe torkollik. »Žüžek, spi z mojof lübo / f senjaj, leti z galebon,« sugallják meditatívan a Kontrabant, és a szívből szívtelen bűnösség képeiben van bőven érzékenység, lágyság, édesség, megtévesztő álmodozás. A gyönyörű, édes swinges folytatás, a sanzonosabb Sladki bes még egy kis Franciaország- és Földközi-tenger-parti illatot fúj a történetbe, Geza pedig az édes máz alatt valami ellenszegülő, fenyegető, egyelőre visszafogott szellemet rejt, amely egy nem egészen rendben lévő világgal vágyik összecsapni. A pillanat még nem az igazi, teszi hozzá Geza, így még egy kicsit átadja magát a szerelmi lírának és a rejtett jelentések metaforikus univerzumába való csúszásnak. A Zima még következetesebben közelít az imént említett trubadúr, a világgal való meditatív szembeszegülés dalszerző-énekese, Tomaž Pengov fájdalmához. »Gospod, daj oko, da utopimo, / v oknu za ekspozicijo … / Gospod, daj nam takšno zimo, / Čarobno ekshibicijo …« morzsolja édesen Geza, a háttérben pedig dombocskák fraktáljai szövődnek, és Pigl hangzó világegyetemének hordóillata száll. Hogy az egészbe még valami kreslines is becsempészhető, azt a Kakor sonce teszi hozzá, a Kontrabant pedig a gyöngédség és az élet meg a Szerelem iránti szerelem lágy vonalával vitorlázik be a közelgő zárlat kikötőibe. A Skupaj v dvoje a gyönyörű szerelem balladás álmodozásának felgyorsított ritmusával, amely örökkévalóságban és kettősségben valósul meg, azzal, hogy a Kontrabant akusztikus gitárral, dobokkal és harmonikákkal, valamint szóképek és metaforák édes vízeséseivel táncba hívja a közönséget, amellyel az elmúlt húsz évben szorosan és elválaszthatatlanul összeforrt. Az album egyik határozottabb pillanata a filozófiailag elmélyült Kdo ve, amely magát az élet és halál, a bátorság, az idő és a lázadás lényegét kérdezi. »Vsak dan se znova vname, / Utripa v nas in gori, / Starodavni vroči plamen, / Plamen vroči tli,« ez az útravaló, amellyel a Kontrabant elkísér minket, mint elveszett Odüsszeuszokat, akik hazatérünk saját értelmünk biztonságos menedékébe, szülőföldünk oltalmába. A vég ismét a kezdet, a kezdet pedig a vég, de előtte a Kontrabant még bekeni a lelkünket esővel, égi könnyekkel és az Predjeseni hűvösével, megpörget, és ír módra megmérgez minket a gyönyörű számolóka, a 4 Wake isztriai dallamosságával, a vesternesen szarkasztikus Proletarccal forradalmi lövészárkokba hajt, az ír–szlovén részeges Napitnicával pedig jobb időkre emelve a poharat meghajol a Zdravljica derék rigmusa előtt.
Sok minden maradt még, amivel a Kontrabant remélhetőleg még határozottabban akar szántani legközelebb. A Sladki bes viszont, mint valami melaszos máz, megpuhította a recesszió által feltúrt világ és idők fájdalmas hidegét, amelynek mindannyian a részei vagyunk, itt és most. A zenét mint egyetemes nyelvet a Kontrabant az építkezés eszközeként használja, a boldogság és melegség jobb korszakába vezető átmenet építményeként. A Kontrabant szétveri a céltalan világ negatív patináját és sztereotípiáit, és megőrzi a szeretet töltetét az univerzum általunk elfeledett kis szegletéért, amelyet néhányan szándékosan magunk is kezdtünk elfelejteni, hiszen vigasztalásban itt nem volt részünk. A Sladki bes pozitív érzelmeket szolgál fel, de a strapabíróbb és toleránsabb világábrázolás lágysága alatt mégis elég forradalmi szellem lapul, amely jobb időkre vár, hogy zene és líra formájában megvalósuljon a következő lemezen, ami, gondolom, már készül. A világ pozitív átalakulásának üzenetével Szlovénia olyan üzenetet kapott, amellyel a Kontrabant suttogóbb, lágyabb módon sugallja annak a világnak a fő tételeit, amelyért őseink vérüket ontották és meghaltak. A kérdés viszont az, hogy a válságüzenetek, a negativitással, bizonytalansággal és reménytelenséggel telített média világában van-e egyáltalán elég fül ahhoz, hogy a toleranciának és gondtalanságnak ez az üzenete teljes egészében és szépségében meghallgatható legyen. Talán ezért is érezni valami fanyart és negatívat, amit az édesség ellenére a Sladki bes is magában hordoz …
Felállás
Pal Szomi – akusztikus gitár, dob, hordó és cintányér, ének, kísérővokál
Janez Vrenjak – dob és ének, kísérővokál
Peter Žnidaršič – akusztikus és elektromos basszusgitár, ének, kísérővokál
Matjaž Medvešek – hegedű, hegedű, charanga, kísérővokál
Béla Szomi Kralj – klasszikus gitár, harmonika, buzuki, ambient (szintetizátor), ének, kísérővokál
Dušan Železnikar – akusztikus gitár, buzuki, ének, kísérővokál
Produkció
Grega Samar & Béla Szomi Kralj
Számok listája
1. Barva v očeh
2. Morje
3. Srčno brezsrčen
4. Sladki bes
5. Zima
6. Kakor sonce
7. Skupaj v dvoje
8. Kdo ve?
9. Na predjesen
10. 4 Wake
11. Proletarc
12. Napitnica
