Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Xaxaxa
Kiadó: Moonlee Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 30:48
Értékelés: 4.5/5
Társadalomkritikusnak lenni, és torkig lenni az ötlettelen politikusok üres ígérgetéseivel manapság nem lehetne a legnehezebb dolog, akár a mindenhez hozzászokott, vén rókákról van szó, akár a jövő nélkül maradt tejfelesszájú ifjúságról. Mivel pedig a mai időkben jól jön egy megfelelő soundtrack a folyamatos feszültséglevezetéshez, ezt nem feltétlenül valami amerikai banda vagy a mindennel betelt helyi szereplők hozhatnák, hanem feltehetitek a makedón Xaxaxa (cirillül Hahaha) legújabb lemezét is. A név ellenére a néhai Bernays Propaganda örökösei, a skopje-i, alternatív hajtóművű, ugrálós punkerek korántsem pusztán gondtalan szórakozásra valók, hiszen a makedón szövegek és az énekelhető dallamok alatt rengeteg keserűség és a mai rendszer elleni közvetlen kritika bújik meg. Az álmaiktól megfosztottak a siránkozás vagy a puskák és bombák azonnali előkapása helyett inkább a hangszerekhez nyúltak, és egy nagyon jól artikulált lázadás hallgatható változatát tálalták, amely már három éve tölti meg a közönség fülét. Tavaly a tangóóra a Tango revolucioner jegyében a PRH 1.1 első punk rock nyaralásán is megtartatott, alig egy évvel később pedig jön a következő fejezet.
https://www.youtube.com/watch?v=rANMglEjlTg
A gyors alkotói tempó ellenére a Siromašni i bogati átgondolt munka, amely arról tanúskodik, hogy Vasko Atanasoski, Nenad Trifunovski és Đano Kuč szent küldetésnek tekintették a jelen ürességének és szomorúságának leleplezését, nem pedig csak szabadidős időtöltésnek és tétlenkedésnek. A minimalista borító hű marad a punk, a HC és az igazi alternatíva DIY gyökereihez, amelynek színeit a Fugazi, a Hüsker Dü és még néhányan védelmezték, akik a nyolcvanas és a kilencvenes évek elejére nyúlnak vissza. Ezt egy éppen jól fűszerezett hangzás támasztja alá, amely a két említett zenekar hagyományára épít, nevükhöz pedig hozzájönnek a Dag Nasty, a Wipers és a Rites Of Spring utalásai is. Jó – meleg vizet most sem fedezünk fel, és egy elég szaftos bemutatkozó után a fő kérdés az, hogy a régi történet ismétléséről és a bevált recept biztonságába húzódó stagnálásról van-e szó, vagy előrelépésről. Egyből tudjuk a választ, amint a fülben felhabzik a Hrabar nov svet hangzása, amely áthidalja az elődlemez ütős tempóját a Xaxaxa fejlődésének új korszakával. Vasko, Nenad és Đano hűek maradnak a gyökereikhez, így nem is volt értelme azt várni, hogy az új lemezen ne találnánk hasonlóságokat, de a Kolku nazad možeš da se vratiš? gazdagabb hangzásából már világos, hogy a srácok előrébb léptek. A piszkos torzításokat Vasko éppen jól lompos gitárja, ehhez remekül illeszkedik a pedáns basszus, amelyet Nenad kiválóan kezel, a dobok pedig Đano pálcái alatt éppen elég mozgalmasan, ráadásul pontosan szólnak, mint egy Singer varrógép. A zenekar első számú torkának jellegzetes hangja alá bekapcsolódik egy éppen jó finomságú női kísérővokál is, mellettük pedig ott a költői kérdés, hogy Skopje valóban elkerülhetetlen út-e a fiatalok pusztulásához. A katasztrófák évében marad a felismerés, hogy a háborúk, a földrengések és az elesett városok a jövő előhírnökei, a bőség és az álmodozó gondtalanság valamiféle aranykorába való visszatérés pedig lehetetlen.
Pesszimizmus? Inkább egészséges realizmusnak mondanám, az igazságot pedig nekünk is be kell vallanunk magunknak legalább néha, hogy az egyértelmű dolgok és a jelen tartalékaival készített világos kalkulációk ne zökkentsenek ki minket, amikor nem minden úgy van, ahogy a politikusok ígérik. Ennek szól a Siromašni i bogati, amely a szakadékokról beszél minden eurocentrikus, balkáni, sőt egyetemes banánköztársaságban, csak éppen az afrikai piszkos éhezés hegemóniája most a mi házunk táján telepedett meg. A Vtora smrt, vagyis magyarul „második halál” tartalmilag kevésbé világos dal minden fiatalnak és életteli embernek, és a fizikai elmúlás helyett a válság miatti nadrágszíj-összehúzásnak és az államhatalom romlottsága elleni anarchikus lázadásnak szól. A Kon svoite se vrtiš pedig arról beszél, hogy a legközelebbiekhez való visszatérés után sokszor kiderül, hogy a régi kötelékek elszakadtak, ahogy a visszatérés is az ősi védettség valamiféle édes állapotába. A szülői fészekbe való visszatérés, amelyet el kellett volna hagyni, pénzügyi terhek következménye, egy olyan játszmában pedig, amelyben a gazdagok a világ urai, a szegények pedig e modernség nevű disznóól urainak rabszolgái, a felszabadulás reménye legalább az evolúció útján sem lehetséges. A Xaxaxa ezt szépen becsomagolja egy alter rockos dallamosságú rakétába, a dalon pedig éppen jó, édeskés trombita- és elektromos zongorahangok is nyomot hagynak. A Xaxaxa esztétikai érzékű kritikusok, és olyan kritika ez, amely egyenesen becsúszik a fülbe, a fülnek viszont legalább egy kicsit nyitottnak kell lennie a szláv nyelvekre, különben a fő üzenet a semmibe vész, az emberek pedig a különben szép hangokra legfeljebb könnyed táncba ringatózhatnak, noha mindannyian úgy állunk, mint a vágóhídra sorban álló birkák, miközben az ötlettelen közgazdászok és politikusok oligarchái meséket írnak nekünk, amelyekkel a régen elveszett méltóságunk mellett azt a keveset is elvennék, ami a túléléshez maradt … És ebből nincs kiszállás, teszi hozzá a Probav da se isklučam című dallal Vasko és társasága. A nyomkövető chipek és a polgárok csordaszerű megbélyegzése körüli kis futurisztikus játék itt szó szerint is érthető, emellett bőven van tér az allegorikus olvasatnak is, amely szerint mindannyiunkat megjelöl a gazdasági státuszunk, a génjeink és a geopolitikai elhelyezkedésünk.
A Siromašni i bogati artikuláltabb, dallamosabb munka, amely lineárisan felfelé viszi a történetet, és én hangsúlyoznám, hogy a minőségi szint mindenképp magasabb szintre emelkedett, amit a makedón pop-punk forradalmároktól a jövőben is átkozottul el fogunk várni! A egészet tekintve a mostani lemez igazi eszmei traktátus, politikai kiáltvány, mindenekelőtt pedig nagyon jól kimért, szenvedélyes muzikalitású zenei alkotás, amelyben megmarad egy szikrányi remény a mindenkinek jutó munkára, a jelen elsötétített alagútjának végén felcsillanó fényre, a megváltásra e világ fájdalmaitól és nyomorúságaitól, amelyben élünk. A Xaxaxa pedig aktív reakciót követel, és ha mást nem, legalább táncot, amelynek ismételt kijózanodása után meghallhatjuk a szavak mindannyiunk számára közös jelentését. Ebben a táncos szentjánosbogárban pedig hamarosan a saját kezünkbe vehetjük a sorsunkat, elkezdhetünk molotovkoktélokat tölteni az utolsó leszámoláshoz azokkal, akik a fényesebb jövő reményét lopják tőlünk, és a remény fényének tolvajainak számbeli erőnkre támaszkodva könnyebben mondhatnánk: „Átlátunk rajtatok, és a mostani forradalom után kő kövön nem marad gőgös palotáitok falaiból, ahonnan a szociális háló és az ép ész utolsó atomjait is kiszívjátok!” A zenéről kicsit elkanyarodtam a politikai aktivitás felé, amelynek a Xaxaxával összhangban átkozottul jó értelme van. Tudjátok – aki utoljára nevet, az nevet a legjobban, a Xaxaxa pedig a maga módján megtiszteltetésnek veszi, hogy tartalmilag és névben is megtestesíti e mondás szarkazmusát. A jövő néma fenyegetése, mindenekelőtt pedig a jelen állapota miatti megcsömörlés olyan útravaló, amelybe a jövőben is szívesen beleharapunk majd!
Felállás
Vasko Atanasoski – gitár, ének
Nenad Trifunovski – basszusgitár
Đano Kuć – dob
Vendégzenészek:
Vladan Drobicki – trombita az 5. és a 7. dalban
Panče Bujukliev – elektromos zongora az 5. és a 7. dalban
Kristina Gorovska – ének és tapsolás a 2. dalban, tamburin a 7. dalban
Produkció
Nenad Trifunovski
Számlista
- Hrabar nov svet
- Kolku nazad možeš da se vratiš
- Siromašni i bogati
- Vtora smrt
- Kon svoite se vrtiš
- Probav da se isklučam
- Sekoj raboti
- Ako se odvojam od bolkata
- Fanariotska prikazna
- Ja polni zemljata so smrt
