Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Various Artists
Kiadó: Radio Študent
Megjelenés: 2012
Játékidő: 49:25
Értékelés: 3/5
A szlovén alternatíva megítélésekor és boncolgatásakor újra meg újra az a kérdés kerül előtérbe, hogy a szlovén közeg tényleg annyi frissességet és ütőerőt tartogat-e, hogy a Radio Študent évről évre újabb válogatást állíthasson össze új nevekből, amelyek a műfaji különcségek tarka legyezőjét egyre magasabb szintre emelik, mint korábban. Tekintve, hogy a pályázatra az elmúlt években évente több mint száz bemutatkozó, fellépésre és saját bemutatkozó lemezre áhítozó garázscsoda jelentkezett kis országunkból, a válasznak mindenképp igennek kell lennie, és ez alól az idei válogatás sem kivétel: a szervezők hat új, ritkán hallott, mindenképp felforgató nevet gyűjtöttek össze, abból a meggondolásból, hogy a minőség a legjobbak kiválogatásán múlik a mi bugyraink közül. Én is sok optimista, magas elvárással álltam neki az új kiadványnak, a Klubski Maraton 12 lemeznek.
A korongon a legjobb formájukat mutatják a fiatal srácok és lányok, akik bizonyítják, hogy a világméretű gazdasági recesszió ellenére Szlovéniában nem hiányoznak azok a hatások, amelyek az alternatíva fogalmának újradefiniálására késztetnek. Az idei legzajosabb zenei menü azonban, legalábbis első hallgatásra, azt súgja, hogy a mennyiség nem mindig előfeltétele a minőségnek – bár az ízlések és pofonok persze különbözőek. Miután a lelkes útravaló elindította az új lemezt a szlovén klubok útján, a maratonisták meglehetősen rojtos, a Radio Študentre jellemző módon vetették bele magukat a munkába, és elsőként a Črni graben nevű településről származó The Kojn noiserosan minimalista hangjai hatolnak az agyba. A duó – Miha Ovca dobos-énekes és Marko Kos gitáros – a már megszűnt Schnaps nyomdokain, az artikulált zaj vízióját adja elő, és rövid idő alatt a meglehetősen válogatós szlovén piacra már a nagylemezes bemutatkozóját, a We Really Like Beautiful Flowers című albumot is kilőtte. Az újabb, eddig kiadatlan nyitószám a Gvišn, amely alig több mint egy perc alatt négy akkordot lő ki. Ebben a nagyon közvetlen „balls out” darabban, igencsak minimalista modorban megmutatkozik a csapat alapreceptje: kevés akkord, DIY felforgató lázadás, nyers produkció, amely a közhelyek elkerülésére törekedve éppen azzá válik, amit el akart kerülni – ósdi, koszosan poros punkos hardcore keverékké, tele már hallott frázisokkal, az ígért frissesség, humor és az őrület pozitivizmusa pedig valahogy elvész egy tonna butaság alatt. Mivel minden csapat idén is két saját számmal szerepel a lemezen, a kritikámban kicsit más megközelítést választok: tematikusabban kapcsolom össze a dalokat, nem a lemez időrendjét követem. Az elsők most az utolsók is, a The Kojn pedig a lemez zárófelvonásával, a kissé rockosabb, noiseos Rabit Hell Hole-lal a, hát, poposabb oldalát is megmutatja. Hangzásra a The White Stripes jut eszembe egy erősen paranoiás grunge-tripen, a dobok és gitárok vágtájából pedig még egész ötletes, izzadságos rock’n’rollos, téboly-sikoly bontakozik ki a megváltásért, ami rányomja a bélyegét az egész lemezre – erről a kritika zárásában még ejtek pár szót.
Másodikként a balkáni új hullám friss ljubljanai tolmácsolói következnek a lemezen. A Čao Portorož kvartettje igazi kellemes meglepetés a maratoni hallójárat-ellenőrzés és fülátmosás során: az indie rockos főhajtás a belgrádi óriások, például az EKV előtt optimista módon kap egy punkosabb, alternatív folytatást. Részben azért is, mert a csapatot tarka genetikai anyag és kulturálisan tágabb ízlésspektrum, valamint a egészbe beépített hatások jellemzik. Ivan Kan Mujezinović énekes-basszusgitárosnak, Gregor Andolšek és Anže Petrič gitárosnak, valamint Aljoša Cetinski dobosnak szépen sikerül a kilencvenes éveket a Partibrejkers és a sub-popos, ütős muzsikálás-etika játékos keverékébe öltöztetni, amelyben a szerb-horvát, dallamos ének a Ču című számban éppen elég provokációhoz és fülcsábításhoz. Az Anže ezzel szemben stonerősebben koszos, és szinte teljesen összeegyeztethetetlen az első számmal, a srácok viszont a zenéjük teljes újraértelmezéséért, az érdekes gitárriffek kivételesen jó egyensúlyáért, az éppen elég pimasz és főleg szaftos basszusért teljes dicséretet érdemelnek. A dobok és az ének egy kicsit alulprodukáltak, legalábbis az én ízlésemnek, Ivan füstös inkarnációjú hangja viszont éppen eléggé paranoiás ahhoz, hogy különleges fényt adjon a csapatnak, amire ez a Maraton átkozottul rászorul.
A tripposabb, könnyed árnyalatok, a formától mentes, hipnotikus improvizáció a Trus! csapattal és a Whale Song című számmal furcsább vizekre kalauzol. A trió – Jelena Rusjan basszusgitáros, a hangszintetizátorral felfegyverzett Boštjan Simon és Peter Šuklar dobos – nem szenved a táncos eufória szindrómájától, a garázzsal átitatott pop az Elastica punkjával, a muravidéki Manul alternatív mintáival kacérkodik, referenciaként pedig a fiú és a lány még a Škrip Orkestra, a Vanilla Riot és a Kombo Zlatka Kaučiča nevét is felsorolja. Mit mond ez a csapatról? Semmit, ha őszinték vagyunk, mert inkább az élő kísérletezésnek hódolnak, mint a formális esztétikának, a szintetizátorok csipogása mellé pedig talán kellene még némi gitáros támogatás, hiszen a minimalista jamaicai rasztafári tripben (legalábbis az éneklés a „ya man” artikulációra törekszik) inkább a hang frakcionálásának művészi átadása érvényesül, mint valamilyen értelmes mondanivaló közvetítése. Mindazonáltal a Trus! remek szereplés, ami föltételesen még meg is lep. A lemez kilencedik száma, a könnyed Tenderness is szépen, erőltetetlenül illeszkedik a kontextusba, valami nagy kiemelkedés viszont nincs benne. Nem úgy, mint a Sphericube, a Coma Stereo és hasonló csapatoknál, vagy azokban a nekem kedvesebb kirándulásokban a szonikailag ki nem mondott szférákba. A Trus! közelebb áll a gyerekjátékhoz és az ismétlődő hipnózishoz, mint a galaktikus ködök univerzumába tartó hoppos kilövéshez vagy ahhoz hasonlóhoz …
Timo Chinala ezzel szemben a kipróbáltabb breakbeates receptre és egyszemélyes elektronikus hangjátékra épít. A művésznév mögött a muravidéki producer, Timotej Bertalanič rejtőzik, és már a No Good is megmutatja, hogy a muravidéki tájakon az organikus alternatív muzsikálás mellett a szilikonosabb hang is otthon van: a zsíros basszusozás, valamint a dubos és dubstepes válaszok a fizikával átitatott világban. Timo Chinala fenntartja a kapcsolatot a régi elektronikával, a Snap emléke és a kilencvenes évek MTV-csatornájának átkozottul elcsépelt sztárjai bizarr módon bevillannak, a számok pedig valami furcsa módon ringatózásra, de nem táncra késztetnek, mindenesetre meggyőzően feloldják az idő mérésének metrikáját. Az ismétlődő ritmusjáték, a vastag basszusok és samplek közt egyetlen ember zenei víziójának mononukleáris lenyomatát sem lehet unalmassággal vádolni. A lemez második leghosszabb száma, a The Sound Of You Walking Away is az állandó hangzásperfekcionizmust követi, Timo Chinala pedig a sötét elektro reaktív keverékéhez mindent hozzátesz – a síkokon, visszhangokon, degradált basszuson és mennydörgésen túl az összes építőelem tökéletes egyensúlyát is. A klubos árnyalatú transz minden perfekcionizmus ellenére inkább a tengerparti Ambasada DJ-krémjéhez kapcsolódik, mint ehhez a lemezhez, vagy a nevek hatszögéhez, amelyek mindenesetre kevésbé kifinomult muzsikát ígérnek – ha megengedhetek magamnak egy kis szarkazmust.
A testnedvek anorganikus leeresztése, az összes tudatalatti szelep megnyitása után, és miután a lemezen kifogytak a csiszoltabb gyémántok (legalábbis ami az elektronikát illeti), a Foe Spre Glass Om kevésbé lenyűgöző elektronikusai kapnak bele mohón a tortájuk szeletébe. Állítólag az elektro aktualitásaiért lelkesedő testvérek – Dejan gitáron, szintin és ritmusgépen, valamint Denis Ilješ basszusgitáros Miloš Skakić gitárossal együtt – elég szegényes előadást nyújtanak az indusztriálból, Laibach módra. Nem törődve azzal, hogy az idő pénz, ismétlődő ritmikában gabalyodnak össze, amit – persze kiegészítettebb és gazdagabb változatban – Trickynek és a Massive Attacknek tulajdonítanánk. A trip-hop szlovén változata falusiasan barázdált és átkozottul irritáló. Rengeteg a felesleges ballaszt és a locsogás, aminek se vége, se hossza. Sem a Really, sem a Favour nem emeli magasabb szintre a zenét, a komor, lehúzott techno pedig gótikusan destruktív és pesszimista. A trió az ötletek labirintusában ügyetlenül navigál, olyan érzéssel, mint egy elefánt a porcelánboltban, de igen, a Foe Spre Glass Om a maga demens módján tényleg különleges, egyetértek!
A tisztességes adag hashajtó után némi ellazulás következik, kreatívabb irányban, a jó ízlés megmentői pedig a Novo mesto-i és ljubljanai tehetséges srácok. A Rok Zalokar Trio a közép-szlovéniai metropolisz és a dolenjskai székváros között ingázik, és mindössze egy év közös alkotás után a zenekar szellemi atyja, Rok Zalokar billentyűs, Dejan Hudoklin basszusgitáros és Jože Cesar dobos kivételes érzékkel rendelkezik a közös improvizációhoz. Az építőelemek törékeny egyensúlya a Snežna gmota mindkét felvonásában sem billen át a szép destruktív lerombolásába. A klubos jazzelés szimmetriájában, a standardekkel és a ritmikával való játékban, főleg pedig abban, hogy a zongora előtérbe állításakor a zenészek közti kémia minden hibája annál hallhatóbb, a srácok sikeresen kifejlesztettek egy szavak nélküli kommunikációt, amely a füstös, feketés zenét játszó klubok vén, edzett macskáit idézi. Hipnotikusabb pillanatokból sincs hiány: a második felvonás, a Snežna gmota II még sósabb, karakterében kevésbé optimista fényben fürdik, a basszusgitár pedig Dejan kezében szólóhangszerként is szépen szól. Az emlékezetbe azonnal bevillannak a Weather Reporthoz hasonló csapatok (de szintetizátorok és optimistább alapok nélkül, talán a háttérben egy csipetnyi Jaco Pastorius-rajongással), a Mahavishnu Orchestra (vagy inkább Billy Cobham a Heather című számban), valamint a zongorás színezetű japánok, a Mouse On The Keys. Ezt a referenciát most nem számítom mínuszba. A szentimentális hangvétel természetesen Rok Zalokar és társai sajátja, és el kell ismernem, hogy fiatal koruk ellenére igazi virtuózok a maguk területén. És ki tudja – talán ez a maguk különleges módján még győzelmet is hoz nekik az idei maratonon? Minden a csillagok állásán és a zsűri jó ízlésének csipetnyi mennyiségén múlik …
A legjobbak legjobbjával így sikerült eljutnom a már tizenkettedik Klubski Maraton titkainak aljára, de be kell vallanom, hogy komoly kiugró teljesítményeket vagy forradalmi kinyilatkoztatásokat most nem lehetett észrevenni. Mindennek ellenére a tizenkettedik felvonás elég teret hagyott a további fejlesztésekre és csiszolásra – ismételném meg a standard, már kifejtett véleményemet. A hallott termés jövőre még jobb lehetne, és főleg szonikailag ütősebb, az l’art pour l’art pedig átadhatná a helyét a szlovén, mostanra elárasztott underground szaftosabb és tartalmasabb gyümölcseinek. Jó nevek nem fogynak ki, de nincs szükség arra, hogy az önbizonyítási vágyban és az örök, felforgató szélmalomharcban a tizenharmadikban tovább mélyüljön a szakadék a jól megfogalmazott, ötletes elképzelés és a homályosabban értelmetlen ötletek között, amelyek még egy kis időt igényelnének az éréshez és a belső evolúcióhoz, amely az egyes integráns részeknek hosszabb létezés esélyét adja. Egy szlovén klubbelsőségeken át vezető maraton után ugyanis előre biztosítani kell magunknak még egy ugrást a szűk látókörű disznóólunk kereteiből. Erre a játékra és erre a táncra pedig néhány idei jelölt még nincs teljesen felkészülve, ami persze, abszolút, csak az én személyes és hibás véleményem és ízlésem …
Felállás
FOE SPRE GLASS OM:
Dejan Ilješ – gitár, szinti, dobok, ritmusgép
Denis ilješ – basszusgitár
Miloš Skakić – gitár
THE KOJN:
Miha Ovca – dobok, ének
Marko Kos – gitár, ének
TIMO CHINALA:
Timotej Bertalanič – keverők, samplerek, szintetizátor
ČAO PORTOROŽ:
Ivan Kan Mujezinović – basszusgitár, ének
Gregor Andolšek – gitár, ének
Anže Petrič – gitár
Aljoša Cetinski – dobok, sikoly
TRUS!:
Jelena Rusjan – basszusgitár, ének
Boštjan Simon – szintetizátor
Peter Šuklar – dobok
ROK ZALOKAR TRIO:
Rok Zalokar – zongora
Dejan Hudoklin – basszusgitár
Jože Cesar – dobok
Produkció
Samo Pavlica, Jure Vlahovič, Marko Trstenjak, Andrej Kocan, Timotej Bertalanič
Számlista
- KM 12 – Popotnica
- The Kojn – Gvišn
- Čao Portorož – Ču
- Trus! – Whale Song
- Timo Chinala – No Good (Dub Version)
- Foe Spre Glass Om – Really
- Rok Zalokar Trio – Snežna Gmota I
- Rok Zalokra Trio – Snežna Gmota II
- Trus – Tenderness
- Timo Chinala – The Sound Of You Walking Away
- Foe Spre Glass Om – Favour
- Čao Portorož – Anže
- The Kojn – Rabit Hell Hole
