Előadó: Duff McKagan's Loaded
Kiadó: Century Media
Megjelenés: 2009
Játékidő: 49.50
Értékelés: 2/5
Duff McKagan’s Loaded nemrég ismét pályára állt egy friss nótákat tartalmazó albummal, amely alapvetően csupán halovány továbbfejlesztése a már annyiszor hallott punkos hangszerelésnek. A Sick számos felületesen egymásra hányt zenei hatás lemeze, amelyek Duff életútjának ilyen vagy olyan pontján az úriembert gyakran túl korai magömlésre késztették. Az album természetesen nem szenved hiányt féktelen punk rockos hajlamokban, amelyek első pillantásra hatalmas romboló erővé tornyosulnak, csakhogy ennek említésre méltó hatása nincs!
Duff tudatalattijának mélyén leginkább a punk iránti csodálat izzik, no meg az ahhoz kapcsolódó archaikus áramlatoké, amelyek a Guns N’ Roses-os kezdeti idők óta rendesen megdolgoztatják az úriembert. Akárhogy nézzük, a punk Duff darabos kifejezésmódjának egyik kulcseleme volt, és az is marad örökre. Innen ered a The Stoogies nagy példaképeinek temperamentumával való kacérkodás is, amely a Sick-en gyakorlatilag az azonos című nyitótétel első kompromisszumok nélküli csapásaitól kezdve érezhető. Az album vezérfonala így egyfajta újraélése a réges-régen kirobbant punk lázadásoknak. És ha valami, hát a nosztalgia tényleg nem hiányzik a Sick-ről. A The Slide valószínűleg szándékosan örökölte a The Damned klasszikusa, a New Rose pszichofizikai fogyatékosságait, a No More pedig úgy hat, mintha valamelyik különösen kemény Fear-zűrzavarból ügyetlenül átalakult volna. Duff csapata a jól ismert koncepció szűk keretein belül néhány nem túl meggyőzően kivitelezett kísérletet is felvonultat a dallamosabb, igényesebb motívumokkal való flörtölésre, ahol az IOU és a Mothers Day gyorsan leég. Amellett, hogy Duff messze nem nőtt fel a termékeny, világos célokkal és jövőképpel rendelkező zenész szerepéhez, a problémája az értelmetlen kamaszos randalírozás minden egyéb jellemzője mellett az énekhangjában is ott lapul. Mivel sosem tartozott a hangi manőverezés terén irigylésre méltó képességű zenészek közé, ráadásul a hangja 2009-ben is híján van a konkrétabb karakternek, a klasszikusan súlyos, rockos alapokra csiripelés nem kevés gondot okoz neki, legalábbis a meggyőző erő tekintetében. Az érettebb és kicsit megfontoltabb alkotásra tett kísérletek, amelyekre a Blind Date Girl, a No Shame és a Wasted Heart lélekölő sorozata törekszik, így tovább tizedelik a Sick amúgy is elszegényedett, említésre méltó pillanatokból álló palettáját.
Ha a csinos kis tested nem sóvárog szüntelenül a kvázi-punkos zaj fogyasztása után, akkor a Sick-et a legkisebb lelki-testi megrázkódtatás nélkül elengedheted a füled mellett, még akkor is, ha a „pisztolyok és rózsák” família megrögzött tisztelői közé tartozol. Ez van: a 45 éves McKagan alkotói nyelvének legalább egy kis tágulásához szükséges radikális szemléletváltásra nyilvánvalóan még nem érdemes csak úgy fogadni. Duff McKagan mindenesetre a felesleges szabadidejét, amely a bácsi előtt a Velvet Revolver friss és engedelmesebb énekesének toborzása ürügyén kínálkozik, használhatná valami produktívabb módon is!
Felállás
Duff McKagan: ének, gitár
Mike Squires: gitár
Jeff Rouse: basszusgitár
Geoff Reading: dob, vokál
Produkció
Duff McKagan
Számlista
1. Sick
2. Sleaze Factory
3. Flatline
4. IOU
5. The Slide
6. Translucent
7. Mothers Day
8. I See Through You
9. Forgive Me
10. No Shame
11. Blind Date Girl
12. Wasted Heart
13. No More
