Előadó: Last Autumn's Dream
Kiadó: Escape Music
Megjelenés: 2007
Ez aztán az érdekes banda! Kötelező próba a skandi–közép-európai dallamos hard rock és AOR rock rajongóinak! Kötelező. Ez a hiperaktív zenekar, amelynek a „Saturn Skyline” már a negyedik egymást követő stúdióalbuma, nem is olyan régen jelentette meg az azonos című bemutatkozó lemezét! Három éve, pontosabban 2004-ben! Az eredeti felállásban az Europe három tagja szerepelt: Mic Michaeli (billentyűk), John Levén (basszusgitár) és Ian Haugland (dob). Eleinte úgy volt, hogy ez egy teljesen új banda lesz! De a sors kártyái, ha hiszel bennük (inkább ne, he, he), néha maguktól is összekeverednek! Ez a három úr akkor lépett ki, amikor meglett az áttörő megállapodás az Europe újraegyesüléséről. Az énekes Mikael Erlandsson, aki irigylésre méltó szólólemezekkel büszkélkedhet, és a volt Fair Warning-gitáros, Andy Malecek így egyik napról a másikra teljesen „szárazon” maradt. A segítség azonban gyorsan megérkezett, a hiányt pedig a svéd cimborák, a Talisman soraiból érkező fél felállás töltötte be. Méghozzá a Talisman teljes ritmusszekciója: Marcel Jacob (basszusgitár) és Jamie Borger (dob).
A bemutatkozó lemez, vagyis a „II.” (2005) című utód valahogy mindenesetre nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A zenekar ezzel az albummal még tapogatózott, az új alkotói közeget próbálgatta a zenei elképzelései megvalósításához, és egy ideig „vékony jégen” táncolt. A „II.” ezért darabosabb, közvetlenebb dalokat kínált. Ez inkább egy „biztonsági játékos” lemez volt, kevesebb szerzői szellemességgel és hangulattal! Teljes sötétben is óvatosan lépkedsz, ha érted, mire gondolok. A „Winter In Paradise” (2006) idejére viszont a srácok megtalálták az igazi közös nyelvet. Visszatért az első lemez pompája és az AOR-os fellengzősség, amelyet mi, álmodozók annyira szeretünk és keresünk! A „Saturn Skyline” pedig kiváló elődjének megismétlése! A felállás persze változatlan maradt, a „Saturn Skyline” pedig dióhéjban: „Megszületett a varázslat!”
Mindenkinek, aki rá van pörögve a klasszikus nyolcvanas évekbeli AOR rock hagyományra, amely helyenként szégyenkezés nélkül megérinti a pop rockot is (After Tomorrow’s Gone vagy American Girl – Journey-nóta), nagy, bombasztikus refrénekkel, üdv a fedélzeten! Velünk van a skandináv tökély, a tökéletesen kristálytiszta produkciós egyensúly, egy ártatlan csipetnyi kissé előretolt „riffeléssel”. És az egészben az a hihetetlen, hogy a dalok érdekesen változatos kirakóst adnak, amely a zenekar tagjai származásának remek lenyomata. A skandináv és a német iskola találkozása! Malecek nem tudja elrejteni a klasszikus német iskolát, ez különösen az egyes átvezető részeknél érződik, amelyeket a Pink Cream 69, a Fair Warning és a Frontline díszítéseivel ékesít. Az album mégsem esik ennek áldozatául! Ez az elem pont jól van adagolva, és remek tényezőt visz a lemezre, ami csak növeli a dalok mozgalmasságát és dinamikáját. Malecek a klasszicizmus híve! A Pages szólója nagyon közel áll Yngwie J. Malmsteenhez, tehát egy sokrétű gitárvirtuózról van szó, akinek skálája az említett kiválóságtól Michael Schenkerig terjed, és aki ezzel bizonyítja, hogy egyenesen arra született, hogy három svéd vegye körül a bandában!
Az album egyetlen „ökörsége” pont a negyedik szám, a Rock N’ Roll Is Saving My Soul. Nem nehéz rájönni, hogy ez a lemez szándékos „funny songja”, amelynek fel kellene rázni a hangulatot és a dinamikát, de szerintem a srácok ezt már régen kinőtték, és erre a célra legközelebb kiadhatnak mondjuk egy különleges „karaoke” albumot. Ez a dal egy harmadosztályú, sörszagú keveréket kínál a The Beatlesből és a közép-európai nyolcvanas évekbeli „hard rock” hagyományból (Krokus, Vengeance, „svábok”). Ráadásul a lemez hosszabb száma, így a legunalmasabb is (ismétlődés!!!). Ezek azok a pillanatok, amelyek lehúzzák az albumot. Szóval mindenkinek, aki a részeg ordítozást nem bírja, azt tanácsolom, ugorja át ezt a számot! Jót fog tenni! Az I Know A Lot About Love szerencsésen visszateszi a dolgokat a helyükre, és innen a záró Skyscraperig az album kiválóan gördül tovább az első három dal által kijelölt irányban.
Az énekes Mikael Erlandsson igazi énekes kaméleon! Hasonlóan a power metalos Andi Derishez (Helloween). Erlandsson érdekes, kissé reszelős bársonyosságot tud felmutatni a hangjában, amely (hallgasd meg az ütős balladát, a Frozen Heart-ot) Joe Lynn Turner (ex-Rainbow) és Klaus Meine (Scorpions) árnyalatát ötvözi. A hangjával Jon Bon Jovi (Bon Jovi) rossz fiús szerepeihez is közel tud kerülni, főleg a gyorsabb, rockosabb tempójú daloknál. Ugyanakkor teljesen tiszta, dallamos éneklésre is képes, amit a srácok persze ki is használnak. Erlandsson kaméleonságának köszönhető az album „groove-jának” nagy része. A srác varázslatos érintéssel bír, és ez a Last Autumn’s Dream hajtóereje. Kiváló dallamos ének, amely minden pillanatban tökéletesen illeszkedik a vezérmotívumokhoz. Természetesen a refrénekben nem hiányozhatnak a rétegzett vokális harmóniák. Ezek, ahogy minden rendes AOR lemeznél megkövetelik, hajszálpontosra vannak csiszolva!
A „Saturn Skyline” megerősíti a Last Autumn’s Dreamet. Igazolja, hogy a srácok megtalálták a megfelelő alkotói közeget a víziójuk megvalósításához, és remek munkakémia alakult ki közöttük a stúdióban. Kompakt AOR album a megfelelő adag bombasztikummal, amely így igazi ugródeszkát kínál a következő lépéshez! A Last Autumn’s Dreamnek most ismertségre van szüksége! Feltűnésre, jelenlétre az események középpontjában. A tömegeknek észre kell venniük őket. A zenekarnak muszáj rajongótábort építenie, nehogy véletlenül észrevétlen maradjon a minőségi életműve.
Felállás
Mikael Erlandsson – ének
Andy Malecek – gitár
Marcel Jacob – basszusgitár
Jamie Borger – dob
Produkció
Last Autumn’s Dream
Dalok listája
1. For The Young & The Wild
2. After Tomorrows Gone
3. Pages
4. Rock´n Roll Is Saving My Soul
5. I Know A Lot About Love
6. Critical
7. Supersonic
8. Frozen Heart
9. American Girl
10. Domino
11. Still On The Run
12. Rocket Of Love*
*….csak az európai kiadáson
Az album játékideje: 53.15
