Előadó: Bučar, Rudi
Kiadó: Celinka
Megjelenés: 2012
Játékidő: 43:02
Értékelés: 4.3/5
Rudi Bučar már régóta nem ismeretlen név a szlovén zenei életben. A sikeres dalszerző-énekes, aki zenei „prédikációjában” az isztriai félsziget hagyományos zenei örökségének megőrzéséről gondoskodik, két önálló stúdiólemezt tudhat magáénak: a „Kapot” (2004) és a „Kambiament” (2007) című albumot. Az új lemez nem visel különleges címet, egyszerűen „Rudi Bučar & Istrabend” a neve, és a két előd logikus folytatása. Bučar ezzel nagyobbat lép a szerzői önállóság felé, ami most is szorosan kötődik az isztriai hagyományos dallamvilághoz, ugyanakkor az új album természetesen felépített hangzásvilágával még jobban kiemeli Bučar veleszületett érzékét az érzékeny, érzelmes hangulatok iránt.
Az album nyitódala, az Istrska ljudska 3×7 már szerepelt az előző, „Kambiament” (2007) című lemezen is, de most más hangzásban szólal meg. Az új hangszerelésben Bučar a versszakban a rockos zajt lecserélte, és a harmonika meg a fúvósok meleg ölelését helyezte előtérbe, a refrént pedig az umagi Lungomare klapa kórusa fűszerezi, amely később a Trajna című dalban is csatlakozik az énekéhez.
Rudi Bučar ezen a lemezen is az intimebb pillanatokban a legerősebb, amikor sóvárgó melankólia szivárog a dallamba. Ilyen töltetet kap az Edina, aztán a Draga („isztriai tangó”), és a lemezzáró „rejtett” (a borító hátoldalán nem szereplő) Naj traja is, amely egyébként a 2011-es Slovenska popevka győztese. Itt Bučar meleg, kellemes orgánumát helyenként szinte suttogó narráció erősíti, főleg ott, ahol a hangszeresek egyre puhábban csatlakoznak az adott motívum szövögetéséhez. Érvényes tehát az a megkérdőjelezhetetlen felismerés, hogy a balladák az albumok legerősebb pontjai, és annál erősebben gyújtanak, minél lágyabban adod elő őket.
A Draga szerencsés kontrasztot hordoz a két alapvető vokális megoldás között, amelyet Rudi Bučar használ. A refrén átütően erős, tekintélyt parancsoló énekkel szólal meg, míg a versszakban Bučar képszerűen kifinomult versmondásával gondoskodik a hangulat finom fokozásáról.
A Še malo is a nyugodtabb pontok közé sorolható, ugyanakkor önmagában is kiemelkedik az albumról. Lusta keringőről van szó, amelybe blueskonnotáció keveredik, és ez Bučar énekének erogén hangsúlyaival ingerli a dalt, amint az tragikusan bontakozik ki egy mámorító vonzerő megbabonázó varázsában, amelynek nincs értelme ellenállni. A hangulatot Janez Dovč szinte franciásan csengő harmonikaszólója is erősíti.
A kedvességen túl, amellyel az album tele van, például a 3×7, a Vstani primorska / O, Bella Ciao, a Mama Piero me toca, a Trajna, a Dajte, dajte és a Wana je lbezn dalokban az isztriai hagyományos népi örökség hangsúlyos érzelmességével, beleszivárog a világos szarkazmus is, a fekete humor csibészessége. A Mama Piero me toca című dalban Bučar már egészen frenetikusan felhevül, ahogy a vezérvers frázisának ismétlését a záró crescendóba fokozza. Általánosságban elmondható tehát, hogy az album kiemeli azt a játékos temperamentumot, amely abból a földrajzi származásból fakad, amelyre Bučar alkotómunkája épül.
Bučar énekének mindkét oldalán két hangszer ellensúlyozza az album menetét. Az egyik oldalon Janez Dovč harmonikája áll, ott pedig, ahol az ütősök és a dobok visszahúzódnak, Goran Krmac tubája.
A Sonce sije kétségkívül különc darab, és ahogy a címe is sejteti, fényes, könnyed játékosságú dalról van szó. Közületek azok, akiknek egy kicsit jártasabb a füle, gyorsan kiszúrják majd a dal ritmusában Robert Palmer 1980-as slágerének, a Johnny And Mary-nek a szinte azonos ritmusalapját. Emellett a dalt egy fertőzően fülbemászó dallam ékesíti, könnyedén színes kollázsokkal, amelyek mint finom fátylak simogatják a középre helyezett, átélt Bučar-éneket. Olyan dal, amely rögtön levesz a lábadról, és a rádióhullámokon való játszásra van kitalálva. Szerzői szempontból kevésbé jellegzetes Bučar-szám, aki egyébként a balladákban a legerősebb, mégis rendkívül szép kompozíció, amely további mozgalmasságot és színes fordulatokat hoz az albumra.
Ha (Lačni) Franc Zoran Predin hagyománya szerint azt akarta, hogy „da sloni letijo”, akkor ne csodálkozz, ha Rudi Bučarnál az elefántok vörös rakétákban repülnek. A Slon az album másik olyan pontja, amely eltér a többi anyagtól, ritmikailag SKA-konnotációjú, és tele van a költészetben világosan bolondos rímekkel, amelyeket Bučar főleg az „R” betű szándékos hangsúlyozásával rögzít (R-R-R-R-R). Az (opcionális) tangóváltozatában, a vezérdallamok alapmotívumai alapján, ideális dal lehetne füstös kabarék sanzonjának.
Rudi Bučar az új albummal újabb kiváló művet tett le az asztalra. Továbbra is hatékonyan ötvözi az isztriai hagyományos népi dallamvilág örökségét a rá jellemző szerzői megoldások ötleteivel. A hagyományos eredetű dalokat Bučar néhány ragyogó hangszerelői húzással mesterien igazította magához, beillesztette őket a saját szerzemények közé, és így a lemezt a teljes eklektikus magabiztosság színes tájképévé tette, amilyet csak ő maga tud megismételni. És még valami: eddigi legérettebb művét hozta ezzel létre.
Felállás
Rudi Bučar – ének, gitár, ütőhangszerek
Janez Dovč – harmonika
Goran Krmac – tuba
David Morgan – dobok, ütőhangszerek
Mitja Robič – torbenta
VENDÉGZENÉSZEK
a Lungomare klapa az 1. és a 6. számban
Produkció
Rudi Bučar, Tadej Mihelič & Gaber Radojevič
Számlista
1. 3 x 7
2. Edina
3. Wana je lbezn
4. Draga
5. Mama Piero me poca
6. Trajna
7. Še malo
8. Sonce sije
9. Slon
10. Dajte, dajte
11. Vstala Primorska / O, Bella Ciao
12. Naj traja*
*…. rejtett dal
