Előadó: Shadow Gallery
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2005
Értékelés: 3.5/5
Hát végre megvan! A zenekar ötödik stúdióalbuma tizenkilenc évnyi pályafutás után. A Shadow Gallery nyilvánvalóan a zenei maximalizmus megtestesítője: minden lemezt addig csiszolgatnak, fényeznek és kukacoskodnak, amíg el nem érik a kívánt eredményt. A „Room V” annak a koncepciónak a folytatása, amelyet a mindig társadalomkritikus Shadow Gallery 1998-ban a „Tyranny” című gyöngyszemmel indított útjára, és amely az Act III.-mal és az Act IV.-gyel most tetralógiává bővült. A történet két szerelmesről szól, egy párról, amely túl akar lépni a megtörténteken, örökre maga mögött akarja hagyni őket, hogy aztán „újra élhessen, békés közös életben”. Elsőre nyálasan hangzik, pedig nem egészen az… Szerelem két ember között. Beszélni könnyű, megvalósítani nehezebb, hiszen rajtunk áll, mit áldozunk fel azért, hogy nyerjünk és/vagy veszítsünk. A veszteségtől való félelem, amely a sötét oldalra visz (mondaná Yoda), még mindig a saját javunk felé billenti a mérleg nyelvét, így nem akarunk áldozatot hozni és az ismeretlennel próbálkozni, és az élet csak úgy elmegy mellettünk, üresen… A „Room V”-n a főszereplő szeme láttára valóságos horrorforgatókönyv peregni le, a lehető legrosszabb rémálom. Épp amikor úgy tűnik, hogy boldogan leszedte a csillagokat az égről, előbb elveszti a feleségét, a negyedik felvonás elején pedig, mintegy hab a tortán, hét év elteltével tragikusan meghal a lánya is, a lemez hátralévő része pedig a személyes, lelki átalakulás pokoli lángjain át a Rain című dalig tart, amelyben a lélek megtisztul a hatalmas fájdalomtól és haragtól, hogy új ember születhessen, lelkileg erősebb és gazdagabb. A borító szimbolikája a belső életerőt személyesíti meg (az összefonódó kígyók), amelyet az átalakulást jelentő tűz vesz körül! Mit tanulhatunk ebből? Ne ragaszkodj az anyagi dolgokhoz és a lényekhez. Vajon egyáltalán lehetséges ez? Ebben a nyugati világban?
Térjünk rá a zenére. Kicsiszolt produkció, amelyben minden kristálytisztán hallatszik, a hangszerek folyamatosan tökéletes egyensúlyban vannak, és minden zenész egyformán kifejező a maga részében. A Shadow Gallery a megtestesült tökéletes motívum-összeillesztés: olyan kirakós, amelyet határtalan élvezettel hallgathatsz, és amely azonnal beránt a saját világába, tele a kompromisszumot nem ismerő, magasztos atmoszféra rendkívüli hangulataival. A dalok között kivételes a kontraszt! Vegyük csak közelebbről a két rövidebb instrumentálist, amelyek egymás után következnek, hasonlóan épülnek fel, mégis teljesen más hangulatot árasztanak. Az első, a Birth Of Daughter, tele van tűzzel, melegséggel, lendülettel és vágyakozással, míg a következő Death Of Mother szó szerint sokkol, a elkerülhetetlen veszteség (a halál) jeges hidegségének görcsein át.
A The Archer Of Ben Salem a progresszív metál mennyországa: fantasztikus második, instrumentális részével idézi meg a The Chrusher című számot, a Cliffhanger 2 második részét („Legacy”, 2001), ahol a gitár- és billentyűszólók szabadon uralkodnak, tökéletes egymás közti kommunikációban. Éppen ezek a pillanatok veszik el a „Room V” hallgatójának a lélegzetét, a technikai tökély és a kívánt hangulatok hiteles megidézésének hibátlan egységében. A következő kettő, a kicsit szelídebb Encrypted és a tüzet okádó címadó Room V sem marad el mögötte semmiben. Érdekes, hogy az Act IV.-ben az instrumentális rész uralja a lemezt, pedig a dalokban van ének. A vokálok kidolgozott, többszólamú kollázsokkal többnyire a dalok elejét díszítik, amelyek aztán valóságos tornádóvá válnak az ördögi hangszeres zúzásban, ahol Gary Wehrkamp ismét bebizonyítja, hogy páratlan gitárzseni. A címadó dal második felében egyebek mellett azt is megtudhatod, hogy a híres „A dongó röpte” gyerekjáték ahhoz a szédítő sebességhez és egyszerre elkápráztató pontossághoz képest, amelyet a Shadow Gallery ebben a részben felmutat. A dühös riffek feltartóztathatatlanul gördülnek egymás után, a dal magasra hullámzik a billentyűk szárnyain, amelyek olyan grandiózus érzést adnak, mintha az együttes mellett egy egész szimfonikus zenekar is jelen lenne. A szám tökéletesre csiszolt. Pusztító atmoszféra, összeomlás és kilátástalanság, totális káosz, háború, egyszóval maga a darál. A zene ezen a ponton a metál legszebb arca, az energia pedig, amelyet a zenekar itt felszabadít, feltartóztathatatlanul rázza végig a hátadat a libabőr hordáival. Ez a rock lényege, telitalálat. A megidézett özönvíz után jön a már említett Rain. Felkészülés az új feltámadásra, az új születésre. A dal egyszerűbben épül fel, természetesen megint masszív riffre, de mivel ez zárja az albumot, a kezdeményezést ismét az ének veszi át.
A minőség mindig fontosabb a mennyiségnél. Az album kötelező minden prog-rajongónak, a többi zenei kíváncsiskodónak pedig mélyen ajánlott, mert megérted belőle a minőségi prog metal rock lényegét, vagyis a „Room V”-vel lefed egy óriási darabot mindabból a spektrumból, amit ez a műfaj egyáltalán nyújtani tud. És ezt a lelkedre kötöm.
Felállás
Mike Baker – ének
Gary Wehrkamp – gitár, billentyűk, vokál
Brendt Allmann – gitár, ének
Chris Ingles – billentyűk
Carl Cadden-James – basszusgitár, fuvola, ének
Joe Nevolo – dob
Produkció
Gary Wehrkamp
Számlista
ACT III
1. Manhunt (2:07)
2. Comfort Me (6:49)
3. The Andromeda Strain (6:44)
4. Vow (8:25)
5. Birth of a Daughter (2:38)
6. Death of a Mother (2:13)
7. Lamentia (1:02)
ACT IV
8. Seven Years (3:35)
9. Dark (1:01)
10. Torn (8:21)
11. The Archer of Ben Salem (7:26)
12. Encrypted (7:59)
13. Room V (7:42)
14. Rain (8:59)
Az album hossza: 75:01
