Előadó: Answer, The
Kiadó: Pias Records
Megjelenés: 2006
Játékidő: 48:03
Értékelés: 2.5/5
Hogyan szól egy 2006-ban felvett klasszikus (blues)rock? Pontosan úgy, ahogy 1966-ban, 1976-ban, 1986-ban, 1996-ban és minden között szólt. Az örökös újrajátszás sosem törekedett másra, mint a hangszeres technika csiszolására, a bulizásra és az ezzel járó örömökre: a riválisok irigységére és az ellenkező nem (talán egyszer?) felcsillanó érdeklődésére. Szép és üres. Kiszámítható (nem)fordulatok a dalokban, émelyítő éneklés, (túl gyakran) hallott szövegek, ugyanígy (túl gyakran) hallott gitárszólók. A Classic Rock For Dummies elolvasása (és bemagolása) valahogy nem hoz nagyobb örömöt. Biztonságosan lehorgonyoztak a saját arany, hermetikus középútjukon, amelyre ma, talán, egyáltalán nincs szükség.
Nos, a srácok technikailag mindenképp kifogástalanok, sőt túlságosan is, de a szép történet itt nagyjából véget is ér. Az utolsó szöget a koporsóba egy régi blues-szám feldolgozásával verik be, ez a Preachin’, más néven Preachin’ (The) Blues, és mellesleg sehol nem említik, hogy feldolgozásról van szó, a borítón simán ennyi áll: „all songs written by THE ANSWER”!?! A dal idősebb a szüleiknél, de talán még a nagyszüleiknél is. Szerzőként általában Robert Johnsont szokás megjelölni, de nagyjából ugyanebben az időben Son House is játszotta, akit Robert Johnson egyik mentoraként tartottak számon, amikor az még csak tanulgatott gitározni. Akárhogy is, egy (ilyen!) feldolgozásba belevágni nem mindig a legjobb döntés, igaz, ezekben az instant időkben ez az egyik módja annak, hogy az ember gyorsan híres legyen, vagy legalább elismerést arasson. Végül is pontosan ugyanezt a receptet használta Jack és Meg White, a mindig kendőzetlenül bluesos The White Stripes, csakhogy ők ketten azt is tudják, hogyan kell játszani, nem csak azt, hogy mit! Való igaz, hogy ők mindig ismerték Jeffrey Lee Pierce munkásságát, aki az igazi (delta) blues kultúrának és az amerikai zene más primitív formáinak nagy ismerője és rajongója volt, és ezt remekül be is bizonyította a sajnos nagyon elhanyagolt The Gun Club-albumokon. Nos, a The Gun Club nélkül is az a lényegi különbség, hogy a The White Stripes érti, mi az a blues, illetve Blues, a The Answer pedig úgy viselkedik, mintha fogalma sem lenne róla! Nem minden az imidzs.
A „Rise”, ahogy az első lemez címe is mondja, mindenképpen hozhat valamiféle felemelkedést, ami teljesen természetes a modern, multimédiás, steril társadalmakban, amelyek a vért, az izzadságot és a könnyeket a saját világukban már nem is ismerik. Minden ócskaság. Minden zaj. Mi hát a válasz, the answer, és egyáltalán mi volt a kérdés? Egyszerű, üdv a McBlues-Rockban!
Felállás
Cormac Neeson – ének
Paul Mahon – gitár
Micky Waters – basszusgitár
James Heatley – dobok
VENDÉGZENÉSZEK:
Toby Baker – billentyűs hangszerek (# 4,10)
Kórus (#10):
-Julie Roberts
-John Gribbons
-Chris Bollin
-Sylvia Mason James
-Viki St. James
-Derek Green
Produkció
Avril Mackintosh, Andy Bradfield, Neal Calderwood, Paul Crosshoare, Will ‘Guillermo’ Maya & James Cassidy
Számlista
01. Under The Sky
02. Never Too Late
03. Come Follow Me
04. Be What You Want
05. Memphis Water
06. No Questions Asked
07. Into The Gutter
08. Sometimes Your Love
09. Leavin’ Today
10. Preachin’
11. Always
