Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Whitesnake
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1997
Játékidő: 55:51
Értékelés: 4/5
1994-ben, a Coverdale and Page névre hallgató rövid, de szórakoztató kísérlet után a legendás hard rock bajnok Whitesnake – „sorsának urának”, az ugyancsak legendás énekesnek, David Coverdale-nek köszönhetően – feltámadt a halottaiból, és egy újabb, teljesen átalakult felállással rövid európai turnéra indult, amelynek során a „Whitesnake’s Greatest Hits” (1994) válogatásalbumot népszerűsítették. Az akkori Whitesnake-felállásban David régi haverja, a holland gitárvirtuóz Adrian Vandenberg mellett ott volt a visszatérő Rudy Sarzo basszusgitáros (ex-Quiet Riot, Ozzy Osbourne), Warren DeMartini gitáros (ex-Ratt), Denny Carmassi dobos (ex-Montrose, Heart) és az alkalmi billentyűs, Paul Mirkovich. A turné végeztével David ismét búcsút intett a zenei világnak, és hároméves szünetet tartott Bolíviában. A Whitesnake felállása eközben újfent gyökeresen megváltozott.
David már 1995-ben elhatározta, hogy új életet lehel az szólókarrierjébe. 1997-ben így a „Restless Heart”-ot a harmadik szólólemezének szánta. Az EMI nyomására a „Restless Heart” végül „David Coverdale & Whitesnake” néven jelent meg, vagyis a „Slip of the Tongue” (1989) óta az első új stúdió-Whitesnake-album lett. A „Restless Heart” – amely jókora stílusbeli elmozdulást jelentett ahhoz képest, amit Coverdale utoljára a nyolcvanas évek végén a Whitesnake-kel csinált – felvételein Vandenberg és Carmassi mellett Brett Tuggle billentyűs és Guy Pratt basszusgitáros volt a társa; utóbbi kiváló alkalmi zenész, aki leginkább a Pink Floyddal és David Gilmourral való közös munkáiról ismert.
A „Restless Heart” modern produkcióval, David saját rendezésében hozta el a régóta várt visszatérést a Whitesnake r’n’b gyökereihez. Az egyes dalokban a blues dallamvilágú, kifinomult hard rock dominált, meg néhány érdekes, meglehetősen váratlan „kitérő” a megszokott szerkesztési fogásoktól, ami arra utal, hogy a legendás énekes maga mögött akarta hagyni a múlt néhány kereskedelmileg bevált trükkjét. Sokat elárul arról, mennyire keveset jelentett akkoriban Coverdale-nek a korábbi, kereskedelmileg kiugróan sikeres bravúrok megismétlése, hogy a „Restless Heart” eredetileg az Egyesült Államokban meg sem jelent, és az egyetlen (brit) slágere a megindító blues-ballada, a „Too Many Tears” lett. A szövegek ‘szokványosak’ maradtak, tele szerelmi vágyakozással, David vad szexuális oldala pedig most háttérbe szorult, így a „Restless Heart” hangulatában is jóval melankolikusabb a legtöbb korábbi Whitesnake-produkciónál, amelyek csak úgy sütöttek az erotikus huncutságtól.
A nyitódal, a „Don’t Fade Away” gyönyörű, elmélkedő ballada kifinomult szimfonikus hangszerelésekkel a háttérben és emelkedő refrénnel az előtérben, ahol David erős érzelmi hátteret kap a női vokálharmóniákból. Vandenberg szokás szerint remek a kifinomult, bluesos gitárfutamaival, amelyek tovább fokozzák ennek a szokatlan, ám nagyon is sikerült albumnyitónak az általános melankóliáját. A szövegből is érezni, hogy még a „hard rock Benny Hillje” is az évek során kicsit megszelídítette vad, erotomán természetét, és „mélyen elgondolkodott magán”; David akkori érzelmi állapotának pedig a legjobb mutatója a megviselt, csalódott, kiszáradt arca, amely a „Restless Heart” teljesen ötlettelen borítóját „díszíti”. Végtére is ekkor már két válás volt mögötte, hiszen a hírhedt amerikai modellel, Tawny Kitaennel kötött házassága is – aki a nyolcvanas évek végi Whitesnake-klipek többségét jelentősen meghatározta – a várakozásoknak megfelelően nem tartott sokáig.
Az „All In the Name of Love” ismét a vokálisan harmonizált refrénben csúcsosodik ki, és irigylésre méltó adag csábító blues rock ritmust tartalmaz, amilyet a Whitesnake-hívek, főként a klasszikus, blues rockos korszak szerelmesei már a nyolcvanas évek közepe óta hiányoltak. Coverdale a két női háttérénekes erős támogatásával megint elkápráztat kivételes énekbeli és érzelmi változatossággal, míg Vandenberg az orgonás háttér mellett végig sikeresen váltogat az elektromos gitár ütőereje és kifinomultsága között. Az energikus címadó dal, ahol a vad dobátmenetek közt ütős gitárfrázis uralkodik, a korszak kihívásait követni akaró, produkciósan modernizált hard rockot képvisel, az epikus refrénben csúcsosodva. Ez az energiakatalizátor szép bizonyítéka volt annak, hogy a „fehér kígyók” öreg napjaikra is tudtak olykor még keményen harapni.
A már említett sláger, a „Too Many Tears” a Whitesnake egész történetének egyik legjobb balladája, amelyet szokatlanul finom hangulat jellemez. A kifinomult orgonahangszerelések és melankolikus gitárfutamok remek támaszt nyújtanak David érzelmileg rendkívül gazdag énekének, ami a megindító refrénben éri el diadalát. A „Crying” vérbeli blues rocker kompromisszumok nélküli gitárfrázisokkal és egy jó adag szívfájdalommal Davidnek a habzó hangjában, amelynek ismét hatalmas hátteret adnak a női háttérénekesek és a régi munkatárs, Tommy Funderburk. Vandenberg a pazar gitárvariációival ismét megerősíti eredeti státuszát, a nyolcvanas évek gitárhősét. Hogy miről szól a szöveg, azt viszont ezúttal tényleg kár szóba hozni.
A „Stay With Me” feldolgozás, amelynek eredetije az amerikai soulénekesnő, Lorraine Ellison nevéhez fűződik, újabb csendes, érzelmekben gazdag blues-ballada lassú tempóban, ahol elsősorban David szívszorító alakítása áll az előtérben, míg finom gitárdíszítések és erőteljes dobátmenetek kísérik. A „Can’t Go On” akusztikus gitárra épülő ballada, amely rendkívül gyümölcsöző együttműködést mutat a legendás énekes és Vandenberg között, hiszen a megindító gitárfutamok újfent hatalmas támaszt adnak Coverdale melankolikus-szenvedélyes kiáradásának. A kacér „You’re So Fine” – főleg a koszos gitárfutamoknak és a masszív dobkörökkel jelzett fordulatoknak köszönhetően – sikeres visszatérés az ütősebb blues rock vizekre, és ritka pillanat a „Restless Heart” lemezen, amikor David énekmódja a kiugrándozó ritmusvázon át megint a régi, kicsattanó hedonistára emlékeztet.
A „Your Precious Love” sikeresen folytatja a „Restless Heart” megindító blues-balladáinak sorát, amelyeken Coverdale hangja irigylésre méltó érzelmi skálájának köszönhetően mindig is a legjobban ragyogott, miközben a két női énekes segítsége egy leheletnyi soult is visz bele. A „Take Me Back Again” ezzel szemben szinte (sztereo)tipikus, részeg, bárbeli ballada keményrockos betétekkel, ahol David szándékosan megrészegült énekmódja uralkodik, hatásosan váltva a vigasztalhatatlan ordibálás és a gyengéd, személyes vallomásosság között, Vandenberg pedig nem hagyja abba a dühös gitárfutamok kovácsolását és a nagyon ízléses bluesos szólók építését. A záró „Woman Trouble Blues” pedig újabb érdekes hibrid az akusztikus gitárral fűszerezett blues-ballada és az erőteljes hard rocker között, hangsúlyos gitárfrázissal, amelyben a szájharmonika zúgása és az élesre fent gitárfutamok mellett némi „cowboyos” dallamvilág is érezhető.
A „Restless Heart” egyedülálló teljesítmény, amely a „fehér kígyók” rendkívül sikeres visszatérését jelentette az r’n’b gyökerekhez, ezért igazán kár, hogy manapság még maga Coverdale is elfeledkezik róla. Hogy a Whitesnake élőben semmit sem játszik róla, azon nem is csodálkozhatunk, hiszen David a rendkívül személyes jellege miatt – a kapzsi kiadó kifejezetten kereskedelmi húzása ellenére is – mindig szólólemeznek érezte. A Whitesnake újabb élő visszatérésének egyébként 1998-ban már vége volt, amikor Coverdale az akusztikus beállítottságú koncertalbum, a „Starkers in Tokyo” (Európában 1998-ban jelent meg) után – amelyen hosszú évek óta tartó együttműködése Vandenberggel a csúcsára ért – úgy döntött, hogy (legalább néhány évre) nincs több értelme a „fehér kígyók” főnökének szerepében tovább haladnia.
Felállás
David Coverdale – ének
Adrian Vandenberg – gitár
Brett Tuggle – billentyűs hangszerek és vokál
Guy Pratt – basszusgitár
Denny Carmassi – dobok és ütősök
VENDÉGZENÉSZEK:
Tommy Funderburk – vokál
Beth Anderson – vokál
Maxine Waters – vokál
Elk Thunder – szájharmonika
Producer
David Coverdale
Dallista
1. Don’t Fade Away
2. All In the Name of Love
3. Restless Heart
4. Too Many Tears
5. Crying
6. Stay with Me
7. Can’t Go On
8. You’re So Fine
9. Your Precious Love
10. Take Me Back Again
11. Woman Trouble Blues
