Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Running Wild
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 60:04
Értékelés: 3/5
Három évvel a Running Wild hivatalos nyugdíjazása után a nagy vezér, Rolf Kasparek egy szolid lemezzel, a „Shadowmaker”rel (2012) tért vissza, amely megmutatta, hogy Rock ‘N’ Rolf minden erejével az igazi fogaskerekeket keresi, hogy legalább részben feléleszthesse a Running Wild egykori aranykorának varázsát. Ez pedig – és a „Resilient” után ez világosabb, mint a nap – soha többé nem tér vissza. Már az előző lemez hangzása is örömre adott okot, miután az „Rogues En Vogue” (2005) felesleges kísérlete, vagy nyíltan szólva teljes művészi csődje után jött.
A „Resilient” a „Shadwomaker” által kijelölt út folytatása. Keményebb, és pontokon még egy hajszállal gyorsabb is, mint az elődje. A nyitó Soldiers Of Fortunes ugyan a kilencvenes évek első felének Running Wild-munkáiból árasztott varázs felidézésére tett kísérletnek tűnik, de rögtön utána a címadó dal és az Adventures Highway is bizonyítja, hogy Rolf Kasparek mára más ember, ha a szerzeményekhez való hozzáállásról van szó, mint a nyolcvanas–kilencvenes években volt. Mindkét dalban átüt Rolf hard rockhoz közelebbi projektjeinek, a Toxic Tastének és/vagy a Giant X-nek a hatása. A réges-régi idők érzését valamelyest később a The Drift és a Crystal Gold hozza vissza. A lázadó dacot, a haragot és a tüzet viszont nem lehet összehasonlítani a kilencvenes évek munkáival: a „Resilient”ből ezek az érzések alaposan kikoptak. Egyszerűen azért, mert Rolf a régi idők varázsát már nem tudja felébreszteni. Az új korszakban aranyzőként másként működik, és semmiképp sem akar zenekart összehozni, amely a frissen született anyagot később a stúdióban is eljátszaná. Mindent maga csinál, mellé pedig behív a legszükségesebb segítőket – ez esetben Peter Jordan gitárost –, hogy eljátsszák azt, amit ő maga nem bír, nem tud, vagy nem akar eljátszani. A „nagyszabású” Bloody Island, amely a 10 perces eposzával az album legambiciózusabb Rolf-műve, helyenként kellemes pillanatokat kínál a klasszikus Running Wild-„hangzatosságból”, de egy percig sem közelíti meg a Treasure Island vagy a Genesis típusú eposzokat, amelyek a zenekar klasszikus korszakában születtek.
Rock ‘N’ Rolf most is a számtalanszor bevált szerkesztési sablonját használja, sőt a gitárfrázisok másolgatását és beillesztgetését is. Ezért a „Resilient” is a monotónia és az önismétlés csapdájába esik, ami a „Victory” (1999) utáni Running Wild-lemezeknél már nem újdonság. Produkciós szempontból a „Resilient” az új korszak újabb Rolf-kudarca. Rolf D.I.Y. elve szerint készült. Ha meghallgatod a „Black Hand Inn” vagy a „Masquerade” masszív, sűrű produkcióját, aztán „nyársra húzod” például az új The Drift című dalt, amely egy kicsit a régi idők riffjeire emlékeztet, szó szerint megdöbbensz, mennyivel gyengébb a „Resilient” hangzása. A hangzásrétegek egyes építőelemeiben lapos. Világos, hogy az egyes sávokat külön vették fel, aztán utólag ragasztották össze őket. Ezért az album nem hat élőnek. Hiányzik belőle az igazi tűz és a dinamika. Ez a lemez alapvető hibája, és ebben nagy szerepe van Rolf makacsságának, aki nem engedi, hogy az új Running Wild-anyagot az egész zenekar vegye fel. Van viszont valami, amivel Rock ‘N’ Rolf nyugodtan büszkélkedhet: fejlődött a dobsávok programozásában. Úgy tűnik, a programok az új korban már annyit fejlődtek, hogy mondjuk a dobsávok „Q-base” programban való feldolgozása hangminőségben méltó pótlása az igazi dobolásnak. De az a kérdés, megéri-e ezzel kérkedni.
A Run Riot, a Fireheart és a Down to the Wire szinte semmit sem hagy maga után. Semmi megfoghatót. Semmi olyat, ami megalapozná a következtetést, hogy a „Resilient” méltó örököse a zenekar nyolcvanas–kilencvenes évekbeli aranykora hagyatékának. A felsorolt dalok tehát az új album igazi időrablói. Marad a vigasz, hogy a „Resilient” a „The Brootherhood” (2002) megjelenése óta a Running Wiild legjobb terméke, ami viszont megint nem sokat jelent.
A „Resilient” olyan album, amely a Soldiers Of Fortune ígéretes kezdete után lassan elfogy az energiából, és a vége felé elkókad. Nem rossz lemez. Csak produkciós szempontból teljesen elavult. Időnként zavaró Rolf megkopott hangja is, amely az évekkel egyre vékonyabb, és nehezen éri el a legmagasabb hangokat. Az „orrhangja”, amely amúgy a Running Wild-albumok védjegye, a gyenge előadásban kifejezetten zavaróvá válik, különösen a címadó dal refrénjében. Énekben Rolf tovább veszített az energiából és a nedvességből! Egyszerűen nem tudja produkciós téren úgy becsomagolni a vokált, ahogy kell. Mindig is igaz volt, hogy Rolf nem jó énekes, de ezt a tényt mindig sikerrel orvosolta a produkcióval, felismerhető vokális gravírozásával, amely a Running Wild dalaira mindig is ráillett. Röviden: az album nagy potenciált hordoz, de az utolsó csiszolásnál félkészen maradt. Mindezekről viszont egyetlen ember dönt, aki a Running Wild kormányrúdját fogja. Az elmúlt 15 év döntései pedig világosak, és már nem fognak megváltozni. Ezért érdemes a Running Wildra ma teljesen más „zenekarként” tekinteni (inkább úgy mondom: „kormányos nélküli egyárbocos”), mint a nyolcvanas–kilencvenes években. Olyan zenekarra, amely már csak a nevében és Rolf orrhangján keresztül emlékeztet az egykori nagyságra. A „Resilient” az „álcázás” néhány kísérlete ellenére sajnos ettől nem tér el.
Még néhány szó a „Resilient” borítójának virágairól. Ha elveszed róla Adrian kabalát és a zenekar logóját, a „Love Over Gold” (Dire Straits) és/vagy a „Ride the Lightning” (Metallica) borítójának mesteri megidézését kapod.
Felállás
Rock ‘N’ Rolf – ének, gitár, basszusgitár
Peter Jordan – gitár
Produkció
Rock ‘N’ Rolf
Számlista
1. Soldiers Of Fortune
2. Resilient
3. Adventure Highway
4. The Drift
5. Desert Rose
6. Fireheart
7. Run Riot
8. Down To The Wire
9. Crystal Gold
10. Bloody Island
11. Payola & Shenanigans (bónuszdal)
12. Premonition (bónuszdal)
