Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Gong
Kiadó: Madfish
Megjelenés: 2016
Játékidő: 59:41
Értékelés: 5/5
Az ausztrál kozmikus látnok, Daevid Allen 2015. március 13-án örökre elhagyta a földi „siralomvölgyet”, és „repülő teáskannájával” végleg átköltözött a „Gong dimenzióba”, ahol 2016. augusztus 22. óta hosszú idők társa és zenei munkatársa, Gilli Smyth tart neki társaságot. Még a végső búcsú előtt Daevidnek sikerült a Gonggal felvennie utolsó albumát, az „I See You”-t (2014), majd azt kérte a legendás progresszív rockzenekar megmaradt tagjaitól, hogy a Gong-univerzum kulcsfigurájának közelgő végleges távozása ellenére folytassák az új zene írását.
A nemzetközi banda többi tagja, vagyis a gitáros és (újabban) frontember Kavus Torabi (Cardiacs, Knifeworld, Guapo), a másik gitáros Fabio Golfetti (Violeta di Otuno), a basszusgitáros Dave Sturt (Jade Warrior), a szaxofonos/fuvolás Ian Eeast és a dobos Cheb Nettles úgy döntött, hogy teljesíti Daevid végakaratát, ezért felvették az új Gong-albumot, amelynek rendkívül sokatmondó címe „Rejoice! I’m Dead!”. Könnyű elképzelni, ahogy Allen elragadtatottan kiáltozza ezeket a szavakat, és zenésztársaival együtt kuncog valahol a puszta szemmel láthatatlan Gong dimenzióban. Daevid ugyanakkor a halála után is jelen van a lemezen, hiszen a „Model Village” és a „Beatrix” című számokon az ő vokálját használták, ami leginkább azokat a régi hívőket fogja megörvendeztetni, akik számára mindig is csak az Allennel működő Gong volt az igazi.
Az új Gongnak további súlyt ad két egykori, hosszú ideig (és néha még ma is időnként) a zenekarhoz tartozó tag vendégszereplése. Az egyik Steve Hillage gitármester, aki a „Rejoice!” szólóját játszotta, a másik a fúvós Didier Malherbe, aki duduk-szólamokkal járult hozzá a „Model Village” és a „Through Restless Seas I Come” című számokhoz. Nem ez az első eset, hogy a Gong Allen nélkül maradt: ő már 1975-ben otthagyta őket, mire a vezető szerepet egy időre (sajnos szintén néhai) Pierre Moerlen dobos vette át, aki jazz-fúziós irányba vitte a zenekart, egészen addig, amíg Daevid 1990-ben, majd egészen haláláig ismét át nem vette a főzenekar irányítását. Az album megjelenése előtt mindenesetre jogosan merült fel a kérdés, hogy a megmaradt Gong-tagok képesek lesznek-e továbbmenni egy ilyen kiszámíthatatlan zeneszerzői zseni és hangzásbeli látnok nélkül, mint amilyen a legendás Daevid volt.
Minden félelem alaptalan, mert a „Rejoice! I’m Dead!” minden szempontból klasszikus, teljesen kiszámíthatatlan és asztrális Gong-lemez, amelyen a legtöbb helyen még mindig érezni Allen keze nyomát. Ugyanakkor a space rockból, pszichedeliából, folkból, avantgárdból és jazz-rock fúzióból álló sajátos keverékhez a modernizált, enyhén retró hangulatú produkció mellett néhány érdekes újdonságot is hozzátesz, ezért biztosan a kísérleti zene néhány fiatalabb rajongóját is meg fogják nyerni. Sőt, a Gong a klasszikus korszak óta, amikor a progresszív rock legfontosabb képviselői közé tartozott, nem szólt ilyen energikusan, frissen és modernül, mint a „Rejoice! I’m Dead!”-en.
Úgy tűnik, Allen búcsúja a „Rejoice! I’m Dead!” készítése közben még tovább ösztönözte őket arra, hogy olyan albumot csináljanak, amelyre a néhai Gong-főnök több mint büszke lehetne. A legnehezebb feladat kétségtelenül Torabi gitárosra hárult, aki átvette Daevid énekesi szerepét, és remekül megállta a helyét. A hangszínük meglehetősen rokon, így az énekesi váltást bizonyára könnyebb volt végrehajtani. A gitárharmóniák játékában és a kiszámíthatatlan variációk megalkotásában Golfetti kiválóan kiegészíti, aki semmivel sem kisebb mester, a Gong pedig a mai prog/space rock egyik legdinamikusabb és legeklektikusabb ritmusszekciójával büszkélkedhet.
Már a nyitódal, a „The Thing That Should Be” a „Radio Gnome Invisible” felejthetetlen trilógiájának korszakából ismert klasszikus Gongra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy a gitárok jóval hangsúlyosabbak lettek, miközben Ian East végig elkápráztat szellemes fúvós variációival. A „Rejoice!” csodás, többszólamú refrénjével, megtört, kaotikus ritmusaival, őrült szaxofonmenetekkel és pszichedelikus hangszeres részeivel az album egyik csúcspontja, Hillage vendégszólója pedig külön történet: teljesen hozza a hírnevét, és egészen új dimenziót ad a számnak. Allen ismert társadalomkritikus volt, aki a repülő teáskannákról és jó boszorkányokról szóló látszólag „ártalmatlan” mantráiba mindig rengeteg éles nyilat rejtett a világ kapitalista berendezkedése ellen. A komor hangulatú, dühös énekkel és jazz-fúziós alapú kaotikus variációkkal átitatott „Kapital” társadalomkritikus szövegével bizonyítja, hogy az új Gong nem feledkezett meg zenéjének erről az oldaláról sem.
Allen bácsi a Gong „túlvilágáról” először a misztikus, asztrális hangulatú „Model Village”-ben jelentkezik, és pár szót szól a kapitalizmus rothadt természetéről. Egy rövidebb politikai beszéd után megszólal jellegzetes pszichedelikus éneke, amely remekül olvad össze a misztikus gitárharmóniákkal és a szellemes szaxofonmenetekkel, amelyek közben úgy tűnik, mintha a ősz hajú művész éneklés közben a Gong-univerzumban lebegne. A „Beatrix” rövidebb gitár-, basszusgitár- és szaxofonimprovizációján Daevid franciául szól pár szót, hiszen ez volt a második nyelve, miután élete jelentős részét Franciaországban töltötte. A „Visions” komor, pszichedelikus, titokzatos ambientes természetű instrumentális szám, spektakuláris improvizációkkal, amelyektől megfagy ereinkben a vér.
A „The Unspeakable Stands Revealed” csaknem tizenkét percével az album leghosszabb darabja, és ahogy a Gongtól várható, a legeklektikusabb és legkópébb is, számos hangszeres és szólisztikus kitéréssel. A ritmikai és énekbeli változatosság kivételes, miközben a feszült, olykor asztrális hangulat másodpercről másodpercre változik. A közbeékelt, ütős gitármenetektől, amelyek a vad szaxofonbetétek között többször átveszik a kezdeményezést, egy progmetal banda sem szégyenkezne. A „Through Restless Seas I Come” megrázó, disztópikus hangulattal nyit, amelyben a szaxofonimprovizációk kíséretében Torabi szinte jéghideg éneke brillíroz. Ezt briliáns átmenet követi az instrumentális részbe, hatalmas gitármenetekkel és szellemes szaxofonvariációkkal, amelyek egyesítik a régi felállás pszichedelikus lucidságát és a mai Gong megzabolázhatatlan lendületét. Az album tökéletesen zárul a spacerockos kataklizmával, az „Insert Yr Own Prophecy”-vel, egy újabb briliáns számmal, amely gúnyolódó-cinikus énekével, csúfondáros szaxofonmeneteivel és őrült gitárvariációival a „Radio Gnome Invisible” trilógia korszakának klasszikus Gongját idézi.
Daevid Allen már jó ideje nincs közöttünk, de a Gong a „Rejoice! I’m Dead!” albummal az ő irányítása nélkül is összehozta hosszú és viharos történetének egyik legjobb lemezét, amelyre az új asztrális világok néhai megteremtője minden bizonnyal nagyon büszke lenne. Egy cseppet sem túlzás, ha a „Rejoice! I’m Dead!”-et már most 2016 egyik progresszív rock csúcsának kiáltjuk ki. Az album annyira jó, hogy kevés rajongó fogja hiányolni a „boszorkányos” hangokat és a néhai Gilli „Mother Gong” Smyth énekét, akinek a Gong-család fejlődéséhez és megőrzéséhez nyújtott minden zenei és koncepcionális érdeméért ez a recenzió szól. A banda az albumot elhunyt főnökének ajánlotta, akinek kuncogó szelleme mindig vigyázni fog rájuk. A rajongók többsége meg volt győződve róla, hogy Allen búcsújával a Gong története lezárult, és meg sem fordult a fejében, hogy az excentrikus agyafúrt közvetlenül a halála előtt áldását adta a megmaradt tagokra, hogy a Gong űrhajóját (jelenleg több mint sikeresen) életben tartsák.
Felállás
Kavus Torabi – ének, gitár
Fabio Golfetti – gitár, vokál
Dave Sturt (Jade Warrior) – basszusgitár, vokál
Ian East – szaxofon, fuvola
Cheb Nettles – dob, vokál
Daevid Allen – ének (4, 5)
VENDÉGZENÉSZEK:
Steve Hillage – gitárszóló (2)
Didier Malherbe – duduk (4, 8)
Graham Clark – hegedű (1)
Produkció
Gong
Számlista
1. The Thing That Should Be (03:34)
2. Rejoice! (10:17)
3. Kaptial (3:21)
4. Model Village (6:43)
5. Beatrix (2:54)
6. Visions (4:29)
7. The Unspeakable Stands Revealed (11:49)
8. Through Restless Seas I Come (6:58)
9. Insert Yr Own Prophecy (9:36)
