Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Red Dragon Cartel
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2014
Játékidő: 44:42
Értékelés: 3/5
Ki merte volna gondolni, hogy Jake E. Lee, Ozzy Osbourne neves egykori első gitárosa, aki a sötétség hercegének hírhedt albumain, a „Bark At The Moon” (1983) és a „The Ultimate Sin” (1986) lemezeken írta be magát a rock és a metal történelmébe, valaha még visszatér a zenei számkivetettségből? Voltak idők…
Abban, hogy Jake E. Lee visszakerült a metal térképére, nagy érdeme van Ronnie Mancusónak, akit a melodikus rockereket tömörítő Beggars And Thieves-szel való közös munkájáról ismerhetünk, valamint a producerek között is híres nevű Kevin Churkónak. Ők ketten annyi biztatással ugratták Lee-t, hogy végül mégis rászánta magát: lefújta a port néhány régóta heverő gitártémáról, amelyek így, hosszú-hosszú évek után, végre napvilágot láttak a „Red Dragon Cartel” albumon.
Az énekesi posztra Jake E. Lee a kanadai Darren James Smitht ültette, aki egyébként a kanadai AOR/melodikus rock nagynevű képviselőjének, a Harem Scaremnek a dobosa; a zenekar tavaly év végén Triesztben lépett fel. Smith erőteljes, tekintélyt parancsoló hangja áthatolóan hasít bele Lee határozott gitárfrázisaiba. Fókuszáltnak hat, és főleg a vezérdallamok megformálásában, az énekdallamokban számos párhuzam akad Ozzy Osbourne éneklési stílusával.
A „Red Dragon Cartel” érdekes keveréke a klasszikusnak és a modernnek. Klasszikus néhány riff miatt, amelyek tulajdonképpen az Ozzy Osbourne-nal készült Jake E. Lee-munkák összegzéseként szólnak, miközben a „sabbathos” War Machine nem titkolja, hogy tisztelgés Őexcellenciája, galaxisunk gitárfrázisainak végső ura, Tony Iommi előtt. A nyitó Decieved voltaképpen az Ozzy-féle Bark At The Moon „felfrissített” változata 2014-re, már a vezérgitártéma miatt is, amikor pedig D.J. Smith a refrén előtti részben megszólal, az énekdallamai gyanúsan Ozzyéra kezdenek hasonlítani. A dal remekül működik, mert a refrénben egy glamrockos „party time” figura tesz rá egy lapáttal. A Feeder a harmadik szám a sorban. Megint egy tipikus „Ozzy-s” riff, de figyeld a mérgező basszusgitárvonalat, amely zörgésével szó szerint átvág a betonon. Az éneket benne az egyetlen Robin Zander (Cheap Trick) viszi. A rendkívül ígéretes nyitótéma és versszak után a dal „szétesik” a „fárasztó” refrén kevésbé sikerült megoldásaiban (a félhangos lépések miatt, amelyek elveszik a dallamosságot). Kár, mert így a kaméleon Zander csak félig van kihasználva.
Az album néhány rendkívül érdekes dalt tartalmaz, de gyenge pontokat is bőven lehet találni rajta. Az egyik legfőbb az Ozzy-éra hangulatának túlzott felidézése, noha néhány frázisról tényleg érződik, hogy közel 30 évesek, és ezen az elsőlemezen nem is igen lehetett volna másképp. Az album gyenge pontja például a Wasted, Paul Di’Anno vokáljával. Ez az a szám, amely sehogy sem tudja megvalósítani a hangulati váltást a versszakból a refrénbe. Ennek oka a „áporodott” riff, amely nem fejlődik sehová, és Di’Anno hirtelen elvágott „ugatása” is a dalon át (hihetetlen belegondolni, mennyit mélyült Paul hangja az évek alatt). Talán Jake-nek inkább D.J. Smithnek kellett volna odaadnia a dalt, hogy ő énekelje fel. Többet hozott volna ki belőle! Ugyanígy a záró instrumentális számot, az Exquisite Tendernesst is nyugodtan kimondhatjuk a játékidő „töltelékének”.
Sokkal jobban szerepel a két vendégénekesnős dal. Különösen a „mansonos” Big Mouth, ahol a tökéletesen „recsegően nyikorgó” gitárminimalizmus remekül megtalálja a helyét Marie Brink (In This Moment) átélt, érzéki hangjában. Fantasztikus vokális alakítás, odaadó kiszámíthatatlansággal, a hangi kicsapongás határán, bűnös gondolatok tiszta perverzióval. Olyan hitelesen közelít, ahogy csak lehet. Akár Marilyn Manson ismert „édes gonoszságainak” női változata kis kísérletként is jellemezhetjük. Szintén nagyon jól sül el a Redeem, amelyben a metalos lüktetésbe soulos frizura ékelődik Sarah „Sass” Jordan kiváló énekteljesítménye révén. A kanadai énekesnő és színésznő domináns hangjával blues-elemeket visz a dalba, ezért a Redeem mindenképp az album különlegessége. Üdvözlendő különlegesség, mert hatékonyan megmozgatja az album menetét!
Az albumot kiváló, modern produkció menti meg. A hangzás eleven, elmosódott, az album pedig Lee frázisain keresztül megzabolázatlan vadság, gonoszság, ravaszság, sötétség és okkultizmus érzetét kelti. Mindazt, amivel Jake egykor otthonosan bánt az egykori munkaadójától, Ozzytól tanult leckék idején. Ezek az elemek kifejezetten üdvözlendők abban a zenei karakterben, amelyet a „Red Dragon Cartel” ápol. Ez pedig kiindulásként természetesen klasszikus heavy metal. A Slave és a nyitó Decieved a fenomenálisan eltalált Big Mouth mellett az album csúcspontjai.
Nagyon szilárd debütálás, amelyet minden próbát megér, és amely bizonyítja, hogy Jake E. Lee újraaktiválódása rendkívüli nyereség a metal univerzumának. Reméljük, hogy ezt egy újabb stúdióalbum követi. Néhány éles eszű riff, azok sajátos megalkotási stílusa és a tipikus szólózás is jelzi, hogy a Red Dragon Cartel különleges zenei kaland, amelynek fejlődését Jake E. Lee egyedi elméje diktálja. A mester megőrizte varázslatos gitáros fogását és érintését. A „Red Dragon Cartel” albumot mindenképp ellenőrizzétek le mindazok, akik szeretik Jake Lee gitárjátékát és riffjeit, valamint azt a két Ozzy-albumot, amelyet Jake vele felvett, ahol pedig ott az Ozzy név, ott van mindig a közelben a Black Label Society is. Akárhogy is. Felturbózottan éles metalalbum a klasszikus hangszerelések szaftos összecsapásával, az új idők zsírosan metalos produkciójának ravaszságába áztatva.
Felállás
D.J Smith – ének
Jake E. Lee – gitár
Ronnie Mancuso – basszusgitár
Jonas Fairley – dob
Produkció
R. Bernard Mann (AKA Ronnie Mancuso & Jake E. Lee)
Dalok listája
1. Deceived
2. Shout It Out
3. Feeder (featuring Robin Zander)
4. Fall From The Sky (Seagull)
5. Wasted (featuring Paul Di’Anno)
6. Slave
7. Big Mouth (featuring Maria Brink)
8. War Machine
9. Redeem Me (featuring Sass Jordan)
10. Exquisite Tenderness
