Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Wetton, John
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2011
Játékidő: 54:44
Értékelés: 4/5
Mi is vigasztalhatná John Wettont, ha nem adna ki évente legalább egy lemezt? Akár az Asia, akár az Icon néven, akár vendégzenészként, és ha az sem sikerül, még mindig ott a lehetőség, hogy előáll egy önálló stúdióalbummal. Most a zenész éppen egy szólólemezzel jelentkezik. Érdekes módon ez összesen alig a hatodik.
Az énekes-basszusgitáros, aki a nagy úttörő vállalkozások korában, a határtalan bátorság és a számtalan zenei horizont feltárása iránti kíváncsiság idején élte meg a zenei éveit, és olyan egyedi formációk tagjaként, mint a Mogul Thrash, a Family, a U.K., a King Crimson, az Uriah Heep,Wishbone Ash, a Roxy Music és persze az Asia, meghatározóan hatott a rockzene későbbi fejlődésére és arculatára, híres a kiváló dalszerzői érzékéről. Emellett karizmatikus, azonnal felismerhető hangja van, amiért sok előadó megverekedett, akik a saját lemezeiken akarták hallani. Mellesleg Wettonnak már a King Crimson harmadik albumán énekelnie kellett volna, de a Family-vel két lemezre szóló szerződés kötötte, így csak 1973-ban léphetett át a Crimsonhoz (köszönet a RockLine-os kollégának, Péternek a tippért). Igen. John Wetton kétségkívül rocklegenda.
Ezúttal a pasas a „Élj minden napot úgy, mintha az utolsó lenne” gondolatához fogódzott. Az új stúdióalbum füzetében, a kísérőszöveg szemléletes előszavában bevezeti a hallgatót a háttérbe, amely a „Raised In Captivity” arculatát meghatározta. Wetton felidézte régi cimboráit, akikkel három-négy évtizeddel ezelőtt együtt formálta a rock közös arcát. Így került az albumra három úttörő gitáróriás: Robert Fripp (King Crimson), Steve Hackett (Genesis) és Mick Box (Uriah Heep), továbbá Steve Morse (Deep Purple, Kansas), valamint a billentyűs Geoff Downes (Asia, Yes) és Tony Kaye (Yes, Circa:). Itt van a hegedűs Eddie Jobson is, Wetton egykori U.K.-s cimborája. Érdekes, hogy Wettonnak nem jutott hely a Jethro Tull első gitárosának, Martin Barre-nak, aki közreműködött Wetton első stúdióalbumán, és még egy Asia-társnak, a „mogorva bagolyúrnak”, Steve Howe-nak.
John Wetton az albumon nem kínál semmi újat, és semmi fülbemászóan megrázót sem. Kifejező szerzői stílusa évek óta szilárdan kialakult. Ennek ellenére a „Raised In Captivity” más album Wetton pályáján. De ha már érdemes ezúttal párhuzamokat keresni, a legközelebb az Icon projekt és az Asia áll hozzá, bár ez csak nagyon lazán igaz. Hiába szerepel az albumon egy csomó neves vendég, akik más zenei közegben alapvető tényezők lehetnek, és állandó fejlődési változások hordozói (értsd: a saját zenekaraikban), nem sikerül akkora mértékben rányomniuk a bélyegüket Wetton dalaira, hogy bármelyik is emlékeztetne bármire, ami az anyazenekaraiktól származhatna. Ebben a tekintetben nagyon fontos Wetton és Billy Sherwood párosának működése. Igaz, hogy Wetton a dalok dallamainak alapötleteit hozza, de amikor Sherwood is beszáll, ő az eklektikusság elemét viszi a szerzői kifejezésmódba. Sherwoodot a sajátos gitármotívumokban lehet érezni, amelyekkel nem nehéz párhuzamot vonni a Conspiracy projekttel, a Circa: zenekarral, de a Yes „Open Your Eyes” (1998) albumával sem – ez legszemléletesebben a The Last Night Of My Life című dalban jön át.
A refrénekben nem hiányoznak Wetton vezetőhangjának harmóniái, amelyek az ismert sztenderdeket teremtik meg, olyanokat, amelyek diszkográfiai korszakának néhány feledhetetlen pillanatát kísérik, jóval hangsúlyosabban (Icon, Asia). Az Asia-érzethez a The Devil And The Opera House refrénje áll a legközelebb. A dal hangulati ugrása szép, amikor Jobson hegedűszólója pásztorias elemeket hoz be. Érezni, hogy a többszólamú harmóniák hangszerelésében Billy Sherwood is hozzátette a maga vonalait, ami ismét az említett projektek és zenekarok hangulatát idézi, azokét, amelyeknek Sherwood a teljes hang- és stílusvilágát alakította vagy alakítja, ugyanakkor John Wetton esetében a vokális harmóniák ezúttal egy hajszállal másképp hatnak, mint ahogy tőle megszoktuk.
Ami meglep ezen az albumon, az Wetton korábbi, már-már közmondásosan dallamos hangzásához képest egy „megfent” rockos attitűd, amely a produkcióban élő, olykor szinte szelíden nyers gitárhangzást őriz (a nyitó Lost For Words, vagy közvetlenül utána a címadó dal, majd a The Human Condition és/vagy a New Star Rising). A híres vendégek közül nem nehéz észrevenni Robert Fripp hangzásának és stílusának karizmáját (igen, soundscape-ek is vannak), Mick Box sajátos, wah-wah-sózott szólózását és Steve Hackett ujjai alól érkező, sóhajtozó, éteri hangok szövését, de mindhárman csupán a szólózásra korlátozódnak, esetleg egy-egy átvezető díszítésre (Fripp kimenő és bemenő soundscape-ei a címadó dalban), így a játékszabályokat az albumon valójában csak Wetton és Sherwood szabja meg.
Az olyan dalok, mint a Steffi’s Ring és a Mighty Rivers, felesleges húzások. Két nyugodt szerzemény: az első organikus kollázsoknál marad, a második programozásra támaszkodik, és beemeli Anneke Van Giersbergen angyali női hangját – ez az énekesnő Icon-beli vendégszereplésének ismétlése a Wetton Downes projektben (a To Catch A Thief és a Tears Of Joy dalokban). Azt mondják el, amit Wetton az Icon projekt hangszerelésében már jó néhányszor elmondott, ezért nem hiányoznának, ha kimaradnának erről a szólóalbumról. Ezzel szemben a nyugodtabb dalok (akusztikus gitáros, organikus hangzásúak) közül a kiváló Goodbye Elsinore veszi át a kezdeményezést, amelyet alapvetően kelta folk vezérmotívum épít fel, és amelyben Wetton érzékenysége különösen hatásosan fejeződik ki, a csúcspontját a refrén dallamában éri el. A dal eklektikusságát mélyíti Hackett szólójának felismerhető, rövid, de édes érintése is.
A „Raised In Captivity” kiváló album, tartalmában különleges, igazolja a Wetton–Sherwood páros remek együttműködését és a kiemelt eklektikus hangot, ugyanakkor mindenében rusztikus hangulatot áraszt! Ezért biztosan elégedetté teszi, mint egy sikerült stílusbeli keverék, Wetton gazdag diszkográfiájának többségét kedvelőket éppúgy, mint Sherwood tevékenységének rajongóit a „késői” Yes-ben, a Conspiracy projektben és a Circa: zenekarban. A „Raised in Captivity” szerzői kifejezésmódját tekintve önálló és különleges album, ugyanakkor jóval erősebb és meggyőzőbb bármelyik Icon-kiadványnál, és az Asia utolsó két stúdiókiadványánál is.
Felállás
John Wetton – ének, basszusgitár, akusztikus gitár, billentyűk
Billy Sherwood – gitár, billentyűk, dob
Produkció
Billy Sherwood
Számlista
1. Lost For Words (featuring Steve Morse)
2.Raised In Captivity (featuring Robert Fripp)
3. Goodbye Elsinore (featuring Steve Hackett)
4. The Last Night Of My Life (featuring Alex Machacek)
5. We Stay Together (bónuszdal)
6. The Human Condition (featuring Tony Kaye)
7. Steffi’s Ring (featuring Geoff Downes)
8. The Devil And The Opera House (featuring Eddie Jobson)
9. New Star Rising (featuring Mick Box)
10. Don’t Misunderstand Me (featuring Tony Kaye)
11. Mighty Rivers (featuring Anneke Van Giersbergen)
