Kiadó: Frontiers Music Srl.
Megjelenés: 2011. 08. 26.
Producer: Eric Martensson
Játékidő: 54:55
Stílus: AOR / Melodic Rock
Toby Hitchcock újabb név a lenyűgöző hangú és kiállású énekesek ligájából. A fiatalabb generációból. Komolyabban a Pride Of Lions soraiban hívta fel magára a figyelmet, amelynek alapítója és vezetője a Survivor egykori mastermindja, Jim Peterik.
Olyan korban lenni, amikor az ember kíván bizonyítani, színpadra állni, zeneileg kifejezni magát, és közben attól függeni, hogy mások továbbviszik-e a projektet és/vagy az együttest, aminek tagja vagy, igencsak kellemetlen helyzet lehet. A Frontiers Recordsnál természetesen tisztában vannak Toby nagy énekesi tehetségével, ezért érdekes húzással összehozták Hitchcockot a svéd multiinstrumentalista varázslóval és producerrel, Erik Martenssonnal, aki egyébként az Eclipse nevű svéd AOR-zenekar tagja. Ő felelős jórészt a W.E.T. debütálásáért is, az amerikai–svéd melodikus rock szuperegyüttesért, amelynek Jeff Scott Soto az énekese, és amely tavaly adta ki nagy tisztelettel övezett stúdiódebütjét.
A svédek sok zenei csodatevővel büszkélkedhetnek. Ha az AOR-hagyomány alapjainak átültetéséről van szó, folyamatosan bizonyítják, hogy a bal kisujjukból is megy nekik. Az ilyen sokoldalú, mindent egyben megtestesítő figurák közé tartozik Matensson (gitárshredder, basszusgitáros, billentyűs, dobos, hangszerelő és producer egy személyben), és ilyen például Magnus Karlsson is, aki a Magnum énekese, Bob Catley legutóbbi lemezét teljes egészében megírta, a The Sweet énekesének, Tony O’Horának is dolgozik, jelentős mértékben részt vesz az Allen/Lande projekt minden albumán, ráadásul olyan zenekarban is játszik, amelynek semmi köze a melodikus rockhoz: a német power metal trónbitorló Primal Fearben.
Térjünk vissza a „Mercury’s Down”-hoz. Ahol a Survivor, a Pride Of Lions, Jim Peterik vagy Jimi Jamison szólómunkáinak dallamossága és energiája otthon van, ott lakik a „Mercury’s Down” ihlete is. Martensson tehát elkészítette az egész vázat. Felépítette a dalokat. A gitárfrázisoktól, amelyeket óvatosan öltöztetett fel a hangszerelésben, és szaftosan szembeállított a billentyűkkel, amelyek persze a nyolcvanas évek energiáját idézik. Martensson zseni. Rövid idő alatt sikerült összehoznia olyan dalszerkezeteket, amelyek hangszerelésükben elég mozgalmasak, és a lemez nem szenved a motívumok klónozásának szindrómájától. Olybá tűnik a dolog, mintha a Frontiers Recordsnál szó szerint Martenssontól rendelték volna meg.
Hitchcock, akit a recenzió második bekezdésében leírt lelkiállapot jellemez, természetesen teljes lendülettel és határozott tesztoszteronfelesleggel vetette bele magát az anyagba. Ezúttal Hitchcockon áll vagy bukik minden! Ő a mérleg nyelve, tőle függ, merre billennek a dalok, energiában és stílusban egyaránt. West coast AOR-elv, Survivor! Lehetetlen nem meghallani azt az elvet, amelyet Toby Peterik tanóráin sajátított el. És ahol a Survivor közel van, onnan egy árnyalatnyival odébb a Journey is ott van (a Just Say Goodbye refrénje veszélyesen a Don’t Stop Believin’ felé kanyarodik). Az olyan dal, mint a Strong Enough, már szinte pofátlanul leplezetlenül idézi fel a Survivor-energiát. De ez teljesen logikus Hitchcock háttere ismeretében. Érdekesek a poénok. A Let Go, a lemez egyik dala, amely különösen kiválóan megformált Martensson-hangszereléssel büszkélkedhet (a gitárok és billentyűk párbeszédének mesteri átfolyása erőteljes, drámai színházi pillanattal), optimálisan kihasználja, hogy összefogott, határozott kapcsolatot találjon, és kompakt a vers–refrén viszony, más típusú énekessel kombinálva akár egészen más energetikai irányba is elvihette volna, de itt van Toby Hitchcock, aki a hangjával újra kovácsolt keménységgel eleveníti fel a west coast AOR elvét. A lemez tehát valójában félig amerikaiasan, félig skandinávosan szól.
Kilóg a sorból a Tear Down The Barricades. Itt bőven szikrázik a skandináv iskola melodikus hard rockja, amely a Rainbow úttörőitől merít ihletet. A vezető gitárfrázis ezt semmiképp sem tudja titkolni. A szigorú klasszikus felépítés dallamos purizmusát egyes gitárfrázisokon átívelő dallamos, egyhúros pengetés is hangsúlyozza, ami a heavy metal szabálya, de a „Mercury’s Down” számára nagyon üdvözlendő színesítés. Hitchcock alakjának kifejezőereje pedig egyszerűen hihetetlen, hiszen a refrénben a dalt újra teljesen a „west coast” szférába vezeti. Ugyanezt az energiát és elvet ismétli meg a lemezt záró címadó dal. Az A Different Drum a Martensson–Hitchcock páros két különböző megközelítését mutatja ezen a lemezen, kiváló kémiával, és ez őrzi meg a legtöbb európai árnyalatot, s ezzel a tipikus skandináv hard rockos fűszerezést.
Egy ilyen lemeznek persze vannak mínuszai is. Az első, hogy mesterségesen létrehozott együttműködésről van szó két zenész között, akik a lemez készítése közben többnyire e-mailen és mp3-minták küldözgetésével kommunikáltak. Ezért a lemezen nincs teljesen kibontakozó dinamikaérzet és valódibb hangulatváltás, annak ellenére, hogy Hitchcock rendkívül koncentrált a munkájában, és briliáns jártasságával végleg „leterít” minden kétkedőt legkésőbb az ütős, melodramatikus félballadában, a One Day I’ll Stop Loving You-ban, amely az énekes sanzonénekesi erejét is megmutatja. Két ember munkája persze korlátozott a változatosságban, főleg ha AOR-sablonokba vagy zárva. Ha nincs meg az érzés, hogy a lemezen egy zenekar van jelen, nehéz elérni a hanghordozóra fogott energia meggyőző hatásának optimumát. Itt jön elő az a mínusz, hogy Martensson bevonása többé-kevésbé jól megfizetett megrendelésnek hat a Frontiers Records részéről. Persze elsősorban Toby Hitchcock debütálásáról van szó, ami nem feltétlenül a legjobb. A fickó ugyanis annyira bizonyítani vágyik, hogy a hangjával időnként már kifejezetten túlzottan tölti ki a dalokban rendelkezésre álló teret. Így sokszor „áttapossa” a gitárdíszítéseket, sőt a záró szólókat is. Ezért ez a – egyébként nagyon színvonalas és minden kóstolást megérő – termék kissé nehezebben emészthető lemez, hallgatni egy fokkal igényesebb, és elsőre nehezebben ég be.
Akárhogy forgatom, a „Mercury’s Down” nagyon szép munka. Érdekes lesz mindazoknak, akik rajongtok a west coast AOR-elvért. Persze ez a mondat úgy hangzik, mintha az AOR a tömegek fókuszában állna és 1987-ben íródott volna, pedig legalább azoknak a ma még megmaradt keveseknek szól, akiknek ez a zene a szívügyük. A „Mercury’s Dawn” sem fog titeket közömbösen hagyni. Toby pedig állítólag hamarosan határozottabban lesz elfoglalt, mivel a Frontiers Records bejelentései szerint munkáltatója, Jim Peterik a jövő évben új Pride Of Lions lemezzel tér vissza a színtérre. Addig pedig hatékonyan elüthetitek az időt a „Mercury’s Down”-nal.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 8.0 / 10
Számok listája:
1. This Is The Moment
2. Strong Enough
3. How To Stop
4. Let Go
5. One Day I’ll Stop Loving You
6. I Should Have Said
7. If It’s To Be (It’s Up To Me)
8. Just Say Goodbye
9. Summer Nights In Cabo
10. Tear Down The Barricades
11. A Different Drum
12. Mercury’s Down
Zenészek:
Toby Hitchcock – ének, vokál
Erik Martensson – minden hangszer
