Előadó: Queensrÿche
Kiadó: EMI Records
Megjelenés: 1986
A „Rage for Order”, a „The Warning” (1984) követője alaposan leszámolt azzal a klasszikus megközelítéssel, amelyen a Queensryche felnőtt. Elkezdődött a nyolcvanas évek második fele, menetelt a hair glam metal rock,… Érdekes egyébként, hogy a zenekart a saját headliner turnéjára a túlzottan magabiztos, sminkelt hair rockerek, a Ratt hívták meg. Az Egyesült Államokban a Queensryche ekkoriban az AC/DC előtt nyitotta a koncerteket, és továbbra is sikeresen kerültek a szélesebb közönség szeme elé. Na de menjünk szépen sorjában.
A metalosoknak a nyolcvanas évek második felében alaposan megjött a kedve a billentyűk beépítéséhez, különösen népszerűvé vált a gitáros „szintetizátorokon” keresztül való billentyűzés. Mivel az újhullámos metalosok soha nem szenteltek a billentyűknek különösebben nagy figyelmet, két lehetőségük volt. Vagy felvesznek egy feladatra képes billentyűst, ahogy azt például Ozzy Osbourne megengedhette magának, vagy maguk kezdenek el kísérletezni a billentyűs hangszerekkel. Ami az utóbbit illeti, a Judas Priest („Turbo”, 1986) és a Saxon („Destiny”, 1986) ilyen jellegű kísérlete teljesen megbukott, az Iron Maidennek viszont sikerült felülkerekednie a kihíváson, és összehozni pályafutása legjobb albumát („Somewhere In Time”, 1986), egy az Iron Maidenhez képest átlagon felül magas IQ-jú lemezt. A Queensryche sem tudott ellenállni a kísértésnek. Először is glamour külsőt öltöttek: begöndörített, felfújt hajkorona, bíborszínűre kicicomázott bőr, csizma, smink és púder magától értetődő, de inkább a Duran Duran „Wild Boys”-korszakához állnak közelebb, mint a W.A.S.P.-hoz. Sőt.
A billentyűk az új produkcióban gyakran szinte egyenrangúak a gitárokkal. A „Rage For Order” produkciós szempontból csiszolt album. Tiszta, érthető hangzása van! A hangszerek jól elkülönülnek egymástól, a gitárok hangja vékonyabb, pontosabb, ugyanakkor élesen megfeszített és elég kihegyezett ahhoz, hogy az egészet továbbra is határozottan szorosan tartsa a markában. Ugyanennek az éremnek a másik oldalán viszont sok üres tér keletkezett, amit a dobok ágyúszerű produkciója tölt ki: az új hangzásban hatalmas teret foglalnak el. A dobok hangja egyszerre megnőtt, a dörömbölés helyenként egy elvadult huligáncsapat randalírozására emlékeztet egy elveszített focimeccs után (Walk In The Shadows). Ezzel a dörgéssel kontrasztosan töltik ki a hangzás mélységét, a hang pedig élettelibb és természetesen dinamikusabb lesz. Sőt, a dobprodukció pillanatokra kifejezetten pimaszul fémesre sikerült, hogy ne mondjam, ebben a hangzásban talán még az „indusztriál” (?) kedvelői is találnak maguknak rágcsálnivalót.
A „Rage For Order” figyelmének középpontjában a refrének állnak, amelyek mind a dallamoknak vannak alárendelve, és amelyekkel a Queensryche újra bebizonyítja, hogy született szerzői és zeneszerzői a rövid, tömör, azonnal az emlékezetbe vésődő daloknak. Ha a hangzást tovább kifinomították volna, veszélyesen közel kerülhettek volna olyan zenekarokhoz, mint a Styx, a Kansas vagy a Journey. Oké, ezek csak célzások, „ha”-k!
A szigorú, alapvető metalarculathoz a Queensryche most az új albummal a kísérletezés gazdag adagját tette hozzá. Durván szólva az eredmény egy art rock album. A Queensryche azonban megőrizte markáns karakterét és hangját, sőt komolyan ki is tágította azt! Ne feledjük: ez a merész evolúciós lépés vetette meg az alapját a verhetetlen „Operation: Mindcrime” (1988) megszületésének. A „Rage For Order”-en Tate vokáljának rendkívüli potenciálját jóval nagyobb mértékben használják ki a dallamosság terén, éppen a gitárhangzás feletti nagyobb kontroll miatt, ami vékonyabb lett és közelebb került a billentyűk hangzásához. Tate dallamaiból most több van, elveszett viszont jórészt az a sötét atmoszféra, amely a „The Warning” és a „Queensryche” EP „csupasz” metalgitárjaira jellemző volt!
Ennyire precízebb, csiszoltabb, új produkciót az ember persze soha nem dicsérne ennyit, ha az anyag nem büszkélkedhetne megint csak puszta szuperlatívuszokkal. Mondjuk el, hogy a hangzás kezelésének változásain túl a fiúk valamelyest „leegyszerűsítették” a munkát. A Wilton/DeGarmo kettős már nem olyan tinédzserien virgonc és bizonyítási vágytól égő. Mindkettejük szólózása kontrolláltabb. Nyilvánvalóan nagyon gyorsan megértek ebből a szempontból, és gondosabban megválogatott hangokból álló dallamokat kezdtek a zenébe építeni. A Queensryche mindig is a „nagy intellektusú” zenekar hírében állt. A hangzás art irányú kifinomítása zöld utat nyitott az akusztikus hangszereknek, a billentyűknek és a szellemes programozott samplingnek (a Neue Regel ebben messze kiemelkedik az albumon). A közepes tempójú és lassabb számok aránya a szokásosnál nagyobb, ami viszont még jobban kiemeli a melankólia és a dráma érzetét, amelyet Tate domináns fekvésű éneklése visz a zenébe. A dráma első osztályú a London, az I Dream In Infrared, a This Killing Words című számokban, és úgy általában a megrázó záródalban, az I Will Remember-ben, amely bizonyítja a zenekar erejét az átható, érzéki balladák írásában!
A direkt Walk In The Shadows hatékonyan rázza ki magából a refrént, amely mérgesen bemászik a bőröd alá. Ütős kaliberű szám, amely a zenekar pályafutásának keresztmetszetében is minőségében kiemelkedik. Az AOR-os „multiharmóniák” a refrénben bravúrosan felerősítik a melankolikus felhangot!
A lemez sokszínűségét fűszerezi a The Whisper rockritmusa, mintha csak Rod Stewart Baby Jane című örökzöld pop rock slágeréből lopták volna. Persze a Queensryche megfelelően felturbózva szólaltatja meg. A Gonna Get Close To You, amely Lisa Dalbello eredetije, a Queensryche kezében viszont tele van sokféle hangulattal, a maga módján gyönyörű art rock példát nyújt. Összehasonlíthatatlan alkotás. Kissé gonoszkás, kúszó, hátborzongató atmoszféra, Tate szinte szándékosan „elhangolt”, David Bowie-s hangulatban, beprogramozott dobminták, a ritmusok és alritmusok igazi körhintája. Ennek az „összehasonlíthatatlanságnak” a területét a Queensryche többször is mesterien érinti.
A The Killing Words, mára már megszokott ütős ballada, amelynek megjelenését a Queenryche bármelyik albumán szinte előre megjósolhatjuk, valamint a Screaming In Digital a lemez azon pillanatai, amelyek szerkezetükben a leginkább rokoníthatók a „The Warning”-gal.
A Surgical Strike és a Neue Regel viszont egyértelműen olyasmire figyelmeztet, ami csak két év múlva fog bekövetkezni. A két szám mozaikképét összerakó darabkák, a ritmusváltások, a passzázsok, a gitárdíszítések, a minták beépítése összességében a legközvetlenebbül jelzik, milyen lépést tesz majd határozottan a zenekar a továbbfejlődés során. Hogy a zenekar mindeközben megőrizte a fenevad fogsorát, amely továbbra is veszélyesen élesre van fent, azt a Chemical Youth (We Are Rebellion) bizonyítja metalos kitöréssel, amelyet azonban a záró hangszeres rész kísérletezően teljesen lecsendesít, ahol a ritmusok ismét rángatózva törnek meg a tremolós gitárhúzások drámai üvöltése alatt.
A „Rage For Order” különleges album, olyan lemez, amely lassan nő meg, de ha a magadénak fogadod, gazdagon megjutalmaz. És olyan album, amilyet csak a Queensryche tud összehozni. A kísérletek mindegyikének beépítésével a Queensryche magasabb minőségi szintre lépett, és az összes saját védjegyét, éppen a „Rage for Order”-rel, vagyis a klasszikus heavy metal közhelyektől való egyértelmű elszakadással, pályafutása során először tudta egyértelműen felismerhetően kifejezni. A „Rage For Order” olyan album, amely zeneileg valami teljesen újat főzött ki, és amely nagyon hosszú ideig tudja jutalmazni a hallgatót. A Queensryche akkoriban gond nélkül megcsinálhatott volna egy „The Warning”-féle albumot, és még jobban beleágyazódhatott volna az akkor népszerű heavy metalba, de ne feledjük: ez egy agyas zenekar, amelynek a fejlődéséhez és a fennmaradásához elengedhetetlen az újdonságok kipróbálása és felfedezése. A „Rage For Order” rendkívül fontos album. Ez az „Operation: Mindcrime” előfutára. Stílusában már közelebb áll az utódjához, és a Queensryche rajta először használta komolyan progresszív izomzatának feszítő- és hajlítóizmait, ami egy remek art (metal) rock albumot adott, amellyel a fiúk tízessel vizsgáztak az érettségből!
Felállás
Geoff Tate – ének
Chris DeGarmo – gitár
Michael Wilton – gitár
Eddie Jackson – basszusgitár
Scott Rockenfield – dob
VENDÉGZENÉSZ
Neil Kernon – billentyűk
Produkció
Neil Kernon
Számlista
1. Walk In The Shadows
2. I Dream In Infrared
3. Whisper
4. Gonna Get Close To You
5. Killing Words
6. Surgical Strike
7. Neue Regal
8. Chemical Youth (We Are Rebellion)
9. London
10. Screaming In Digital
11. I Will Remember
Az album játékideje: 45.59
A ÚJRAKIADÁS (2003) BónuszSZÁMAI:
12. Gonna Get Close To You
13. Killing Words (live)
14. I Dream In Infrared
15. Walk In The Shadows (live)
Az újrakiadás teljes hossza: 63.35
