Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Sons of Apollo
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2017
Értékelés: 4/5
A Sons of Apollo egy új szupergroup. Mike Portnoy, Billy Sheehan, Derek Sherinian, Ron »Bumblefoot« Thal, az éneknél pedig? Jeff Scott Soto. Álomkombináció, nem vitás. Persze, akik ismerik azokat a zenekarokat, ahonnan ezek a nevek érkeznek, mind azt gondolják majd: »Áh, még egy lemez, ahol azon megy a verseny, ki lő ki több hangot egységnyi idő alatt!«
Ez csak részben igaz. A stúdiódebütálás – a „Psychotic Symphony” címtől függetlenül, amiből akár arra is következtethetnél, hogy szándékos »káoszról« van szó, a másodpercenként kilőtt hangok túlterheltsége miatt – valójában egy nagyon sikeres termés az egész. A szerzői és előadói komplexitás egyik lábbal kötelezően a progresszív metal mezejére lép, ami nem meglepő, ha belegondolunk, hogy Sherinian és Portnoy korábban a Dream Theaterben, Portnoy és Sheehan pedig a The Winery Dogsban dolgozott együtt. Másrészt épp Jeff Scott Soto az énekes pózával, megjelenésével az a nagyon fontos elem, aki valahogy »fékezi« az egyéni egótripeket, hogy a végtelen szólók iránti vágy ne vegye át az uralmat, és a »Psychotic Symphony« így végig érezhető mértékben megőrzi a kompaktságot és a szerzői »összeszedettséget«.
Valójában két szám van, ahol a technikailag extrém magas szintű Héraklészek csapata minden határon túlcsap. Ez a nyitó God of the Sun, amely lényegében a legszebben kerekíti le az együttes stílusának lényegét, és a záró Opus Maximus, ami egyben a legdreamtheateresebb is. Thal itt nagyon szívesen nyúl a mélyebbre hangolt, szétzúzottan ropogós hanghoz, ami modernül „ropog”, ugyanakkor ügyesen tölti ki a kifejezési teret a zenekar teljes hangképében, és örök „groove”-ot ad neki.
A Sons of Apollo ötlete viszonylag régi. Portnoyban és Sherinianban nem sokkal azután született meg, hogy Portnoy „kapta a lábtörlőt” a Dream Theaternél. Először egy »PSMS« nevű projekt jött létre, vagyis Portnoy, Sherinian, MacAlpine, Sheehan, amely 2012-ben és 2013-ban még koncertturnékat is csinált.
Vagyis az őrültségek minden lépésnél ott vannak. És az alapmotívum? A szórakozás. Ez a lényeg. Ez a lemez abszolút kötelező mindenkinek, aki ismeri azoknak a zenekaroknak a muzsikáját, ahonnan az Apollón fiainak csapata érkezik. Ron „Bumblefoot” Thal egyébként arról ismert, hogy a Guns N’ Rosesban játszott, ezen a kiadványon viszont az jön elő belőle, amit a szólólemezein már kiadott magából. Hihetetlen gitárvirtuóz, rengeteg neoklasszicista ornamentikát visz a dalokba, ultraszonikus sebességgel, hihetetlen kontrollal és pokoli pontossággal ámulatba ejt, így a hallgató a lemez hallgatása közben néha megtévesztő módon úgy érzi, mintha Petrucci közelében járna. A lemez emellett a kompakt riffeknek köszönhetően – amelyeket gyakran még Hammond-hangzás is terhel – hihetetlenül fertőző hard rock groove-ot kapott el, ami a technikai virtuozitás mellett a hard rock klasszikus jegyeihez (Deep Purple, Mr. Big, Van Halen) visz közelebb, sőt AOR és melodikus rock elemeket is tartalmaz. Sherinian azokat a billentyűs elemeket hozza, amelyek a szólólemezeire jellemzőek, kiválóan „fedi” Ron Thal gitárfrázisait, és türelmével bizonyítja, miért sikerült a Dream Theaternek éppen vele a felállásban felvennie diszkográfiája egyik legjobban hallgatható albumát („Falling Into Infinity”). Portnoy az Portnoy. Egyedülálló abban, amit csinál. Sheehan zúgó-zörgő groove-ját sem lehet nem észrevenni. Amit végül kapunk, az egy tökéletes unikum, egyedi album.
Hogy ne nyújtsam tovább. Kiváló lemez. A stúdióbeli hihetetlen felszabadultság és a szórakoztató pillanatok, a virtuóz ragyogás, valamint a kézzelfogható hard rock groove finom beültetésének kombinációja. Épp annyira progresszív, amennyire kell, és épp annyira kompakt és zenei, ami garantáltan jól hallgatható megbékélést hoz. Közben pedig dühös szenvedéllyel és lendülettel van eljátszva! Soto »zsíros« és »vastag« hangja mindehhez briliánsan illik. Több mit sem lehet hozzátenni. Ha zenei gourmand vagy és megrögzött „progger”, aki a legjobbal kényezteti a füleit, azonnal szerezd be a magad példányát ebből a lemezből, és gazdagítsd vele a személyes lemezgyűjteményedet.
Sons Of Apollo – Coming Home (hivatalos videó):
Felállás
Jeff Scott Soto – ének
Ron „Bumblefoot” Thal – gitár
Derek Sherinian – billentyűk
Billy Sheehan – basszusgitár
Mike Portnoy – dob
Produkció
Mike Portnoy & Derek Sherinian
Számlista
01. God Of The Sun
02. Coming Home
03. Signs Of The Time
04. Labyrinth
05. Alive
06. Lost In Oblivion
07. Figaro/S Whore
08. Divine Addiction
09. Opus Maximus
