Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Phillips, Simon
Kiadó: Phantom Recordings
Megjelenés: 2013
Értékelés: 5/5
A „Protocol II” az elmúlt évek egyik legkiemelkedőbb jazz rock fúziós lemeze. Az alapkövét még 1988-ban letették, amikor megjelent a „Protocol” album. Az ötletgazda pedig nem más, mint (finoman szólva) a galaxis egyik legjobb dobosa, Simon Phillips. Ez a zseniális zenész és megdöbbentő dobvarázsló, aki sok fiatal dobos számára az első számú példakép és inspirációforrás, a pályafutása során mindent eljátszott, amit csak lehetett. A „Protocol II”-vel immár hetedik önálló stúdióalbumát tudhatja magáénak, és az a helyzet, hogy éppen az utolsó nyitotta meg a legtöbb alkotói teret a „keményebb hangzású” elemek és a jazz házasításának. A hét album közül tehát a legutóbbi, a „Protocol II” szól a leginkább „rockosan”. Persze alapvetően ez még mindig elsősorban jazzlemez, és csak azután lehet a rockzenei hatásokról beszélni. Bár Andy Timmons művészileg már réges-rég „kinőtte” a Danger Dangert, és maga mögött hagyta, a rockzene tovább csörgedezik az ereiben, amire néhány gitárfrázis utal is, ahol a torzított hangzás egy jókora adag decibelt szabadít a levegőbe.
Phillips hosszabb ideje forgatta a fejében az ötletet, hogy új önálló stúdióalbumot készítsen. Erre utalt a PSP (Phillips – Saisse – Paladino) névre keresztelt turnéja is 2009-ben és 2010-ben, amelyen a trió a jazz fúzió univerzumának tágas tereiből mutatott be hihetetlen mesterműveket. A 2012 nyarán Totóval lezajlott utolsó turnék után eljött 2013 januárja és a híres NAMM, a hangszerek és a zeneipari termékek kereskedelmi seregszemléje, ahol két régi cimbora, Simon Phillips és Andy Timmons találkozott. Timmons ennek nyomán meghosszabbította kaliforniai látogatását, hogy kipróbálja azokat az MP3-as demóötleteket, amelyeket Simon Phillips mutatott neki. Timmons korábban már dolgozott együtt Phillipsszel az „Another Lifetime” (1998) és az „Out of the Blue” (1999) koncertalbumon. Az „Another Lifetime” bemutatására szervezett turné keretében Phillips Timmonsszal a felállásban 1998 májusában Szlovénia fővárosát is útba ejtette, ez volt az első szlovéniai fellépése. Az ötletek megnyerték Timmonst az együttműködésnek, Phillips pedig gyorsan két tapasztalt zenésszel töltötte fel a csapatot: Steve Weingart billentyűssel (Steve Lukather Band) és Ernest Tibbs basszusgitárossal. Utóbbi Steven Seagal blues-zenekarában is basszusozik, amely 2014. június 23-án lép fel Ljubljanában. Megszületett tehát a Protocol II projekt, a banda pedig már 2013 februárjában fel is vette ezt az albumot!
A lemez úgy készült, mintha koncertfellépés lenne a stúdióban, általában első nekifutásra. Egyszerűen. Felesleges is szót vesztegetni arra, hogy mind a négy zenésznek átkozottul sok kilométer és tapasztalat van a lába alatt, fegyverük pedig a rétegzett zenei érzékenység és az éles eszű ötletgazdagság (reakciókészség) rendkívüli tudása, így akár csukott szemmel, tulajdonképpen álmukban, teljesen hibátlanul is tudnak játszani. Ráadásul pályafutásuk során hasonló zenei körökben forogtak, hasonló zenei világot hordoznak magukban, így a csapat gyorsan kifejlesztte az igazi alkotói kémiát, amint a stúdióban felmelegedett a megfelelő munkahőmérsékletre.
A „Protocol II” a teljes átéléssel előadott improvizáció elemeinek rendkívüli fúziójából született gyermek, amely tartalmilag kiemelkedik az albumon, és a figyelem oroszlánrészét magához vonzza, de végig összekötő motívumok fátyla borítja, amelyekben a srácok befogadható dallamot bontanak ki. Ez 57 perc kiszámíthatatlan eseményfejlődés, amely a szigorú jazzplatform rángatózó motívumfordulataival sem szűnik meg lenyűgözni. Minden a finommechanikai érzékiség ragyogásával, tiszta, szerves hangzással, higgadt kontrollal szólal meg, ahol az egyensúlyozás a zseniális improvizációs világosság és a dallami hozzáférhetőség közötti kötélen egy pillanatra sem lankad! A kvartett elkapott egy rendkívüli, teljesen kézzelfogható pillanatot, a szabadságszerető, féktelen zenei fantázia pillanatát, ahol nincsenek ötletbeli akadályok a zenei világaikban, és ezt kiválóan sikerült rávinniük a stúdiószalagokra (hangfelvétel), határtalanul lenyűgöző zenei konglomerátummá formálva.
A nyolc számra jellemző, hogy gyakran szokatlan ritmusképletek között váltogatva navigálnak, a zenészek pedig saját zenei felfogóképességük szélességével és játékuk mesterségével tollpihe-könnyedséggel hidalják át a sokszor nehezen összeegyeztethető motívumokat és ritmikai textúrákat. A kvartettől egy pillanatra sem fogy ki a vezérfonal és a játékos töltet, a négyes egymásra hangolódása pedig tulajdonképpen tökéletes.
Az a rengeteg komplexitás, amelyet ez a lemez megtestesít, mesterien kalibrált a ragyogó szólóbetétek kiemelt világosságával, amelyeket a megfelelő pillanatokban finomabban megszólaltatott, dallamilag magával ragadó motívumpasszázsok oldanak, ahol a kvartett igen hatásosan a misztika elemét is megidézi (First Orbit). A melosban persze nem nehéz észrevenni a „harmadik típusú találkozásokat”, vagyis azt a híres köteléket a Totóval (Phillips, Weingart), amit különösen kifinomult zeneiséggel ezen az albumon a Moments Of Fortune című szám szemléltet a legjobban.
Minden szám úgy van felépítve, hogy mind a négy zenésznek optimális teret adjon a szóló-kalandozásokra. A kvartett ezt leggyakrabban úgy éri el, hogy kiválaszt egy motívumot, amelyben az egyik tag átveszi a kezdeményezést az improvizációhoz. A következő pillanatban a helyzet megfordul, és felszabadul a tér a kvartett következő tagjának, hogy ő vegye át a kezdeményezést a saját improvizációs betétjével. A számok azon részei, ahol Simon Phillips szólózik, nem egyszer úgy hatnak, mintha a másik három tag „egy nyilvános főpróba közepén” melegítené őt. Különösen kiváló a Enigma című szám záró improvizációs betétje, ahol Phillips kiszámíthatatlan „polipszerű elszabadulásával” szó szerint szétfeszíti a számot, de a dobos-bravúrjai fölött fekvő motívumot fenntartva összetartja a kompozíciót. Phillips tényleg annyira „ki van akadva”, annyit tanult és próbált ki a pályafutása során, hogy ezt a tudást az album minden egyes pillanatában optimálisan megpróbálja megmutatni, és a kompozíciós struktúrákba beépíteni. A mester ezt vehemenciával éri el! Diadalmasan. Bár Timmons és Weingart megdöbbentően vonzó a zenei világaik felkavaró bemutatásában, amit bravúros szólókirándulásaikkal mutatnak meg, az album egészén mégis világos, hogy a kezdeményezést legalább kissé, ha nem érezhetően, Simon Phillips veszi át, ami valahogy magától értetődő, hiszen ő a Protocol II projekt ötletgazdája és atyja.
A „Protocol II” album a „jazz rock fusion” kultúra fenséges bemutatójának dokumentuma, amelyet egy egyedülálló, élvonalbeli zenészekből álló csapat testesít meg. Egyedi és megismételhetetlen gyémánt, amely az állandó kutatás szenvedélyével, kiválóan megfogalmazott, komplex technikai passzázsaival és a szabadságszerető világosság féktelenségével nem szűnik meg lenyűgözni.
Felállás
Simon Phillips – dob
Andy Timmons – gitár
Steve Weingart – billentyűs hangszerek
Ernest Tibbs – basszusgitár
Produkció
Simon Phillips
Számlista
1. Wildfire (7:24)
2. Soothsayer (8:56)
3. Gemini (7:51)
4. Moments Of Fortune (8:11)
5. Upside In Downside Up (6:56)
6. First Orbit (6:34)
7. Octopia (3:41)
8. Enigma (9:17)
