Előadó: Moskva
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 44:09
Pontszám: 4/5
Rijeka mindig is úgy híres Horvátországban, mint ahol a legjobb rockot csinálják. Minden szempontból. A legkalandosabbat, a legkihívóbbat, kompromisszumok nélkül, ha azt nézzük, mennyire hajlandók figyelni az aktuális trendekre, ahogy azokat a korporatív kíméletlenség diktálja. Egyszerűen. Mióta a hetvenes évek végén berobbant a rijekai új hullám, évtizedeken át számos zenekar bukkant fel a Kvarner-öböl környékén, mind szigorúan körülhatárolt, egyedi zenei karizmával.
A Moskva alig két éve működik, és máris letett az asztalra egy stúdió-debütalbumot! Ezt az év közepén egy remek kislemez, az „U tvojim rukama” vezette fel videoklippel megtámogatva, a fiatal zenekar hitelességét pedig egy második bemutatkozó kislemez és klip, a „Paragraf” erősítette meg. Az „U tvojim rukama” olyan erős szám, hogy akkor is az album egyik csúcspontja marad, ha a teljes „Poligraf” lemezt elejétől a végéig végighallgatod.
A Moskva a rijekai új hullám folytatója az új időkre. Ha addig nem, akkor legkésőbb akkor világossá válik ez, amikor rájössz, hogy a stúdióban a zenekar mellett Matej Zec tapasztalt producerkeze dolgozott, aki a Let 3-mal együtt élte végig a rijekai új hullám felejthetetlen korszakát. Már a „Ne boli me” nyitó ütemeinél azonnal érezhető a hangzásbeli kötődés egy olyan zenekarhoz, mint a Morso, pedig kifejezésmódban a Moskva és a Morso mérföldekre van egymástól. Csak a vibráció, a hangulat, maga a melódia,… valamilyen, nagyvonalakban szólva, közös alkat köti össze a rijekai zenekarokat, mint egy láthatatlan vékony szál, hogy közös rezgést hordoznak, amelyről szinte azonnal felismerni őket. A rijekai iskola hagyománya erős, és ezt a „Poligraf” album sem titkolja.
A Moskva nem találja fel a spanyolviaszt a zenei prédikációjával, de különleges karakterkeverék. A rijekai új hullám legitim örököseiként a kvarneri hagyomány kifejezéstárából merítik a punk zene felfogását, ezt azonban pop dallamossággal adagolják, amit főleg Tamara Dorčić (ex-Putokazi) édesen csábító éneke visz a zenébe. A hangzás építőköveinek éles szembeállítását egy rendkívül intelligens, dallamos, telt és meleg basszusvonal támogatja meg, az art karizma fő hordozója pedig, amely a noise lökések és a pszichedelia összefonódásán alapul, a szándékosan disszonánsan üvöltő gitár. Ez a hangszer a rozzantság érzésével együtt (ez utóbbi szándékos – a zenekar ugyanis így építi fel az album saját atmoszférájának nagy részét) hozza az album kontrasztjainak zömét. Főleg, ha a mérleg másik serpenyőjébe Tamara dallamos főéneke kerül. Rendkívüli, mégis összeillő ellentét ez, ez adja a Moskva zenéjét jellemző, erős vésetű art elem kiindulópontját. Az egyik ilyen kiélezett kontrasztot a két elem között az Uhoda című szám kínálja.
Több gitársáv van egymásra rétegezve. Ezek adják a kíséret telt hangzását. Vagyis az egyik vonal az énekhez illő akkordokat tartja, a ráfektetett következő pedig sistergő, disszonáns hangokat szül, amelyek lelepleznek az alapkíséret frázisainak triviális voltát. Ez a hangsúlyos disszonáns zaj gyakran elönti a számok részeit, főleg a hangszeres szakaszokat, és ez az a tényező, ami döntően meghatározza a számok hangulatát. Banális, mégis rendkívül hatásos. A gitárok pszichedelikus és noise elemet visznek a zenébe. A „Lopov” a vezető, szinte doom-jellegű, felcsavart riffjével a záró hangszeres részben, disszonáns vonalakkal gazdagítva, már egyenesen elmebeteg módon szabotőr hangulatú.
Mondhatjuk, hogy a Moskva ma azt az űrt tölti be a rijekai színtéren, amely akkor keletkezett, amikor a Morso (akikről egyébként azt mondják, új albummal térnek vissza) az „Izlog” (2008) című stúdió-debütjük után alkotói szempontból teljesen megrekedt. Bár művészi értelemben világosan elkülönülnek, mégis éppen ez az erős, egyedi art meghatározottság köti össze őket energetikailag.
A Moskva tapasztalt kvartett, amely tudja, hogyan kell számokat felépíteni: halmozott, rendkívül fertőző dallamosságból, rockos zajból, a hangzáskísérletezés kihívó voltából, és egy csipetnyi sajátos art karizmából, ami megnyitja előttük az utat, hogy a színtér egyik legbecsültebb art pop rock zenekarának státuszát érjék el
A ritmusok egyenesen a rijekai új hullám gazdag kincstárából származnak! A szellemességek csak úgy záporoznak azokból a ritmikai megoldásokból, amelyeket az Ogledala, a Mrtvi kanal, a Grad,.. használt, és a történet a Moskvával folytatódik.
A részletmunkát az albumon közreműködő különleges vendégek is optimalizálták: az edzett rókának számító billentyűs, Vedran Križan (Fiumens, Manofoni), továbbá Vlado Simchich-Vava , aki a lap steel gitárt játszotta (a „Lopov” című számban), és Matej Zec a melotron rusztikus kitöréseivel (Lomim valove, Poligraf). Éppen a záró Otok hívja fel a figyelmet a csapat stúdióbeli alkotóerejére: a kiszámítható punk pop hangszerelés minimalizmusát a zenekar jellegzetes art karizmája emeli följebb az album kiterjesztett hangszeres zárlatában, amely egy igazi, tízperces mini epikus szvitet hoz el, a progresszív art szabadság finomságával. Éppen ez a tapasztalat jelzi, hogy a Moskva sokrétűen formált zenészekből áll, akik nem akarnak alkotói kereteket szabni maguknak, hanem a művészetükben gondtalanul szeretnének dacolni és kizárólag attól vezettetni magukat, amit a művészszív diktál. A „Poligraf” rendkívül szép munka, alkotói éleslátással és kidolgozott art karizmával, amelyről reméljük, hogy a zenekar a jövőben is ápolni és mélyíteni fogja.
Felállás
Tamara Dorčić – ének
Vladimir Tomić – gitár, effektek
Goran Grgurev „Grga” – basszusgitár
Ivan Ujević – dob
VENDÉGMUZSIKUSOK:
Vedran Križan – billentyűk
Matej Zec – melotron (a 2. és 4. számban), programozás, ütőhangszerek
Vlado Simcich „Vava” – gitár, lap steel a 8. számon, produkció a 9. számon, programozás a 9. számon
Produkció
Matej Zec
Számlista
1. Ne boli me
2. Poligraf
3. Bumerang
4. Lomim valove
5. Uhoda
6. Spavam sama
7. U tvojim rukama
8. Lopov
9. Otok
