Előadó: Sieges Even
Kiadó: Inside Out Records
Megjelenés: 2007
A német Sieges Even érdekes jelenség a prog rock horizontján. A metal-rajongók minden erejükkel a „metal” jelzőt próbálják rájuk ragasztani, és ebben tudat alatt a zenekar tagjainak múltbeli és jelenlegi hírneve is közrejátszik, pontosabban a Holzwarth testvéreké, akik a Sieges Even mellett a Rhapsody Of Fire (Alex a dobok mögött) és a Blind Guardian (Oliver – stúdió- és koncert-session basszusgitáros) tagjai.
A feltámadással és az azt követő, két évvel ezelőtti lemezzel, a „The Art Of Navigating By The Stars” (2005) című albummal a Sieges Even stílusban és hangzásban is megújult, megvalósította a korábbi zenei kifejezésmód megváltoztatását, 2005 egyik elsőrangú pozitív meglepetését hozta, és különleges művészi karakterével szó szerint lerántotta a cipőt a hallgatóról. A hangzás általános kifinomultságának jelensége pedig a „Paramount” (2007) című követő lemezen is folytatódik.
A zenekarhoz 2004-ben csatlakozott Arno Menses (ének) a mérleg nyelve: ő fordította át a Sieges Even történetét magában a szerzés módjában, így a zenekar számára a győzelem már nem pusztán a másodpercenként lejátszott hangok rekordjának felállításában rejlik, hanem lenyűgöző dallamos motívumok megalkotásában. A Tidal és az Eyes Wide Open a „Paramount” lemezen a tökéletesen kidolgozott refrén-dallamok tipikus példái, amelyek ezért becsülettel megérdemelnék, hogy kislemezként jelenjenek meg, és gyakran szóljanak a rádióban. Mindkét dalban a bonyolultan felépített előrefrének és a maximálisan dallamos refrének mesteri, gördülékeny összeolvasztásával találkozunk, közben pedig gyönyörködhetünk a hangulatok folyékony, színes átúszásában a magával a dalokkal megteremtett, általában melankolikus atmoszférán belül. A Sieges Even tehát a „Paramount”tal továbbra is sikeresen és ügyesen puhítja a hangzását, és bátran behódol a tökéletes dallamkombinációk keresésének birodalmának. A zenekarban remekül működik a kémia, és a lemezek, amelyek most kirepülnek belőle, mintha csak megrendelésre készültek volna a nagy kreatív inspiráció tökéletes pillanatában, igazolják az együttes kiváló minőségét.
A zenekar fenoménje, hogy elegánsan egyesíti a töredezettség, illetve a motívumok törékenysége érzetét a mérhetetlen hallgathatósággal. Ez ennek az albumnak is a legnagyobb vonzereje, és ennek a legelkényeztetettebb art/prog rock csemegéző fülében is kíváncsiságot kell ébresztenie. A Holzwarth testvérek pontosan azt hozzák a Sieges Evenbe, amit a heavy metal szakmában nem tehetnek meg. Alex szorgalmasan püföli az átvezető tomokat, és a Sieges Evennél egyáltalán nem titkolja jazz-kedvenceit (rögtön a nyitó When Alpha And Omega Collide vagy a Duende), miközben Oliver gond nélkül követi a testvére fantáziáját, és szabadon kiegészíti egy csipetnyi szabadelvű, kísérletező kalandozással a dinamikus, helyenként jazzesen szóló basszusvonalain, amelyek rendkívül meleg, természetes és tiszta hangzást hoznak, a produkcióban élesen elkülönítve és nagyszerűen kiemelve. Markus Steffen sajátos gitárstílusa érdekes felismerést hoz, mert Markus a hangzása zömét akusztikus és félakusztikus fogásokra építi. Az alapot felbontott akkordokra rakja, és sokszor már a puszta húrpengetés is elég ahhoz, hogy a háttér hangfüggönye művészien be legyen borítva. Ezeket az akusztikus megoldásokat viszont elegánsan egészítik ki a torzított riffek lavinái, amelyek a dalokban csupán fűszerként szerepelnek, hogy fokozzák a hangulat drámaiságát. Az ének pillanatokra még az amerikai Enchantra is emlékeztet (az Iconic refrénje). Teljesen egyedi, a közép- és magasabb regiszterek lefedésére irányul, és az improvizáció elegáns érintése jellemzi, amellyel színességet visz az egész megszólalásba, főleg a dallam kifinomult lekerekítésében a versszakok végén, és az ember olyan érzést kap, mintha Menses hangja dinamikusan hullámzana végig az albumon (ez különösen a Where Our Shadow Sleep című dalban hangsúlyos). Az ének több mint testhezálló a zenekar kutató, kísérletező törekvéséhez. A zenekarnak nagyon sikeresen sikerül megvalósítania a progresszív rock egy másik igényes ismérvét is. Ez a kiszámíthatatlanság ismérve, amelyet a töredezettség (a motívumok szétesése) szó már talán eszedbe juttatott. A Leftovers című dalban 4:57 és 5:17 között egy kissé torzított, csábítóan üvöltő basszusvonalnak lehettek tanúi, amely visszafelé nézve közvetlenül Chris Squire úttörő munkáját idézi (Yes, a „Fragile” korszak, megjelenés éve 1972). Hihetetlenül dühös nyitányú szerzemény a Mounting Castles In A Blood Red Sky, a pszichedelia éles érintésével és egy olyan pillanattal, amikor a töredezettség végérvényesen felülkerekedik a dalok kompakt vörös fonalán. A fiúk a dalba beleszőtték Martin Luther King egy tömeghez intézett beszédének felvételét. Ez a dal a kísérletező, kalandos dinamika legnagyobb mértékével és a Sieges Even kifejezésmódjának felismerhetőségével tűnik ki. Kiváló a kontraszt a tiszta, természetesen csengő futamok és a riffek torzított lavinái között. Ez az album egyetlen instrumentális dala, amely megragadta a társadalmi degeneráció általános, kilátástalan kétségbeesésének jeges hidegét, a gondtalan létezést abban a csalásban, hogy az ember bedől a kiválasztott vezetők hazugságainak. Az album a zenekar zenei kifejezésének legfenségesebb pillanatát pedig a teljes tragédia hangulatának megteremtésével éli át a záró címadó dalban, amely az Egyesült Államok politikai zsarnokságának kifinomult kritikáját viszi tovább. A Paramount második felében a Sieges Even teljesen váratlanul egy tisztán jazzes betét felé hajózik, amelyet még egy rövidebb altszaxofon-szóló is vezet. Zseniális.
A „Paramount” az idei év egyik művészi csúcsa a progresszív rock terén. És ismét felhívom a figyelmet, hogy a Sieges Evennek semmi köze a „metal” jelzőhöz. A dalok mind kivétel nélkül rendkívül képszerű kirakósok, amelyek több motívumváltásból és tempóváltásból épülnek fel, minden teljesen símán folyik végig az album játékidején. A zenekar zenei kifejezésének képszerűsége és különlegessége miatt az album egy pillanat alatt lepereg. A „Paramount”tal a Sieges Even számára az idő még távolról sem állt meg. A „Paramount” művészi továbbfejlesztése az elődjének, még nagyobb, még kifejezőbb és még világosabb kiérlelése és profilozása a zenekar megújult megszólalásának, amely a zeneművészetről alkotott saját felfogásában pozitívan fejlődik tovább. Intelligens, kreatív és ezért rendkívül izgalmas. Egy teljesen új zenei dimenzióba vezet, különleges fúziókba. Ez az album minden progressive/art rock megszállott számára, aki odavagy a másságért és a különlegességért!
Felállás
Arno Menses – ének
Markus Steffen – gitár
Alex Holzwarth – basszusgitár
Oliver Holzwarth – dobok
Produkció
Sieges Even & Kristian Kohlmannslehner
Számlista
01. When Alpha And Omega Collide
02. Tidal
03. Eyes Wide Open
04. Iconic
05. Where Our Shadows Sleep
06. Duende
07. Bridge To The Divine
08. Leftovers
09. Mounting Castles In The Blood Red Sky
10. Paramount
Az album játékideje: 61.41
