Előadó: Darkness, The
Kiadó: Atlantic Records
Megjelenés: 2005
Játékidő: 35:04
Értékelés: 4.1/5
A veszettségtől megveszett „kritikusok” sóvárogva várták a glam rockerek, a The Darkness második albumát. Persze abban reménykedve, hogy jól lehordhatják őket. Az észak-angliai srácok a dühöngő kritikusokat másodjára sem hagyták cserben. Egyébként a fiúk azt gondolják: „bassza meg a kritikusokat”, és azt csinálják, ami jólesik nekik. Így is van ez rendjén! Bravó, fiúk! Amit a The Darkness ezen az albumon összehozott, az minden dicséretet megérdemel.
A kezdő kokószippantástól (leszarom a sajtót) egészen az utolsó, tipikusan queenes balladáig az album megállíthatatlan. A lemezt egy tipikus AC/DC–Def Leppard-riff nyitja a címadó dalban, a One Way Ticket To Hell…And Backben. A dob és az egész ritmusszekció őrülten nyomja, úgy rúg, mint egy igába fogott öszvér. Egy ilyen nyitány után persze már senki sem állítja meg őket. A Dinner Lady Arms simán a következő, harmadik kislemez lehetne (a második kislemez, az Is It Just Me 2006. február 20-án jelenik meg). A dal egyébként nagyon is emlékeztet, főleg a gitárrészeknél, valamelyik számra a barátaik, a Def Leppard repertoárjából, akiknek három éve a The Darkness melegített elő a brit turnén.
https://www.youtube.com/watch?v=lu2N8FJPYN0
A Seemed Like A Good Idea At The Time a címadó frázis ismételgetése miatt a végére kicsit unalmassá válik, ellentétben a Hazel Eyesban jelen lévő vidám skót felföldi dallamvilággal. Kiváló! Olyan istenien szövődik egymásba a duda és a gitár, hogy öröm hallgatni. Le a kalappal, fiúk. Komolyabb dal következik, a Bald, amelyben Justin a szövegek szerint láthatóan az öregedés problémájával birkózik. Az előző szám kicsit hosszabb szünete után a Girlfriend folytatja a vidám riffek sorát. A nyitóriffet könnyedén be lehetne sorolni a Status Quo riffiskolájába. A mulatozós hangulat persze ennél a dalnál sem ér véget, a fiúk még vidámabban és még ugrándozósabban viszik tovább az English Country Gardenben. Az albumot, amely egy jó fél óránál alig hosszabb, és gyakorlatilag bakelit-LP-nek van megtervezve, egy több mint nyilvánvaló főhajtással zárják az idoljaik, a Queen előtt.
Meggyőződésem, hogy a kritikusok többsége vidáman lehordta ezt az albumot, de lám-lám, a neves brit Classic Rock magazin egyenesen az év albumának kiáltotta ki. A The Darkness tényleg megmentette még egyszer a rockot, és tisztességes adag adrenalint is pumpált bele.
Felállás
Justin Hawkins – ének, gitár, szitár, zongora, Hammomd, Mini-Moog, szintetizátor
Dan Hawkins – gitár, basszusgitár, marching drums, tubular bells, tamburin, triangulum, ének
Ed Graham – dob
Richie Edwards – basszusgitár, ének
Stuart Cassells – duda
Fredy Gomez – pánsíp
Produkció
Roy Thomas Baker
Számlista
1.One Way Ticket
2.Knockers
3.Is It Just Me
4.Dinner Lady Arms
5.Seemed Like A Good Idea At The Time
6.Hazel Eyes
7.Bald
8.Girlfriend
9.English Country Garden
10.Blind Man
