Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: It Bites
Kiadó: Virgin Records
Megjelenés: 1988
Értékelés: 4.5/5
Ha szóba kerülnek a legendás art rockerek, az It Bites, a kifinomult progresszív pop rock mesterei, akkor a saját generációjuk egyik leginkább elfeledett zenekaráról beszélünk, amely úgy tűnik, örökre megfelelő elismerés nélkül marad. Bár zenéjük nagy része nem kerülheti el a stílusbeli összehasonlítást a korszak néhány (neo)progresszív zenekarával, az It Bites kialakította a saját, jól felismerhető hangzását, amely számos olyan zenei elemre épül, amelyek a Yest, a Marilliont, Peter Gabrielt, a Sagát és a Level 42-t az 80-as évek egyik legkedveltebb előadójává tették. Az It Bites annak ellenére, hogy a 80-as évek végének egyik legérdekesebb és legszellemesebb progresszív zenekara volt, sajnos soha nem érte el a megérdemelt ismertséget. Ettől függetlenül zenéjük nagy része több mint sikeresen kiállta az idő próbáját. Ami még ma is annyira különlegessé és izgalmassá teszi őket a progresszív rock és a pop rock számos rajongója számára, az a két zenei megközelítés legjobb elemeinek rendkívül ötletes és intelligens ötvözése, egy csodálatos, a végletekig felfokozott, nem konvencionális dallamokból álló keverékben. Az It Bites egyaránt képes volt rádióslágereket és összetett hangszerkezetekkel, ritmusváltásokkal teli eposzokat írni, amelyeknek mindig a magas fokú dallamosság volt a közös nevezője. Fő problémájuk, és az ok, amiért sosem sikerült szélesebb körű áttörést elérniük, ironikus módon éppen a legnagyobb erényükben rejlik: a mainstream hallgatóinak kicsit túl bonyolultak voltak, a progresszív rock sok rajongója pedig fintorgott a rádióbarát hangzáson. Az It Bites néhány hiányossága ellenére remek zenekar volt, amely a zenei kifejezésmódját mindenekelőtt a karizmatikus énekes és kiváló gitáros, Francis Dunnery rendkívüli tehetségére építette, és olyan zenét alkotott, amely még ma is frissen szól, miközben néhány kortársuk zenéje ma már meglehetősen anakronisztikusnak hat.
A „Once Around The World” lemezen az It Bites érezhetően elmélyítette a progresszív vonásait az 1986-os debütálóhoz, „The Big Lad In Windmill”-hez képest, és a ragadós vokális harmóniák, dallamok bőségét nagyon sikeresen házasította össze a kiszámíthatatlan ritmusváltásokkal, amelyeket Dunnery gitárbetétei és űrzenei billentyűi gyakran kiemeltek a megszokott pop keretek közül, egy egészen más dimenzióba. A legjobb bizonyíték arra, hogy a zenekar ezúttal nagyobb hangsúlyt fektetett a progresszív oldalára, a címadó, közel 15 perces epikus remekmű, amely tele van kiszámíthatatlan fordulatokkal. Az It Bites kiváló produkciójáról is ismert volt. Alan Shacklock (leginkább a Babe Ruth gitárosaként ismert) után a producer szerepét senki más nem vette át, mint a space rock nagyöregje, a legendás gitáros, Steve Hillage (ex-Egg, ex-Gong, szólóban), aki biztosan soha nem dolgozott volna olyan zenészekkel, akiknek nincs legalább egy kis saját hozzáállásuk a progresszív zenéhez.
Az album egy robbanékony, popos fűszerezésű számmal, a „Midnight”-tal indul, ez a lemez három kislemeze közül az első. Lényegében könnyed pop funk enyhe diszkóritmussal, amelynek legfőbb erénye Francis karizmatikus éneke, az határozott gitárbetétek és a szellemes billentyűs textúrák. Utána jön a „Kiss Like Judas”, amely kislemezként még kisebb sláger is volt. Ugrándozó ritmusra, erős dallamra, rengeteg harmonikus vokálra és romantikus hangulatra épülő szám. Azt mondhatom, szép bizonyíték arra, hogy a progresszív zenekarok is képesek remek pop slágereket írni anélkül, hogy bármit feláldoznának az alkotói kifejezésmódjukból. Az intenzív pop után jólesik a finom „Yellow Christian”, az album három koncepciózus száma közül az első, tele űrzenei szintetizátor-textúrákkal, amelyek helyenként még a nagy mesterekkel, például Tony Banksszel (Genesis) is felérnek. Ezúttal is élvezhetjük a karizmatikus éneket, a Yesre emlékeztető vokális harmóniákat és néhány meglehetősen szokatlan ritmusváltást, amelyek közül a záró instrumentális rész nyűgöz le leginkább, ahol az űrszintik és a gitárbetétek váltogatják egymást. Bár a „Yellow Christian” alapvetően ballada, ez alig érződik rajta. A „Rose Marie” a progresszív rock és a pop metal rendkívül ízléses keveréke, amely leginkább Dunnery gitárjának elképesztően gyors futamaival, a Yesre emlékeztető vokális harmóniákkal és a rétegzett billentyűkkel varázsol el, ezeket pedig rendkívül energikus ritmus támasztja alá. Ennek minden Yes- (az 80-as évekbeli) és Saga-rajongó megnyalja majd a száját. A „Black December” erotikus töltetű, remek hard rockos ritmussal. Legfőbb erénye a kiváló, szenvedélyes refrén, amelyet álmodozó, űrzenei fűszerezésű szintivonal járja át, ez a amúgy is szilárd számhoz még egy adag varázslatot ad, és magasabb művészi szintre emeli. A legjobb azonban még csak ezután jön! Az „Old Man And The Angel” ugyanis az album egyik csúcspontja, ahol különösen John Beck rétegzett billentyűi és a kiváló, szellemes meglepetésekkel teli vokális harmóniák ragyognak. A szerzemény számos érdekes fordulattal van megspékelve, ugyanakkor a rendkívül magas dallamosságból egy cseppet sem enged. A „Hunting The Whale” is, amely tréfás tengerészdallammal és bálnahangokkal indul, az album egyik legkifinomultabb és legprogresszívabb darabja, ahol Dunnery a végletekig kihasználja énektehetségét és hihetetlen drámai erejét. A szöveg a zenekar környezettudatosságát tükrözi. Az It Bites azt is bizonyítja, hogy első osztályú tréfacsinálók, a kiváló és rendkívül szórakoztató „Plastic Dreamer” című számmal, amelynek szövege egy elvarázsolt műanyagjátékboltról szól, ahol a játékok éjjel életre kelnek, és csibészkednek. Itt rengeteg vicces vokális akrobatikát, szokatlan hangokat és a végén egy baba csiklandozását hallhatjuk. Dunnery kiváló gitárszólót nyom le, miközben végig hihetetlen az összhang közte és Beck között. A záró csúcspont pedig az epikus címadó szám, a „Once Around The World”, amely szerintem az It Bites eddigi legjobb és legprogresszívabb alkotása, afféle „Supper’s Ready” a 80-as évek végéről. A viszonylag nyugodt bevezető után számos érdekes hangszeres fordulat következik, kiváló, jazzesen fűszerezett Dunnery-gitárbetétek, rétegzett vokális harmóniák. A szám hangulata végig fokozódik, az epikus drámaiságtól a szaxofonok jazzes szellemeskedésén át a gitár és a billentyűk közötti harmóniák kivételes kifinomultságáig. Igazi remekmű, amely teljesen egyenrangúan méri össze magát jóval ismertebb progresszív eposzokkal.
A „Once Around The World” kétségkívül a legjobb és legprogresszívabb albuma a kifinomult prog pop mestereinek, akik a közelmúltbeli újraegyesülés után még messze nem mondták ki az utolsó szót. A lemezt kiváló produkció, bizonyított profizmus és hihetetlen, csak rájuk jellemző energia jellemzi. Az It Bites a második albumával is bebizonyította, hogy a 80-as évek vége egyik legkiválóbb progresszív zenekara volt, amelynek az alkotói szabadság számított a legtöbbet, és csak azután a kereskedelmi siker. Valaki egyszer nagyon találóan úgy írta le őket, mint szexuálisan a végletekig felfokozott Marilliont, amivel, enyhe groteszkségétől függetlenül, sok mindenben egyet is értenék, hiszen az It Bites az erotikus merészség tekintetében számos progresszív kortársát maga mögé utasítja.
Felállás
Francis Dunnery – ének, gitár
Dick Nolan – basszusgitár, vokál
John Beck – billentyűs hangszerek, vokál
Bob Dalton – dob, vokál
Producer
Steve Hillage
Számlista
1. Midnight (4:04)
2. Kiss Like Judas (4:08)
3. Yellow Christian (6:29)
4. Rose Marie (3:33)
5. Black December (3:50)
6. Old Man And The Angel (9:21)
7. Hunting The Whale (4:46)
8. Plastic Dreamer (3:53)
9. Once Around The World (14:46)
Az album hossza: 54:50
