Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Rainbow
Kiadó: Polydor Records
Megjelenés: 1977
Játékidő: 64:11
Értékelés: 4/5
1977-ben a brit hard rock bajnokai, a Rainbow – akik a legendás gitárhős, Ritchie Blackmore irányításával a „Rising” (1976) stúdiómesterművel új mércét állítottak a kemény rockban – művészi csúcsukon álltak. A Blackmore és a legendás amerikai énekes, Ronnie James Dio közti alkotói varázs a tetőfokára hágott, és aki nem ismerte a két muzsikus jellemét, annak úgy tűnhetett, hogy a Rainbow még sokáig uralni fogja a hard rock trónját. Az „On Stage”, amelyet a „Rising”-turné során német és japán koncerthelyszíneken vettek fel, az első hivatalos koncertalbumuk volt. A produceri munkát a kultikus Martin Birch végezte (leginkább a Deep Purple-lel, később az Iron Maidennel való együttműködéséről ismert), aki a várakozásokkal ellentétben ezúttal nem éppen a legjobb munkáját adta ki a kezéből: az „On Stage” hangzása több helyen kissé „lapos”, és sok helyen nem adja vissza azt a kivételes koncertenergiát, amelyet a klasszikus, Dióval felálló Rainbow árasztott. Emellett hiányzik néhány közkedvelt favorit is, élükön a „Stargazer”, a „Temple of the King” és a „Tarot Woman”. Vagyis főleg a „Rising” dalait hiányolhatod, miközben a Rainbow 1975-ös bemutatkozó lemezéről elég jól képviselteti magát az „On Stage”.
Másrészt ezen a felvételen még mindig elég csemege akad ahhoz, hogy nagyjából visszaadja a legendás zenekar koncertesszenciáját, amelynek soraiban akkoriban Blackmore és Dio mellett ott dobolt a legendás Cozy Powell, basszusgitározott Jimmy Bain, billentyűzött pedig Tony Carey. Ez a két utóbbi már a „Rising”-turné közepén kegyvesztett lett Blackmore-nál, az „On Stage” megjelenésekor pedig már nem voltak a Rainbow tagjai. A szeszélyes „fekete ruhás férfi” társasága ekkoriban minden koncertjét az „Over the Rainbow” zenei témájával és a Óz, a nagy varázsló című kultfilmből ismert Dorothy lelkes felkiáltásával nyitotta, majd ravasz módon átcsaptak a protometál energiakatalizátorba, a „Kill the King”-be. Ez Blackmore acélszárnyú gitárfrázisain és Dio mennydörgő hangján azonnal „átröpítette” a közönséget a szivárványon. Különösen érdekes, hogy ezt a klasszikust még azelőtt játszották, hogy hivatalosan megjelent volna stúdiófelvételen a „Long Live Rock ‘n’ Roll” (1978) albumon.
Ezt követi egy ravasz és meglehetősen ötletes dalfüzér (medley), benne a „Man On the Silver Mountain” klasszikussal, az egyszerűen „Blues” címet viselő blues-improvizációval és a „Rising”-ról ismert „Starstruck” című standarddal. Dio vokális karizmája hihetetlenül erős hangszálaival a mai napig óriási tiszteletet ébreszt a klasszikus rock rajongóiban, a nagy gitáros újító, Blackmore pedig mindig külön történet volt, főleg a koncerteken, amit már a Deep Purple-ös időkben bebizonyított. Carey a hammondorgona zizegő rétegeivel nyűgöz le, Powell pedig a korszak (a hetvenes évek vége) egyik legütősebb, ha nem a legütősebb dobosa volt, és fontos tényezője annak, hogy számos hard & heavy zenekar követendő mintának tekintette a Rainbow-t. Bár Blackmore már 1977 januárjában kirakta a zenekarból Bain basszusgitárost, akinek játékát elégtelennek tartotta a további stúdiómunkákhoz, ő az „On Stage” felvételein egészen tisztességesen végezte a dolgát, és érdemben hozzájárult azokhoz az erőteljes ritmikai árnyalatokhoz, amelyek a legtöbb előadást kísérik. Az „On Stage” egyik csúcspontja kétségkívül a „Catch the Rainbow” romantikus eposz több mint 15 perces változata, amely nagyon közel kerül az emlékezetes eredeti ambientes varázsához, attól főként a több gitárimprovizációval különbözik.
Az album legnagyobb meglepetése viszont a Deep Purple Mark III klasszikusának, a „Mistreated”-nek az előadása, ahol Dio nehéz feladat elé került: David Coverdale-t (Whitesnake, ex-Deep Purple), az örökzöld eredeti énekesét kellett pótolnia. Dio ezt a küldetést nagyon szolidan teljesítette, noha a „Mistreated” tökéletesen Coverdale „gyermeke”, és ebből az értelmezésből elég sokat hiányzik az eredeti erotikus báj. Dio, minden idők egyik legjobb rockhangja, bármit el tudott énekelni, de sokkal meggyőzőbb volt, ha a jó és a rossz közötti epikus csatákról, fantáziavilágokról és a kontrollálatlan fejlett technológia gonoszságáról énekelt, mint ha a megtört szív fájdalmairól. A „Mistreated” tehát valóban csak Coverdale rendezésében kel igazán életre, annak ellenére, hogy ezt az emlékezetes, összetört szívű vallomást a Dióhoz hasonlóan kiváló énekes mellett a maga módján a nem kevésbé remek Glenn Hughes (ex-Deep Purple, Black Sabbath, Trapeze) is megpróbálta feléleszteni.
Az epikus hard rockos „Sixteenth Century Greensleeves”-ben, ahol a szövegben zöld mezők és középkori várak magasodnak, ismét életre kel a Blackmore–Dio páros aranykori klasszikus Rainbow-romantikája, így minden tekintetben az egész „On Stage” egyik csúcspontja. A kultikus „Still I’m Sad” instrumentális 11 perces változata is nagyon jó betekintést nyújt abba, milyen hatalmas hard rock gépezet volt a Rainbow művészi erejének teljében: a fekete ruhás férfi tele marokkal szór ízletes gitárimprovizációkat, miközben Dio pihenőt tart.
Az emlékezetes Rainbow első hivatalos koncertlemeze nem egészen tökéletesen kapta el azt a híres koncertvarázst, amelyet a legendás zenekar valószínűleg legkedveltebb felállása árasztott magából, de így is nagyon jó közelítést kínál arra, hogyan szóltak a kemény rock mesterei a színpadon az „aranykori” Dio-érában. Bár az „On Stage” nem a legreprezentatívabb koncertfelvétel (ebben például a „Live in Germany”, 1991 felülmúlja), a mai napig rengeteg hallgatnivalót kínál a hard rock úttörőinek minden tisztelőjének, hiszen Dio korai, evilági gondokból való távozása után emberi szem ezeket a hard rock úttörőket már soha többé nem láthatja színpadon.
Felállás
Ritchie Blackmore – gitár
Ronnie James Dio – ének
Tony Carey – billentyűs hangszerek, zenekari hangszerelés
Jimmy Bain – basszusgitár
Cozy Powell – dob
Produkció
Martin Birch
Dallista
1. Kill the King
2. Medley: Man on the Silver Mountain/Blues/Starstruck
3. Catch the Rainbow
4. Mistreated
5. Sixteenth Century Greensleeves
6. Still I’m Sad
