Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Nikki Louder
Kiadó: Moonlee Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 31:44
Értékelés: 4.5/5
Amikor két éve behódoltam és el is buktam a kamniki garázsfenomén, a Nikki Louder előtt, amely intenzív tenorjával átitatta és jól is lakatta a szlovén klubszíntér minden zugát, a banda meggyőző módon szőtt lemezt a világunk végéről. Az Our World Died Yesterday kiállás volt. A végszó után, amikor már minden el lett énekelve, már csak az ismétlésnek marad hely. Ahelyett, hogy a kamniki trió azon töprengene, halott-e a punk, a rock vagy maga a zene, inkább gyászbeszédet énekel az egész álmodozó, apatikus világunkra. Bevallom, a Nikki Louder a gitárok, a dobok és a basszus zajával és sipításával a pórusaimba mászott, és a feledés mérföldköve túlra is beleette magát a gondolataimba, úgyhogy idén igazán örültem a hírnek, hogy jön a folytatás. A koncepció az emberiség aranykorával folytatódik, a Golden Men pedig ismét ironikus ágyúzás gyönyörű, kiüresedett emberünk számlájára. Ez az ágyúzás kompakt és magabiztos, ahogy szilárd és betonszerűen áthatolhatatlan a modern garázsrock is, amelynek a zajjal, a poszt-rockeres mentalitással és az esztétikai fogásokkal eszmeileg és tartalmilag a Nikki Louder is elkötelezte magát.
A Golden Men kilenc dala hiába próbálja lerázni a múlthoz fűződő kötődéseket, a látszólag odacsapós posztpunk szellem még mindig ugyanannak az eszmei gépezetnek a szűrőin csöpög át. A kamniki együttes hármas szíve pedig éppen a második albuma, az Our Day Died Yesterday megjelenésének idején döntött úgy, hogy három hideg decembri nap alatt élőben nyomja rá egy új hordozóra. A Golden Men lemezt teljes egészében élőben vették fel, kontúrjait 2011-ben kapta meg a kamniki Dom kulturében, a születésnél pedig Gredoč producer is segédkezett. És ez a bakelitre és a préselt CD-formára egyaránt rögzített őszinteség még mindig lenyűgöző. A Cerar testvérek (basszus, dob) és a mikrofon meg a gitár mögött álló Blaž Sever közötti kommunikáció átlátható és ragyogó. Rengeteg a gitárkontúr, a visszhang, a sipítás, a feedback, a torzítás és a mikrofónia, de itt minden résznek megvan a maga célja. A dob és a basszus az erősítő tényező, amely pillanatról pillanatra viszi a zenét, az egész pedig valóban szilárd gerinccel bír, és sosem esik szét. A Golden Men címadó dal a zamatosság nyitó lenyomata, amellyel kiállást tesznek a világ ellen, amelyben élünk. Rengeteg a korlátoltság és a gondolati keret, amelyet csak kevesen képesek és akarnak átlépni. Aranyba öltözve és imbecilis kicsinyességben egy új „Aranykor” hordozóivá váltunk. A feledés kora gyógyír a hiányunkra, hangsúlyozza a Nikki Louder. Zeneileg a rockos intenzitású zaj csak halmozódik és gyönyörűen artikulálódik, a Golden Men pedig modernebb kifejezésmód új mintájává válik. A Barefeet szinte Radiohead-módra bomlik ki a minimalistább, noise-os módon akár popos gitárok acélgombolyagaként. Kétszer nem léphetsz ugyanabba a folyóba, a kamniki trió pedig mezítláb és meztelenül, örömmel gázol be az általunk élt idő sodrába. Blaž fájdalmasan préseli és énekli ki az impressziók gyötrelmét, a kiüresedés poétikáját pedig átkozottul fűszerezi a ritmus meditatív metrikája és az ismétlődő posztpunk- vagy poszt-rockgitárok. A Mouse Dress / Hey Joe kombó, amely a téboly és az ürességvörös fonalát követi lírai egyszerűséggel és dadaista angol nyelvű szóözönnel. A zenei alap továbbra is ugyanolyan sűrű és álmodozó. A zene ugyanúgy telített és meditatíven elbágyasztott, az üres tér klausztrofób érzetét pedig a produkció is tovább erősíti minden egyes posztapokaliptikus haiku-sorral. A második részben, a Hey Joe-ban Hendrix tisztasága és dallamossága helyett csak a feszültség, az erőszak és a paranoia intenzitása erősödik. „Hey Joe where’s your queen? / Hey Joe where’s your precious?” – utal az eszmények lemészárlására, a kérdés pedig az, hogy nem éppen a hírhedt Joe lőtte-e le és temette-e el őket.
A Bridge To Infinity az egyik legartikuláltabb pillanata az aranyemberiség mentális résein át vezető sétának. A Nikki Louder hangsúlyozza, hogy a világ útvesztőben jár, és az örökkévalóság ígérete nem kínál megoldást. Az Indian Companion, a sámánbölcs, aki ezernyi farkassal együtt üvölt, pedig csupán allegória arra, minek is kell lennie az embernek a mai időkben. Ha farkasokkal vagy, farkasként üvölts, a Nikki Louder pedig olyan finoman és érzékkel fonja a téboly szálait, hogy semmi sem zavar. Az intenzív, groteszk világkarikatúra boncolásra és elemzésre való, az egyszerű sorok pedig csak eszközök a zenei vezetékek katarzisához. És itt van a csavar, ha szabad kiemelnem. A Golden Men ugyanis egy olyan egész, amelyből semmit sem lehet kiemelni anélkül, hogy megtörnénk a mentális meditációt, amelynek – ha belegondoltok – nem is szabad lazítania és megnyugtatnia. A gondolatok és akkordok múltbeli visszhangja csapda, amelyben a felkészületlen gondolatok törékeny pillangói fogságba esnek. A Past Is A Trap az a pillanat, amikor ezt túl későn fogod fel. A szemek olyanok, mint a kaleidoszkópok, a megvilágosodás pillanatától megrészegülve pedig ismét boldogan lépkedünk az időtlenség és a végtelenség útján. A dal Jack Kerouac eszményének modern kori követéséről szól, amely szerint bátran rá kell lépni a poros útra, és vándorolni kell. Mind csavargók vagyunk, akik saját utainkon járunk, és az a boldog, aki nem tudja, hová tart, mert akkor mindig a helyes úton van, és sosem téved el. Ez a vándor, akit Embernek hívnak, azért néha átkozottul magányos ezen a vándorúton. A záró One Day Friends éppen arról szól, hogy a múlt valamely pillanatába nem lehet visszatérni, de a remény mindig megmarad, hogy valami jó és pozitív visszatér. A Nikki Louder nem azért van itt, hogy enyhítse a fájdalmat, hanem hogy szívesen feltépje a sebeket. És ez az aktus vérszomjas, zajos és szadisztikusan édes. Rengeteg a garázszaj kontúrja, az egész alatt pedig még jazzes álmodozás is megbújik. A megedzett és megfüstölt gondolatok füstjében pedig a vonat az utolsó állomásra, a One Day Friends című dalhoz száguld, amely az Aranykorunk mellékútjain tett pompázatos utazást stílusosan és a befejezetlenség érzete nélkül zárja le.
Be kell vallanom, hogy a Golden Men a közvetlen és maró szókimondás egyszerű, szimplicista módján esztétikailag tökéletes lemez, amely viszont átkozottul kifacsar majd titeket, és tudatotok minden zugát úgy tölti meg, hogy rezonálni fogtok, és az összhang állapotába érve önként felrobbantok. A Nikki Louder több mint modern kori odacsapós zenekar és larpurlatista szélhámos. A Nikki Louder egyértelmű elképzeléssel és erős üzenetekkel rendelkező zenekar, amely sok teret hagy a saját értelmezéseknek és a megálmodott álmok morzsáinak gyűjtögetésére. A zene szép, és egyben kaotikusan megtépázott. A szépség ennek ellenére megmarad, az együttes potenciálja pedig kétségtelen és tagadhatatlan. Be kell vallanom, kellemesen meglepett, hogy a szlovén klubszíntér, a szlovén underground, a szlovén rock alvilága rengeteg remek zenészt számlál, akik képesek számos szép gyöngyszemet a tenyeretekbe és a fületekbe szórni. A Nikki Louder ebben a tekintetben a fejlettebb örömszolgáltatók közé tartozik, érdekes lesz hallani, hogyan folytatódik az együttes eszmei története. Két kiváló lemez és az első EP után ugyanis legalábbis az én elvárásaim átkozottul magasak. A zsenialitás után ugyanis nincs helye az átlagosságnak. Két remek koncepció után nincs értelme beérni semmi kevesebbel, mint puszta továbblépéssel, a kérdés pedig az, hogy képesek-e erre a srácok. A labda most náluk van.
Felállás
Blaž Sever – gitár, ének
Peter Cerar – basszusgitár, gitár
Luka Cerar – dob
Produkció
Gredoč & Nikki Louder
Számlista
- Golden Men
- Barefeet
- Mouse Dress / Hey Joe
- Bridge To Infinity
- Indian Companion
- Past Is A Trap
- Bro Way
- Leaking
- One Day Friends
