Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Stone Orange
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2007
Játékidő: 45:12
Értékelés: 2.5/5
A Stone Orange is egyike azoknak a szlovén rockereknek, akik teljesen elégedettek azzal, hogy feltalálták az elektromosságot. Kiszámítható hard rockot játszanak, rendkívül egyszerű indíttatásból, bonyolult (nevezzük akár potenciálisan progresszívnek is) zenei formákba való belebonyolódás nélkül. A riffek nyitottak és gördülékenyek, de a stúdióbeli megszólaltatás egyszerűen nem talál termékeny talajra ahhoz, hogy belőlük vonzó sajátosság sarjadjon. Hiába merült ki a hard rock a világ zenei térképén általában, és vezeti jócskán lerágott sablon, a brit szigetek, az USA, Skandinávia, a Benelux államok és Közép-Európa zenekarai ezt manapság képesek a maguk felismerhető esszenciájával, vagy a ragadozó, drámai atmoszféra megteremtésével orvosolni. A „Nori mlin” ebben nem tud meggyőzni.
Érdekes tény az is, hogy a srácok úgy döntöttek, megtartják az albumon a szlovén nyelvet. Ritkák a történelmi kivételek az ilyen szlovén alkotások közt (Martin Krpan, Pomaranča), amelyeknek sikerült dacolniuk azzal, hogy a szlovén nyelv mennyire pusztítóan bánik az énekelhetőséggel és a dallammal, amelyet a hard rock zene keres és megkövetel. És mellesleg Kreslin is, Magdalenič is azzal törte át ezt a zsákutcát, hogy mindketten birtokában voltak saját hangjuk egyedi, felismerhető színének, ami a Stone Orange énekesétől még távolról sincs meg. Nem mintha nem tudna énekelni. Nem. Technikailag teljesen elfogadható, csak hiányzik belőle a karizma és a végzetesen vonzó báj, amellyel a hard rock iskolájában szétverhetné a szlovén nyelv emészthetetlen, őrölt fűrészporát.
A nyitány, a Mene Tekel Fares (instrumentális) erősen a Crusader (eredetileg Saxon) felvezetésére emlékeztet, remélhetőleg csak véletlenül. A Na drugi strani ulice riffjébe átmenő folytatás is olyan, mintha a Saxon történetének folytatását hallgatnám, a kilencvenes évek első feléből. Ahol a Saxon otthon van, ott helyénvalóvá válnak a klasszikus Judas Priest- és Accept-párhuzamok is. A „Nori mlin” dalainak felépítésében párhuzamokat találhatunk például az európai Krokusszal, a Vengeance-szel, a Bonfire-ral és a kicsit fiatalabb Mad Maxszel vagy a Bissszel is. Az albumon összesen tizenhárom dal van. Ebből egész három instrumentális, kettő teljesen rövid, amelyek akár bevezetőként is szolgálhatnának a „fejek és farkak” dalaihoz, hiszen motivikusan teljesen érdektelenek. Hogy ez egy rendkívül óvatos album, amelyből bőven hiányzik a fantázia, azt jól mutatja például e két instrumentális egyikének címe (Čarovnik iz Oza). A harmadik instrumentális, a Bad Like Jesse James southern blues szellőt hoz, ismét teljesen közhelyes alapriffel, így egyszerűen az album játékidejének újabb töltelékéről van szó. A glam hard rock egy szikráját a Ne gledam dol című szám rejti, amely az egyik fényesebb pillanat, de nem a „glam” mozzanat miatt, hanem mert az ének arroganciájának, a riff nyerseségének és a ritmusszekció torpedószerű lendületének kombinációja ebben a dalban kiválóan működik. Kompakt, magabiztos, példás kommunikációval a refrén és az előrefrén között. Elejétől a végéig gördülékeny szám, sikeresen megteremtett drámai atmoszférával.
Az albumborító motívuma, amely egy régi, elhagyatott lenolajgyár képe, melynek épülete a ljubljanai Moste ipari övezetének közepén omladozik, meglehetősen punkosnak hat, sőt meglepő, hogy a lemezről ehelyett hard rock üzenet csap meg minket. Tehát nem tipikus hard rock/heavy metal borító.
A produkció előtérbe tolja a gitárriffeket, ami megadja a kívánt nyers elevenséget, az első vonal és a ritmusszekció kommunikációja is példás hangzásbeli mélységet és dinamikát ad az albumnak, nagyon statikusan hat viszont a billentyű és a vokális harmóniák, ahol még rengeteg kiaknázatlan tér marad az összhangzás gazdagságának és teltségének építésében. A torkos, arrogánsan elvágott ének és a billentyűk teljes elhagyása, amellyel megkapod a rock ‘n’ roll hopp-cupp vágtatásának lecsupaszított alapformáját, a zenekar további fejlődésének egyik lehetséges útja. Mégsem nehéz kiolvasni a zenekar törekvését az intelligensebb hard rock, sőt az AOR felé, amit az album dallamainak harmóniái sem rejtenek véka alá. Ezért gyakran hiányzik a határozottabb billentyűhang és a szebben megaranzsált köpeny, amelyet a többszólamú vokális harmóniák nyújthatnának, hiszen a „Nori mlin” nyers produkciója általában véve az olyan zenekarok, mint például az AC/DC közelmúltbeli albumaira szabott.
A Stone Orange az első lemezével még keresi önmagát. Mindenesetre minden biztatást megérdemelnek, mert egyszerűen vannak. Szlovéniának pedig nincs túl sok kézzelfogható hard rock referenciája, amelyet a saját kebelén belül nevelt és táplált volna. Elmúlt viszont az az idő, amikor a szlovén hallgatók beérték ennyivel, nemde? A srácoknak egyszerűen több tapasztalatra van szükségük, amit az idő hoz el, a zenekar az idővel való érése, sok koncertezés, egymás megismerése, ami kémiát teremtene, az pedig fejlődést hozna. Ez pedig a zenekar hangsúlyosan kifejezett szelleme és esszenciája, amelyet a Stone Orange egyelőre még keres. Tehát a „Nori mlin” felületes hallgatásra és az igénytelen fülnek teljesen oké album, de elemzés binokulárja alatt hamar kiderül, hogy még sok tartalék rejtőzik benne. A srácokban van potenciál. Szorítunk, hogy busásan kamatoztatják!
Felállás
Marko Erjavec – ének, vokál, gitár
Tomo Jurca – gitár
Davorin Kovačič – basszusgitár
Andrej Obranovič – dob
VENDÉGZENÉSZEK:
Tomo Pavlin – billentyűs hangszerek (dalok: 1,2,5-8,10,11)
Drago Popovič – billentyűs hangszerek (dalok: 13)
Produkció
Drago Popovič & Stone Orange
Dallista
1. Mene Tekel Fares (intro)
2. Na drugi strani ulice
3. En korak nazaj
4. Nori mlin
5. Zaprašene sanje
6. Ne gledam dol
7. Čarovnik iz Oza
8. Ko ne vidiš me
9. Bad Like Jesse James
10. Blues za lahko noč
11. Nič ni večno
12. Suženj občutkov
13. Mali princ
