Izvajalec: Eden's Curse
Založba: AFM Records
Izid: 2007
Eden’s Curse, új banda, régi arcokkal. Az Eden’s Curse ötletét az amerikai énekes, Michael Eden és a skót basszusgitáros, Paul Logue (Cry Havoc) találta ki. Kettejük nevéhez fűződik az anyag zöme (szövegek és kompozíciók) az azonos című stúdiódebütön, az „Eden’s Curse”-ön. A felállás hiányzó alapköveit a német gitáros, Thorsten Koehne (egyébként a Demon Drive tagja) pótolta, besegített az angol dobos, Pete Newdeck (Steve Grimmett Band), és ott van a rutinos német billentyűs, Ferdy Doernberg is (Axell Rudi Pell, ex – Rough Silk). Szóval nemzetközi társaság, amelytől joggal várhatnánk, hogy több időt töltenek majd a stúdióban és azon kívül is egymás „tapogatózó” megismerésével és „megértésével”. A tehetségek ilyen, az utolsó pillanatban minden égtájról összetrombitált csapatainál szinte kötelezően felbukkanó gyerekbetegségek nagy részét azonban a srácok a zeneiparban szerzett hosszú évek tapasztalatával, no meg Eden és Logue zenei vágyainak világos fókuszával orvosolták. Ha ehhez hozzáadod a producer nevét, aki a szalagokra rögzítette azt az örökké keresett, egyedi, felismerhető „lüktetést”, vagyis Dennis Wardét (Pink Cream 69), a siker gyakorlatilag nem maradhat el. Dennis Ward ebben az esetben rendkívül fontos láncszem: megérezte, mit akar az Eden’s Curse valójában, és mit lehet a stúdióban kihúzni belőlük, miközben a végső hangkép felé tartott, amely az egyének apró hozzájárulásainak összegeként egy újabb tökéletességet hoz.
Az album legfelismerhetőbb alakja Michael Eden hangja. A fickó tiszta, robbanékony orgánummal rendelkezik, amely hihetetlen mennyiségű dallamot visz a zenébe, és gyakorlatilag ideális az AOR rock fogásaihoz. Ráadásul a hangszíne is jellegzetes, ez a fő oka és előfeltétele a kiemelkedő szerepének. A zenekar másik nagyon fontos láncszeme Thorsten Koehne gitáros, aki remekül ráérzett Logue és Eden ötleteire. Ezt bizonyítja a sokszínű gitáros átvezetők és díszítések tökéletesen illeszkedő hada, de különösen a „tökéletesen kiöntött” szólózás a középső hangszeres részekben, amely a melankolikus hangulatot és a drámai felhangot abszolút feljebb emeli anélkül, hogy a dalok vörös fonalát vagy a mondanivaló tömörségét „kirojtosítaná”. Doernberg érdekes módon ismét a statiszta szerepét játssza, ahogy azt évek óta igen sikeresen teszi Axell Rudi Pell egyébként összeszokott csapatában. A fickó tehát nem terheli az ujjperceit és kézcsontjait holmi eszement szólókkal, ilyenek a billentyűkön nincsenek, Doernberg kizárólag a háttér atmoszferikus függönyének felépítésével foglalkozik, amelybe az alap gitárriffek beágyazódnak.
És az anyag? A hangulat mindenesetre különleges, az album helyenként meggyőzően sötét felhangot és remek adag drámát hordoz. Az ötös összeszokottan működik, és ahogy említettem, Ward kihozta mindenkiből a maximumot. Tömör, kiváló kivitelezés a dallamos hard rock terepén.
A magas dráma egy pillanat alatt megteremtődik a Book Of Life intrójában, ami átfolyik az ütős Judgement Day-be. Ez a szám igazolja a Logue/Eden szerzőpáros szerencsés kezét és merészségét. A dal nagyon gördülékeny, adrenalintól kiélezett, kiemelkedik benne Koehne riffje és riffelése: a fickó mérgesen „négyfelé hasítja” a gitárt a szólóőrületben, ami mesterien illeszkedik a középső hangszeres részbe. A refrén mélyen hangsúlyos, és ízléses, többszólamú háttérvokál-harmóniák köntöse támogatja. Az Eden’s Curse tagjai élőben, egymásra hangolódva ontják magukból a zenét. Folytatjuk a középtempós, atmoszferikusan temperált Eyes Of The World-del, ami tulajdonképpen az Evidence One „elveszett” dala, amelyet az Evience One tagja, Carsten Schultz ajánlott fel. Ez a nyitó Judgement Day említett jellemzőinek az album energiájában való abszolút továbbfejlesztéséhez vezet el minket. A ritmusszekció sziklaszilárd lüktetése, amely kontrasztosan atmoszferikus síkon áll az első frontvonallal (riff, ének, billentyűk) szemben, a Stronger Than The Faith-ben sem lankad. Eden hihetetlen hangterjedelemmel uralkodik, színes énekstílus-váltásokkal, és persze a robbanékonyság és a finom kifinomultság közötti ellentétek megteremtésével. A fickó ennek az albumnak az első számú mágnese, a kiváló gitármunka mellett! A The Voice Inside az első szám, amelynél felszínre tör a „Gotthardos” refrén klisé, az album első és egyetlen (hála az égnek) balladája, különösebb csavar nélkül. Érdekes viszont, hogy utána az After The Love Is Gone rúgós hard rock támadása jön, ami újra felviszi a dinamikát és a hangulatot a dühös, felborzolt szintre. Az album egyik csúcspontja, amelyben a refrén és az előrefrén kompozíciós szempontból szó szerint tökéletes párost alkot. A Fly Away impozáns vokális harmóniákkal a refrénben megszilárdítja az album drámáját, és magasabb szintre emeli. A gitármunkában megragadt varázslat különösen a sötétebb What Are you Waiting For-ban szikrázik, egy feszülten felhúzott rockerben, ami remek ritmusszekció-lüktetésen pattog! Az Eden’s Curse, a címadó dal, az album ritkább darabja, amely a „már hallott” dolgokra épít, de olyan húzás, ami abszolút odaillik az albumra, amely ezen a ponton semmiképp sem tér le az útról. Továbbra is rendkívül dallamos és gördülékeny. A „sírás” után kiváló, magas oktánszámú injekció jön, ami igazolja, hogy az Eden’s Curse valójában hol a legerősebb. Amikor mindent kiélezett 10-esre tekernek, és a legnagyobb sebességbe kapcsolnak! A hang ereje itt végletekig ki van használva, mert a (rob)banékonyság mellett a maximális dallamosságot is hozza. Ez a Don’t Bring Me Down, amitől alaposan felforr a vér az ereidben, élvezd a gitárszólózást. A mérgesen „leppardos” Heaven Touch Me tovább gyilkol a tökéletességig összerakott dalfüzérben, miközben a The Bruce (intro) és a Fallen King Logue származását köti az album címéhez. Annak az átoknak a megtestesülése, amely a skótok fölött őrködött, amikor végül megadták magukat, és elismerték az angol birodalom új uralmát. A cím alapján várható módon ez egy drámai siratóének, amelynek elején egy csendesebb, zenekari ízekkel fűszerezett rész áll. Ez egy átmeneten át újabb dallamos rockerbe torkollik, új csábító refrénnel, ami remek záródal lehetne, hiszen utána az Eden’s Curse íze még sokáig nem oldódik fel a fülben. Az album végére viszont egy átdolgozás került a Rock Star című filmből, We All Die Young címmel, egy csipetnyi blues vonallal, így a dal eltér az album többi anyagától, ezért nem is hiányolható.
Az „Eden’s Curse” album kiváló elsőlemez. A kiemelkedő minőségeket és az egyéni sajátosságokat, amelyek remekül ki vannak emelve és hangsúlyozva Dennis Ward producerpálcája alatt, látva szinte hihetetlen, hogy az összeszórt, minden égtájról érkezett banda ilyen rövid idő alatt egymásra talált. Mégis nyilvánvaló, hogy a kvintett a találkozás pillanatában közös nyelvet talált az érzékelésben, és ebből következően az egyes zenei ötletek konstruktív felnagyításában. Mindenesetre az első lemez kiválóságáért a legnagyobb köszönet az egyedülálló produkciót illeti, amely egyesíti az élénkséget, valamint a ritmusszekció és az első frontvonal közötti tiszta, kontrasztosan hangsúlyozott hangmélységet, amelyen át átsüvít a lenyűgöző Michael Eden autoritatív énekereje. Az első lemez frissessége, ötletei, dinamikája és magas drámai hangulata alapján nincs okunk, hogy ne várjunk az Eden’s Curse-től a jövőben ennél még többet! A dallamos hard rocknak manapság egyszerűen szüksége van az ilyen albumokra!
Zasedba
Michael Eden – ének
Thorsten Koehne – gitár
Ferdy Doernberg – billentyűk
Paul Logue – basszusgitár
Pete Newdeck – dobok
Produkcija
Dennis Ward
Seznam skladb
1. Book Of Life…
2. Judgement Day
3. Eyes Of The World
4. Stronger Than The Flame
5. The Voice Inside
6. After The Love Is Gone
7. Fly Away
8. What Are You Waiting For
9. Eden’s Curse
10. Don’t Bring Me Down
11. Heaven Touch Me
12. The Bruce (Intro)
13. Fallen King
14. We All Die Young
Trajanje albuma: 65.54
