Szerző: Sandi Sadar Šoba
Előadó: Heretic
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2012
Játékidő: 31:47
Értékelés: 4/5
Manapság mindenki a groove-receptekhez nyúl, löttyent a katlanba egy kis thrasht meg metalcore-elemeket, aztán eladja az egészet valami egyedülálló dologként. Nehéz szétválasztani a magot a pelyvától, de a rengeteg szar közt azért akad néhány erőteljes és átkozottul jól hallgatható darab is. Ennek bizonyítékát nem csak az országhatáron túl kell keresni, hanem akár egy Ljubljanától nézve egzotikus kis faluban is. A Heretic iskolapéldája annak, hogy a zenét nem szabad a borítója vagy a szülőhelye alapján megítélni, hanem időt kell adni neki, hogy a fülnek bizonyíthasson. A szlovén zene új fejezete ezúttal a Trojane-hágón túl íródik, Slovenske Konjicén, ahol 2011 óta dörög a Heretic. A felállás végleges összeállta után eljött az ötletek kikristályosodásának és a kemény munkának az ideje, ennek terméke pedig – mindössze egy év gürcölés után – a nagyon korrekt New Era lemez.
A srácok szerint az életükben szerzett tapasztalatokat öntik zenei formába, és mivel a frusztráció, a düh és az elégedetlenség korában élünk, a lemez minden egyes üteme betalál – hosszú idő óta igazi szőrtelenítő balzsam volt ez a lelkemnek. Bevallom, a dallamosabb agresszió híve vagyok, kedvenceim közt főleg a svéd vonal szerepel, a Heretic pedig ezekhez a hatásokhoz tisztán amerikai fűszereket és ízesítőket tesz hozzá, amelyekkel sok olyan rajongót megfognak, aki szereti a nyakizmok összehangolt feszültséglevezetését. Meleg vizet persze nem találnak fel, de az tény, hogy a szlovén srácok a thrash core-ban sokat fejlődtek az ezredforduló elsődleges, nyers kitöréseihez képest. A New Era kiszámíthatóan indul: két igazán dallamos gitár fade in-jével, hiszen az ilyen zene épp a torzítások romboló falára épül. Marko és Rok láthatóan a The Haunted, a Lamb Of God, a God Forbid és a Lazarus A.D. iskoláját végezte el alaposan. A hatásos gitárfutamok a dallamos csúszásokkal korbácsolják fel az indulatokat, és közben szó sincs végtelen szólózással való fecsérlésről. A tökéletes Tilen-féle dobtámadás mellett mégis leginkább Sebastijan hangja ragadja meg a figyelmet, amely rohadtul emlékeztet Peter Dolvingra. A Victim Of Endless Lust éppen eléggé felpörgető felvezetése átmegy a Break On Pressure rEVOLVErszerű rohamába. A társadalmi igazságtalanság letagadhatatlan recessziós bélyeget hagyott, amelyet a valódi jólét reménye nélküli fiatalság az igazságra és az őszinteségre vadászva sugároz magából. A Hereticnek ez átkozottul sikerül, és a hallottakon legeltetheti a fülét mindenki, aki szereti a rombolóbb, de korántsem diszharmonikus és nyomasztó hangzást. Nem az engedetlenség bibliájára tesznek esküt, a Heretic pedig a tökéletes rohamát egy elég triviális című számmal folytatja: Mind Fuck. A God Forbid teljesen spontán módon kerül előtérbe. Sok a breakekkel fokozott feszültség, a thrash core pedig a rifkből, szólókból és énekes extázisokból álló, elég tömött szett minden pórusából árad. Produkciós szempontból a lemez a hírhedt Machine munkáival vethető össze, az acélos fogás pedig a dallamosabb Paradox Of Insanity-ben sem enged. Nem fogom eldönteni, hogy minden hang saját és hazai gyökerű-e, de az biztos, hogy hasonlót hallottam már számos olyan zenekartól, amely tudja, mit csinál. A refrén dallamossága és a duett, amelyben a dallam átcsap a dühtől átitatott levegő minden atomját kikiáltani vágyó torokhangú kitörésbe, a szenvedély megalomán vonatát hajtja minden akadálynak, és ledönti az előítéleteket.
A dallamosság alapján úgy tűnik, vízválasztóhoz érkeztünk. A You Are Fake egy exhibicionista pillanat, amelyben a Heretic extrém vizekre evez, nevezzük úgy, hogy pussy core. De nem mindenáron. A sok generikus kiszámíthatóság itt jól van szabva ahhoz, hogy gondtalanul átadhassuk magunkat a ritmusnak és a kisképernyőkről éppúgy, mint a mindennapi életből ismert hazug szavakról és arcokról szóló mondanivalónak. Sokaknak a siker receptje az is, hogy idegen képbe és olyasmibe bújnak, ami nem ők, a Heretic pedig ezt azon a – jelentőségteljes – módon ítéli el, amely szárnyakat adott az As I Lay Dyingnak és a dallamos metalcore-düh többi klónozott példányának. Legalábbis az én fülpárom így hallja, de hagyjuk most a végső ítéleteket. A dallamosság ugyanis egy színpad előtti bulira való számmal fokozódik. A Drink Fight Fuck amúgy a kamaszkori lázadás ifjonti pillanata, amelyet a fiúk a lemezről – legalábbis a cím és a dal alapüzenete alapján – könnyen kihagyhattak volna, de mi maradt volna akkor a korongon? Úgy tűnik, a mi tájainkról származó zenekarok is terítékre kerültek, a celjei Last Day Here pedig időnként ott van a Heretic lejátszóin is.
Ígéretesebb tehát a végjáték, amelyben a nagy fináléról a kiemelkedő Dead Eyes Don’t Lie gondoskodik, és amelyhez az a veterán gárda is odaírhatja a nevét, amely annak idején Peter Dolving körül zenélt. Szép, mit ne mondjak, az aranykor pillanatainak emléke pedig ismét átcsap egy kicsit dallamosabb kapaszkodásba az extrém magasságok létráján. A szexi töltet nem lankad, pedig ennek az elég kigyúrt lemeznek az utolsó percei kíméletlenül fogynak. Részesültök ugyanis a két gitár kicsit explicitebb szólójátékából is, a lemez leghosszabb szólója pedig szépen átmegy a pokoli fináléba. A Devil’s Throat az i-re a pont, amely könnyet csal annak a szemébe, aki otthoni kristályok és porcelánok összetörésének aláfestő zenéjére vágyik. Nem olyan szám, amit a DevilDriver írhatott volna, de az új amerikai gospel módján – amelynek hordozói a kiváló Lazarus A.D.-k is – kiválóan kivitelezett, ütős rövidítések sora, ami átkozottul jólesik a fülnek. A gitárduó adja az egész súlypontját, a teljes lemez gravitációs központját, Sebastijan kiváló, torokhangú éneke pedig nagy bummal, happy enddel vezeti le a nyolc kiváló szám alkotta kompozíciós egészet. Már csak az outro van hátra, és vége is a slovenske konjicei ígéretes ötös első történetének, első fejezetének, első lemezének – ti pedig csak annyit mondhattok: „Le a kalappal, fiúk!”
A New Era szexi lemez, amely lendületet hoz a szlovén, kissé kifulladt core-színtérre. Én az első találkozás után megkaptam azt, ami számít: felpörgő szívverést és a meggyőződést, hogy ezekre a srácokra a jövőben is lehet fogadni. Nem minden eredeti és őshonos, de ezt senki nem is várta egy olyan hangzástól, amely másfél évtized alatt már átkozottul kifulladt. Bár az elsőlemez megvan, azért arra is kérem a zenekart, hogy ez a feszültség és a munkakedv ne hagyja el őket, mert a régi babérokon nem lehet kényelmesen és sokáig aludni. Mindenesetre a kvintett – a szlovén, kézműves-precízen megmunkált dalszerzők és kiváló zenészek pentagramja – megveregetheti a vállát, és bevallhatja magának, hogy elsőre sikerült a nagy dobás. Hogy a sikertörténet mennyire lesz tartós, az a folytatásoktól és a színpadi bizonyítástól függ. A New Era kiváló útravaló ehhez, a stúdióbeli szüzesség elvesztése pedig akár áttörő is lehet a máris jó és minőségi munka további fokozásához. Bravo!
Felállás
Marko Hlastec – gitár
Sebastjan Založnik – ének
Tilen Marzidošek – dob
Rok Satler – gitár
Klemen Ribič – basszusgitár
Produkció
Lorenzo Antonucci & Heretic
Számok listája
- Victim Of Endless Lust
- Break On Pressure
- Mind Fuck
- Paradox Of Insanity
- You Are Fake
- Drink Fight Fuck
- Dead Eyes Don’t Lie
- Devil’s Throat
- Outro
