Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Stratovarius
Kiadó: Edel Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 57:46
Értékelés: 4/5
A Stratovarius nem adja fel. A modern melodikus metal finn mentorai, mondhatni az euro power metal finn népi-folklorisztikus víziójának atyái, akik nélkül a Sonata Arctica sosem kapaszkodott volna fel olyan magasra, mint ahová végül feljutott, csak harcolnak tovább.
Úgy tűnik, Mathias Kupiainen érkezése fordított egyet a zenekar szekerén, amely alapító elméje, Timo Tolkki távozásakor mintha visszafordíthatatlanul, csak oda-útra szóló jeggyel robogott volna egyenesen a pokolba, hogy aztán sziklaszirteken törjön össze. Nem! Ez nem következett be, és az óvatos (a túlélés szempontjából kulcsfontosságú) „Polaris” után jött a kiváló „Elysium” (2011), amely igazolta a zenekar makacs kitartását – sokan ugyanis értelmetlennek tartották a továbbhaladást Tolkki távozása után. Sőt. Az „Elysium” a megjelenése utáni héten a finn listák élére ugrott, amire a Stratovarius esetében az 1998-ban kiadott „Destiny” óta nem volt példa. Az „Elysium” egyébként is nagyon ambiciózus lemez: a banda erre tette fel karrierje leghosszabb szerzeményét is, a teljes 18 perces címadó eposzt.
Eljött az ideje annak is, hogy az euro power metal iskola veterán dobosa, Jörg Michael visszavonuljon. Az ember, aki az euro power metal történelmének fontos darabját építette hozzá, hiszen a Stratovarius mellett játszott többek között a Saxonben, a Grave Diggerben, a Rage-ben, az Axel Rudi Pellben és a Running Wildban is, tavaly személyes okok miatt vált el a zenekartól. Helyére Rolf Pilve érkezett. A régi gárdából így már csak Timo Kotipelto maradt, az énekes, aki hangszínével és megközelítésével látszólag (és fülre) legalább annyira meghatározó a Stratovariusban, mint Timo Tolkki volt, valamint a billentyűs-játék utánozhatatlan mestere, Jens Johansson – az a fickó, aki annak idején többek között Ronnie James Dióval és Y.J. Malmsteennel is dolgozott. Mellettük tehát három erőteljes, bizonyítani vágyó fiatal alkotja ma a csapatot. Ez minden bizonnyal jót tesz, hiszen a Stratovariusnak szüksége van a frissességre.
A bevált recept bizonyítottan működik, de az, amit az ember kínál, gyakran válik kiszámíthatóvá, kopottá. A Stratovarius megtalálta a módját, hogyan kerülje ezt el hatékonyan. A „Nemesis” sötétebb lemez az elődjénél, még felpörgetettebb a produkciója, és hangsúlyosabb a gitárok riffelős szorítása. Hogy sötétebb album az „Elysiumnál”, azt már a sokat sejtető „Nemesis” cím is sugallja.
Timo Kotipelto hangját többször szándékosan torzítón is átvezették, például a Stand My Ground versszakában. A zenekar a kipróbált receptet digitális mintákkal is felfrissíti, amit korábban szinte soha nem tett (a Halcydon Days középső hangszeres része már-már elektro-transzba hajlik).
A Stratovarius mint hangszerelő csapat ügyesen érik, és bizonyítja, hogy a karrierje során átélt megrázkódtatások megedzették, rendkívüli túlélőképességet és művészi fejlődést adtak neki. A „Nemesis” ugyanis rendkívül érett lemez. Hangzásában kiválóan kihasznált. A korábbi albumok sokszor zavaró, hidegen steril produkciója, főleg a Tolkki-érából, feledésbe merült. A „Nemesis” ebben a tekintetben tovább építi az „Elysiumban” kijelölt irányt. A hangkép spektruma az alacsonyabb tartományokban is sűrű, a billentyűk és a gitár párbeszéde a háttér masszív hangfalának felépítésében optimálisan működik, a hangulatteremtésben pedig tele van lendülettel. A Stratovarius továbbra is a ragadozó bombasztikusság fogalma, amely azonnal fülbemászó refrénekben csúcsosodik ki. Mindez tehát a „Nemsisen” is megvan. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Tolkki távozása szinte elkerülhetetlen volt ahhoz, hogy a zenekar elindulhasson előre és művészileg érhessen.
A „Nemesis” kiváló album, amely megőrzi a zenekar korábbi műveiből ismert arcát, ugyanakkor hatékonyan kísérletezik hangzásbeli újdonságokkal, és úgy építi be őket a saját kifejezésmódjába, hogy az ismert arculat egy pillanatra sincs veszélyben, sőt, hálásan tágítja a csapat alkotói spektrumát az új szerzemények terén. Kupiainen sokoldalúan képzett, „eszelős” zenész és villámgyors gitáros, aki ráadásul több „shredding”-kultúrát hoz, mint elődje, a szigorú klasszicista Timo Tolkki a Stratovarius-karrierje során. A mai Stratovarius a szimfonikus elemek és a power metal ütőerejének remek sűrítésű keverése, amely a „kiváló” jelzőt leginkább a gyökeresen modernizált produkcióval érdemli ki, ami a zenekarnak a nagyon is szükséges élénkséget, szerves jelleget és hangzásbeli melegséget adja.
Ötletek terén a Stratovarius ismét sikeresen letette a vizsgát. Van benne némi rutin, némi tapasztalat. De ahogy mondtam: három bizonyítani vágyó fiatalember két „bölccsel” kombinálva, órákig tartó csiszolás és gyakorlás, és mindenek felett újonnan talált alkotói ihlet. A Stratovarius megőrzi a kivételes dallamosság iránti érzékét, ezt pedig ismét egyedülállóan ötvözi a szimfonikus drámai színházzal és a power metal által megkövetelt, lendületesen felpörgetett produkcióval. Lépést tartottak az idővel, és a „Nemesis”-szel hatékonyan tartják is.
A „Nemesis” olyan album, amely az elejétől a végéig szorosan lekötve tartja a hallgatót. A kedvenceidet megtalálod magad is, én a magam részéről a bő hét percnél kicsit rövidebb epikus Out Of The Fog mellett tenném le a voksom, amelyben a banda rendkívüli szimfonikus drámát épít fel motivikus és atmoszférikus váltások sorozatából, miközben egy pillanatra sem veszíti el a vezérfonalat a szerzemény kompaktságában. És az egész album ilyen. Az orosz melosszal átitatott Castles In The Air-től, az Dragons, Abandon, Unbreakable, Fantasy himnikus dalain át a Halcyon Days sikeres kísérletezéséig. Az album ultrabombasztikus telítettsége különösen kitűnik a hangulatilag gazdag, középtempós One Must Fall és Stand My Ground esetében. Lendülettel teli a power-balladás pompázatosság az If The Story Is Over című dalban is, míg a záró címadó szám katasztrofális szorítása arra késztet, hogy az egész albumot újra végighallgasd.
Egy igazi bomba, amely nem hagy levegőhöz jutni mindenkit, aki szereti a fülbemászó dallamosságot az ütőerővel ötvözni! Minden bizonnyal a legerősebb Stratovarius-album a Tolkki utáni időszakban. A srácok kivételes alkotói erőre és olyan közös nevezőre leltek, a hatékony ötlettámogatásé, amely alkotói szinten önmagát erősíti és ösztönzi. Tökéletesen ragadozó album. Tele bombasztikussággal és drámai színházzal. Ezzel a lemezzel a Stratovarius valóságos keresztapává, vagy inkább az európai power metal sámánjává nő, akik most élik második tavaszukat.
Felállás
Timo Kotipelto – ének
Jens Johansson – billentyűk
Matias Kupiainen – gitár
Lauri Porra – basszusgitár
Rolf Pilve – dob
Produkció
Mathias Kupiainen
Számlista
01. Abandon
02. Unbreakable
03. Stand My Ground
04. Halcyon Days
05. Fantasy
06. Out Of The Fog
07. Castles In The Air
08. Dragons
09. One Must Fall
10. If The Story Is Over
11. Nemesis
