Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Great White
Kiadó: Frontiers Records
Megjelenés: 2013
Játékidő: 76:33
Értékelés: 4/5
A Great White-nak egyszerűen szüksége volt erre a lemezre. Ismered a Queensryche-történetet? A Great White esete hasonló. Két Great White van ugyanis. Az egyiket a zenekar mai exfrontembere, Jack Russell vezeti, aki egészségtelen viszonyok közepette szakadt le az anyazenekarról, a másik pedig az XYZ énekesét, Terry Ilous-t igazolta le, akivel tavaly már kiadták az „Elation” albumot, és be is bizonyították, hogy Jack Russell távozása a leghalványabb mértékben sem térítette le őket.
Tavaly ünnepelte a Great White fennállásának harmincadik évfordulóját. A zenekar első EP-jével, az „Out in the Night”-tal 1983-ban borzolta fel a kedélyeket (az EP producere a Don Dokken / Michael Wagener páros volt), ami 1983 végén EMI Records-szerződést hozott nekik, a következő évben pedig megjelent a bemutatkozó stúdióalbumuk, a „Great White”. Bár a banda gyökerei 1977-ig nyúlnak vissza, születési évének mégis 1982-t tekintik, mert ebben az évben nevezték át magukat Dante Fox-ról Great White-ra.
Nincs szebb annál, mint ha egy dél-kaliforniai zenekar, amely mindig is erősen blues-hatású nyelvezetet ápolt, és abba szégyentelenül belecsempészte a Led Zeppelin zenéjének erotikus fűtöttségét, a híres Los Angeles-i „Sunset Strip” klubban ünnepli meg az első harminc évét, és a szombat esti láz rockos mámorába ringatja a felhevült fejeket, amelyek az utolsó sarokig megtöltik a termet. Persze a legnagyobb slágerekből álló vasrepertoárral. Hadd tekerjek vissza gyorsan azoknak, akik nem ismerik jól a bandát. A Great White az amerikai hard rock legsikeresebb nyolcvanas évekbeli csapatai közé tartozik. A „…Twice Shy” albumuk kétszeres platinalemez lett, a zenekar pedig Grammyt is kapott a „legjobb hard rock előadás” kategóriában az „Once Bitten, Twice shy” című dalért. A „Fehér Cápával” tehát nem egészséges együtt halacskákat csipegetni.
Ilous fantasztikus énekes. Ezt így vagy úgy már az anyazenekara, az XYZ klasszikus albumainak örökzöld kiválósága is bizonyítja, a Great White világához pedig a hangszíne és a megközelítése egyenesen testre szabott. Minden hangfekvésben nagyon meggyőző, különösen a szédítő magasságú „visításban” – vagyis abban az ismert, sikoltozó, frenetikus Plant-féle megközelítésben –, ami azt jelenti, hogy magabiztosan tölti ki Jack Russell cipőjét.
A Great White pedig egyre jobban játszik. Érik, mint a jó öreg bor. Meleg, lecsupaszított, csontig nyers hangzást kapunk, az aranylemezeik produceri bombasztjának leghalványabb nyoma nélkül. Igazi organikus hard rock viszketés ez, amely az eredetiségével ennek az élő felvételnek az első másodpercétől az utolsóig libabőrt fakaszt. Persze élen Terry Ilous kivételes érzelmi töltetű, markáns énekteljesítményével. Ha addig nem, hát a „Save Your Love” ballada rendkívüli feldolgozása biztosan térdre kényszerít majd! Ha már ezt a fantasztikus balladát említem, egyértelmű, hogy a „Face The Day” és a „Rock Me” sem hiányzik a lemezről – vagyis mind a három dal, amely a nyolcvanas években az Atlanti-óceánon túlra is elvitte a Great White nevét, és nemzetközi hírnevet hozott nekik. A lemezt pedig, ahogy várható volt, az Ian Hunter 1975-ös klasszikusának híres feldolgozása, az „Once Bitten, Twice Shy” zárja. Különösen megráz a hosszúra nyújtott „Can’t Shake It”, amely élőben a Led Zeppelin-klasszikus, a Whole Lotta Love távoli húgaként működik.
A blues gyökerei nem is lehetnének jobban kiemelve, mint a szégyentelenül lángra lobbanó „Mista Bone” improvizációs bevezetőjében. A zenekar rendkívüli, keményen fókuszált, kétlábas hard rockos rohamot kínál, a ritmusszekció alapja – a remekül kiemelt basszusdobbal – áthatolhatatlan vasbeton falból épül, a gitárok a riffrituálé rugalmasságában ragyognak, miközben Ilous vérbeli módon kamatoztatja ragyogó énekjellemzőit, amelyek réges-rég vérszerződést kötöttek a blues paradigmájával.
Great White-rajongók, ez egyértelműen nektek való lemez. Jack Russell-lel vagy nélküle. Nincs min aggódni. Ilous a zenekar új korszakának megoldása. Ezen az élő lemezen nincs hely az új „Elation” album dalainak, sem az elődjének, a „Rising”-nak, miközben az egyetlen újabb dal a repertoárban, a 2007-es „Back To The Rhythm” színpadon kiválóan illeszkedik a zenekar klasszikusai közé. A „30 Years – Live From the Sunset Strip” olyan lemez, amelyet a srácoknak ki kellett adniuk, hogy túlharsogják a Great White Russell-féle változatát. A zenekar 30 éves működése remek alibi erre. A „Fehér Cápa” pedig bizonyítja vele, hogy még messze nem kopott meg a zománca.
A „30 Years – Live From the Sunset Strip” már megvásárolható itt:
Felállás
Terry Ilous – ének
Mark Kendall – gitár
Michael Lardie – gitár, billentyűs hangszerek
Scott Snyder – basszusgitár
Audie Desbrow – dob
Dallista
1. Desert Moon
2. Lady Red Light
3. Face The Day
4. House Of Broken Love
5. Save Your Love
6. Mista Bone
7. The Big Goodbye
8. Back To The Rhythm
9. Rock Me
10. Can’t Shake It
11. Once Bitten Twice Shy
