Előadó: Bombaj štampa
Kiadó: Dallas Records
Megjelenés: 2010
Értékelés: 3.5/5
És íme, itt a harmadik album a hajdan híres szarajevói Bombaj Štampától. Az együttes a nyolcvanas évek első felében, vagyis a régi jó, boldogult „Yuga” idején indította pályáját, és az „új primitivizmus” akkori hullámának hírnöke volt a Yu-rockban. A sors azonban úgy akarta, hogy mindössze két albumot adjanak ki: az 1987-es, azonos című bemutatkozót és utódját 1990-ből, „Ja bolje letim sam” címmel. A Bosznia-Hercegovinát elsöprő háborús vihar az együttes feloszlásához vezetett.
Közel húsz év után a fiúk újra egymásra találnak, és ismét színpadra állnak. Így összejön elég anyag egy új stúdióalbumhoz is. A szent éleslátás és egy csipet szarkazmus, amit annyira jól ismerünk, ha visszatekintünk az egykor Jugoszláviát építő balkáni rock történetére, az új lemezt is átszövi – ezt már maga a ugratós szóalkotás, az album címe, a „Nekaj DJ odmah dole CJ” is előrevetíti. A borító ugyanarra az elvre épül, mint a Zabranjeno pušenje legutóbbi albumáé (Muzej Revolucije, 2009), ami arra utal, hogy ugyanaz a tervező keze nyomát viseli. Yugo-nosztalgia és ötágú csillagok nélkül ugyebár nem megy. Csak hát manapság óvatosan kerülik a vörös színt.
Zeneileg a hallgatónak nem kell Einstein-féle ijesztő képletekhez folyamodnia ahhoz, hogy gyorsan megfejtse a Bombaj štampa egyszerű rockretorikáját. Különösebb hév nélkül. Lassan járj, tovább érsz. A dalok többnyire lusta ringatózásban telnek, minden pompa, piszmogás és fölösleges kozmetikai kellék nélkül. Az album alapját a blueszene és mindenekfelett a Rolling Stones hallgatása adja. A tizenkét dal szerves, meleg hangzású. Lehetetlen nem meghallani a mindig megbízható Telecaster régi jó, retró hangját, ahogy a háttérben csilingel, kitölti a hangkép spektrumának javát, és időnként az előtérbe is kiszökik (például a díszítő „slide”-játék a Ko si ti című dalban).
A dalokat egydimenziós, zeneileg kifejező sávban játsszák, ez pedig az az alapszűrő, amely meghatározza az együttes hallgatótáborát. Érezhető a régi jó rock n’ roll (a riffek, az egyszerű gitárfutamok felépítése) és a blues hatása, a fiúk természetesen nagy Rolling Stones-rajongók – vagyis az ifjúságuk zenéjét szeretik. A kedvesen ringatózó dalocskákba szellemesen szőnek bele kiegészítőket, például szájharmonikát (Nedim), bársonyos orgonahangzást (Nije nas bilo dugo, To nije u džepu), a hátteret pedig csiklandó női kísérővokálokkal erősítik (Palim se na guranje). A játékidő alatt nincsenek megrázó stíluskitérők. Váltást csak az album utolsó száma hoz, tulajdonképpen a Vriska című bónuszdal. Itt a férfiak hirtelen magasabb fokozatba kapcsolnak, és ízes retró diszkó-funk erotikát sorakoztatnak fel, fúvósokkal és női kísérővokálokkal megtámogatva.
Az album szórakoztató, nagyon hallgatható, teljes értékét és hatását azonban természetesen akkor éri el, ha tudsz szerbül és horvátul. Az együttesnek jól áll a minimalizmus zsargonja. Egyszerű, könnyed, tömör vonások, amelyek alkotóik teljesen lazára hangolt, felszabadult jellegét tükrözik. A teljes alkotói felszabadultság és a stúdióban töltött órák puszta élvezete hívta életre ezt az albumot, felismerhetően meghatározott bájjal. A pontot az i-re természetesen Branko Đurić vokálja teszi fel, cinikus felhanggal, mintha egyenesen az ilyen rockprédikációhoz faragták volna.
Amit hallasz, azt kapod. A Bombaj štampa nem tér el a bevált zenei személyi igazolvány zsargonjától, amely az új albummal az együttes természetes fejlődésének logikus, méltó folytatását fejezi ki. Bár elvesztette minden mai aktualitását, relikvia-jellege a jelenben nagyon is kedves, sőt kívánatos. Támogatja majd a yugo rock-nosztalgikusok és mindazok serege, akiknek legalább egy kicsit is szimpatikus a Zabranjeno pušenje és társai… Ilyenből pedig ma nagyon sok maradt, így az együttesnek nem kell tartania a közönség közönyétől, sem a zenei elutasítástól. Az album egészként is megállja a helyét. Koherensen kidolgozott, motivikusan kompakt és kifejezésmódjában világosan meghatározott. Húsz év alatt elég ötlet gyűlt össze, az együttes pedig természetesen erősebb dalokat készített elő és válogatott az albumra. A yugo rock kultúra tehát egy jó adag jókedvvel, amely megolvasztja a szív jegét, és még a legkomorabbnak tűnő hétköznapot is megszépíti.
Felállás
Branko Đurić – ének, gitár (Plaža és Žena koje nema)
Nedim Babović – gitár, kísérővokál (To nije u džepu)
Ernie Mendillo – basszusgitár, kísérővokál
Dragan Bajić – dob, ütőhangszerek
Dženeta Olovčić – kísérővokál
Alena Jusić – kísérővokál
VENDÉGZENÉSZEK:
Vlado Podany – billentyűs hangszerek
Joe Baamil – billentyűs hangszerek
Eldin Bihorac – billentyűs hangszerek
Tarik Karačić – szájharmonika
Saša Lošić – kísérővokál
Tanja Ribič – kísérővokál
Željko Pancho Škarić – kísérővokál
Muharem Vojniković – kísérővokál
Produkció
Nedim Babović
Dalok listája
01. Nije nas bilo dugo
02. Nedim
03. Palim se na guranje
04. Heroin
05. Žena koje nema
06. Ma ko si ti
07. Truba
08. To nije u džepu
09. Pregrađe
10. Neka traje
11. Evo jedne što se svira na plaži
12. Vriska
