Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Camel
Kiadó: Decca Records
Megjelenés: 1976
Értékelés: 5/5
A „Moonmadness” a Camel negyedik, és egyben utolsó olyan albuma, amelyen még az eredeti, klasszikus felállás hallható (azaz Latimer, Bardens, Ferguson és Ward). Az instrumentális-konceptuális remekmű, a „The Snow Goose” (1975) után a zenekar a „Moonmadness” lemezen a legtöbb hallgató számára hozzáférhetőbb irányba fordult vissza: a dalok többségébe újra visszakerült az ének, kevesebb lett belőlük, és ismét született néhány epikus léptékű szerzemény a hagyományos Camel-hangzással. A „The Snow Goose”-hoz hasonlóan a „Moonmadness” is rendelkezik egy központi témával, bár hivatalosan nem koncepcióalbum: ez a zenekartagok személyiségjegyeire épül. Az egyes dalokat ugyanis a tagok egyéni karakterei ihlették: az „Air Born” az énekes, gitáros és fuvolás Andrew Latimert személyesíti meg, a „Lunar Sea” a dobos Andy Wardot, a „Chord Change” a billentyűs Peter Bardenst, az „Another Night” pedig a basszusgitáros Doug Fergusont. Az albumot emellett átszövi a zenekar Hold és az űrutazások iránti rajongása. A Camel a „Moonmadness” lemezen az ének visszahozatala mellett jórészt elhagyta az előző album meghatározó zenekari hangfalait, és újra a védjegyének számító, rétegzett gitár–fuvola–billentyű összjátékhoz fordult. A hagyományos irányhoz való visszatérés közben a zenekar itt-ott szívesen kitér a jazz fusion területére is, főleg ott, ahol a ritmusszekció és a billentyűk kerülnek előtérbe. Egészében véve a „Moonmadness” elődjénél hozzáférhetőbb album, ugyanakkor számos olyan dalt tartalmaz, amely a zenekar legcizelláltabb munkái közé tartozik. A „Moonmadness” ezzel újra közelebb került az első két album, a „Camel” (1973) és a „Mirage” (1974) hangzásához és atmoszférájához, a zenekar pedig tovább finomította a benne rejlő lehetőségeket.
Az album egy rövidebb instrumentálissal, az „Aristillus”-szal nyit, amelynek alapját Bardens elektromos szintetizátorai adják, és epikus fenséges érzetet keltenek. Érdekességként elmondom, hogy Aristillus ógörög csillagász volt, aki Timocharisszal közösen elkészítette az első csillagkatalógust (i. e. 300 körül), és az alexandriai könyvtárban is dolgozott. Egy holdkráter is az ő nevét viseli, és ez a kráter volt a zenekar ihletforrása a dal megírásakor. Ezt követi, kontrasztként, az epikus klasszikus, a „Song Within a Song”, amely a Camel nevű szimfonikus jelenség legjobb elemeit hordozza. Rendkívül intenzív, dallamos űratmoszféra ez, amelyet Latimer fuvolája és éneke csal elő (az ének itt egyébként nagyrészt Ferguson területe), valamint Bardens széles melotron- és Hammond-orgonapalettája, amelyek a hallgatót egy pillanat alatt az univerzum mélyére repítik. Eközben a szolid, főleg jazzes színezetű ritmusszekció, ebben a dalban elsősorban Ferguson basszusa, hozzájárul ahhoz az intenzív dallamossághoz, amely ezt a csodálatos szerzeményt jellemzi. Idővel helyet kapnak az eredeti és finom Latimer-szólók is, amelyek nélkül elképzelhetetlen egy Camel-klasszikus. A „Chord Change” strukturálatlan instrumentális, amelyet rendkívüli finomság jellemez, és ez Latimer szólóinak és Bardens Hammond-orgonájának összjátékán keresztül érvényesül. Benne olyan zenekarok árnyalatait is felfedezhetjük, mint a Santana és a Pink Floyd (szerintem mindkettő jelentősen hatott a Camel zenei kifejezésmódjára). Csodálatos keveréke ez a szimfonikus prognak, a space rocknak és a jazz fusionnek. A „Spirit of the Water” Bardens alkotása, amely ezoterikus fuvolával indul. Zongora, szintik és Bardens éneke segítségével álmodozó, szinte pszichedelikus hangulatot teremt. Szép, de rövid dal, amely úgy hangzik, mintha a „The Snow Goose” elfeledett darabja lenne, és csak azért került ide, hogy összekösse a dalokat, és gondoskodjon az album színes, zavartalan folyásáról. Mielőtt azonban álomba ringatnánk magunkat, már jön is az ütős „Another Night”, amely megint mindent a feje tetejére állít. Izzó riffel nyit, majd epikus atmoszférába vált, amely a gitárrészeknek köszönhetően nagyon közel áll a korai prog metalhoz. Latimer itt az egyik legenergikusabb énekes megközelítését mutatja, Ward pedig a dobok mögött az album néhány legjobb pillanatát hozza. Latimer, ahogy már több korábbi kritikámban is említettem, korunk egyik legkifinomultabb gitárosa. Látszólag egyszerű, igénytelen fogásokkal is kivételes hangulatot teremt az ujjai alól, amely a hetedik mennybe emelheti a hallgatót. Akik szeretik a zenekar keményebb oldalát, azok az „Another Night”-ban megtalálják a számításukat. Az „Air Born” az album egyik csúcspontja és a zenekar egyik legjobb szerzeménye, amelyben többnyire Latimer fuvolája és gitárja dominál. Újabb kontraszt, amely a zenekar világosabb, könnyedebb oldalát képviseli. A legjobb kompozíció az albumon pedig minden bizonnyal a záró epikus instrumentális, a „Lunar Sea”, amely kétségkívül a zenekar legjobb művei közé tartozik. Rendkívüli űratmoszférájú szerzemény, amelyben minden zenész zsenialitása teljes kifejezést nyer, különösen Bardens billentyűsé, aki itt saját magát is felülmúlja. Míg Ferguson basszusgitárja a dalon belül a jazz fusion felé húz, Bardens számos szintetizátor-effektjével a space rock felé viszi a dalt, valamit a Tangerine Dream stílusában. Hangfalai, a billentyűkön megszólaló sokszínű textúrák a tágas holdi síkságokon való leszállás hangulatát idézik. Hosszúsága ellenére a „Lunar Sea” intenzitása hallgatás közben sosem lankad. Kétségtelen, hogy ez a szerzemény a zenekar alkotói csúcsának valóságos megtestesülése. Ugyanakkor számos jazzelemével előrevetíti, merre fordul majd a zenekar a következő albumon. Ha az album az első csillagtérkép megszületésével kezdődött, a tágas holdi síkságokon való békés leszállással ér véget (a „Lunar Sea” koncertváltozataiban a holdraszállás felvételei is szerepeltek). Ahogy az a progresszív rock csodálatos hagyománya, az egyes dalok mindig más-más reakciókat és képzeteket ébresztenek a hallgatóban. A „Moonmadness” többnyire végtelen fantasztikus horizontokat idéz meg, amelyeket az album remek borítója talán a legjobban ábrázol.
Nem szabad megfeledkezni az újrakiadás kiváló bónuszairól sem. Az „Another Night” kislemezváltozata bármelyik prog metal válogatásba beleillene, és Latimer mesteri játéka még jobban érvényesül rajta. Ezt követi a „Spirit of the Water” demóváltozata, amely eredeti formájában teljesen instrumentális, főként a zongora dominál benne, a fuvolát pedig még nem vették fel hozzá. Végül kiváló koncertfelvételek következnek a „Song Within a Song”, a „Lunar Sea” és a „Preparation/Dunkirk” dalokból, az utóbbi a felejthetetlen „The Snow Goose” egyik gyöngyszeme.
A „Moonmadness” a zenekar egyik legjobb műve, az album, amelyen a klasszikus korszak elérte a csúcsot. Rendkívüli egységesség és űrhangulat jellemzi, ezért a 70-es évek szimfonikus progresszív rockjának legjobb albumai közé tartozik. Az akkori zenerajongók tudták értékelni, hiszen kereskedelmi szempontból is ez a „Moonmadness” volt a zenekar addigi legmagasabbra jutó lemeze. A zenekar ismertebbé válásába vetett remények azonban rövid életűek voltak. Doug Ferguson basszusgitáros az album megjelenése után távozott, mert nem értett egyet a zenekar jazzesebb irányával, amelyet Latimer és a dobos, Ward favorizált. Ezzel elkezdődtek az állandó személycserék, amelyek alaposan megingatták az addig stabil zenekart. Latimer szavai szerint éppen Ferguson távozása és ezzel a klasszikus felállás felbomlása volt a kulcsa a zenekar fokozatos szétesésének. A következő években megjelent albumok ugyanis többnyire nem tudták megragadni a zenekar eredeti szellemét. Ennek ellenére a „Moonmadness” nem a zenekar utolsó remekműve, de kétségkívül az utolsó klasszikusa, amelynek ott a helye a szimfonikus progrock minden rajongójának gyűjteményében.
Felállás
Andy Latimer – gitár, fuvola, ének a 2., 5. és 6. dalon
Doug Ferguson – basszusgitár, ének a 2. dalon
Peter Bardens – billentyűs hangszerek, ének a 4. dalon
Andy Ward – dob, ütőhangszerek, hang az 1. dalon
Produkció
Rhett Davies és a Camel
Dallista
1. Aristilus (1:59)
2. Song Within a Song (6:48)
3. Chord Change (7:18)
4. Spirit of the Water (2:09)
5. Another Night (7:00)
6. Air Born (5:04)
7. Lunar Sea (9:14)
Az album hossza: 39:32
A 2002-es újrakiadás, amely a Decca (A Universal Company) gondozásában jelent meg, 5 bónuszdalt tartalmaz:
Another Night (single version) (3:22)
Spirit Of The Water (demo) (2:13)
Song Within A Song (Live 4-14-1976) (7:11)
Lunar Sea (Live 4-14-1976) (9:51)
Preparation / Dunkirk (Live 4-14-1976) (9:32)
