Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Avtomobili
Kiadó: RTV Slovenija
Megjelenés: 2006
Játékidő: 51:25
Értékelés: 4.5/5
Az Enakonočje (2000) után a szlovén art pop rock legendás bűvészeinek, a Nova Gorica-i Avtomobilinak egészen hat évre volt szüksége az új stúdióalbumhoz. Az Avtomobiliról nem érdemes sok szót vesztegetni. Ők a legkifinomultabb hangszerelők csapata nemcsak Szlovéniában, hanem tágabb értelemben is. Az Avtomobili mindig is azzal nyűgözött le, ahogy átható módon egyedi, ingerlő módon keverte a bársonyosan fertőző pop rockot, amely az 1980-as évek első felében, az akkoriban divatos new wave hangzásból sarjadt ki (ennek az alapját a punk adja) – vagyis abban az időben, amikor az Avtomobili főként az egykori jugoszláv piacra koncentrált.
A zenekar, amely a „Mesto železniških postaj” megjelenéséig egy csomó örökzöld slágert hagyott maga mögött, és világosan izzó fénnyel horgonyzott le a szlovén térképen – ezt a fényt a szlovén rajongók egyetlen generációja sem hagyhatja figyelmen kívül, és ez minden jövendő nemzedékre is igaz –, a „Mesta železniških postaj” albummal újabb fejlődési lépést tett egyedi és rendkívül karizmatikus art rock karakterének ápolásában.
Az első újdonság, hogy az Avtomobili hosszú pályafutása során először nem az együttes első számú hangja, Marko Vuksanović játszik basszusgitáron. Nem sokkal az „Enakonočje” (2000) megjelenése után csatlakozott a csapathoz a kiváló primorskai basszeros, David Šuligoj, aki egyben a Nova Goricában működő Sonus stúdió tulajdonosa. A „Mesto železniških postaj” hallgatása közben nem kell Einsteinnek lenned ahhoz, hogy azonnal felismerd: a basszusvonal az egész albumon érezhetően melegebbé, életvidámabbá, sőt kutatóan játékossá vált, és sokszor „funky” módon szaftos (V teh mrzlih jutrih), vagy akár táncosan ritmikus, mint a nyitó Prihaja moj dan…-ban. Šuligoj nagy mester, finom, született érzékkel tölti ki a szabad teret a számok vezérmotívumaiban, miközben a dallamos basszusvonalait játssza, az Avtomobili pedig ezt maradéktalanul kihasználta a „Mesta železniških postaj” albumon. A rutinos hangmérnökben és zenészben az Avtomobili azonnal felismerte a hangszerelések társalkotásához szükséges tehetséget, a hangszerelések java részét egyébként ezúttal is az együttes örök billentyűse, Mirko Vuksanović jegyzi. David Šuligoj ráadásul zöld utat kapott az album stúdióbeli hangzásának közös formálásához is.
Az Avtomobili albumai mindig a kifinomult hangzásukról voltak híresek, az együttes pedig mindig is a hangkép egyes építőelemeinek egyenletes elosztására törekedett. Az Avtomobili hangzásperfekcionista, és perfekcionista a vezérmotívumok és a hangszerelésre szánt tér ideális szimbiózisának keresésében is. A „Mesta železniških postaj” így még sűrűbb és természetesebb – szervesen csengő – hangképpel dicsekedhet, amelyben az építőelemek még összeillőbben süllyednek egymásba, optimális együttélésben. Az album elkapta a pillanatot, amikor a stúdióban meggyőzően működött a munkakémia. Ennek köszönhetően ismét felvonultat néhány kiváló hangszerelést, amelyek könnyedén felveszik a versenyt az együttes legnagyobb slágereivel.
A „Mesto železniških postaj” az Avtomobili egyedi zenei nyelvének érett, bölcs továbbfejlesztésével túlszárnyalja stúdiós elődeit, különösen azzal, hogy a zenekar a felismerhető védjegyei mellett megőrizte a stúdióbeli hangformálás mai szemléletét. Az együtt töltött évek hosszú sora erős kémiai kötéseket épített ki, az Alan Jakin – Mirko Vuksanović páros pedig ezúttal olyan intenzíven működik, mint 1988 óta egyszer sem. Emellett érezni, hogy a zenekar érettebben, mint valaha kezdett hangtájképi fátylakat használni a hangszerelések ősidők óta finoman pragmatikus kifinomultságában, és ehhez néhány programozott hanghurkot is hozzáadott, amelyekkel hatékonyan közelítette meg az album kívánt hangulati állapotait. Ezt már a nyitó Prihaja moj dan jelzi a kísérőstruktúra sűrűségével, amelybe Vuksanović hangja bele van öltöztetve.
Érdekes, hogy az első szám, a Prihaja moj dan még nem „sózza meg” maximálisan az albumot, az első alkotói csúcsra közvetlenül utána az April és a Gorica emeli. A három nyitó szám és a hangszerelés, valamint a képszerű hangulati állapotok sorjázásának gyors hármas kontrasztja a sóvárgó melankólia, a misztika tipikus kirakósa, amely azonban sosem csúszik át érzelgős siránkozásba. Éppen ellenkezőleg. Az album megráz az igazmondásával, amelyet Marko metaforikus mélysége és intellektusa hoz, miközben a költészete bőven sugároz fényes beállítottságot is. Mindemellett a fickó mestere a dallamosság szlovén nyelvi használatának, ami nem könnyű dolog. „Mássalhangzóra érkezni” a megkívánt dallamosság kialakításában a szlovén nyelvnél jóval nehezebb, mint az angolnál. Nem vagyunk lágyak, mint a horvátok vagy az olaszok, de kemények sem, mint a németek. Marko ezt a hívságot mindig is mesterien uralta, a „Mesta železniških postaj” albumon pedig ismét szikrázó metaforikus finomságot hoz, amelyet sajátosan bájos, bársonyosan simogató, mérföldekről felismerhető hangja koronáz meg.
A zenekar a számait mindig is a következő vázra építi: két versszak, (opcionálisan) két előrefrén, két refrén, középső hangszeres rész és (opcionális) előrefrén a záró refrénnel. Tehát a nyolcvanas évek popjának lényege. A számok persze kifejezésmódjukban eltérnek egymástól. Megőrzik a motivikus mozgékonyságot és az együttes zenei karizmájának jellegzetességét. A különbségek a hangszerelés terheltségében rejlenek, a rock, pop, jazz, funk, soul és blues műfaji betéteiből álló, tarka színes prospektusban. Az együttes jellemzője, hogy ravaszul érti, mit jelent a hangulat fokozása a záró crescendóig, amely az fülbemászó refréndallamokban csúcsosodik ki. Így az albumon egyfelől vannak olyan számok, amelyek bevezetőjükben rendkívül finoman, tolakodás nélkül, kecsesen, érzékenyen bontakoznak ki, ártatlanul rétegezve a kíséret fátyolait, amely átöleli Marko rugalmas énekhangját. Így van ez az April-ban és a Gorica-ban is, a legintenzívebb kontrasztot azonban ebből a szempontból az Obsedela sva sama varázsolja elő, ahol a nehéz és drámai refrén rockos intenzitást és váratlan bluesos felhangot kap, trombitás hangszereléssel. Ennek a számnak a pontos ellentétét hozza a következő, a V teh mrzlih jutrih, ahol a versszakban programozott hanghurok szól, majd kontrasztosan hatva átfordul a pozitív hangulatú, rockosan ugrándozó, dallamosan fertőző refrénbe. A pop felé hajló, kissé naiv és az album legkevésbé izgalmas száma, a V jadrih után – amelyet egyébként játékosan fűszeroznak Mirko improvizációs betétei, amelyek a kíséret hátterében lebegnek –, rögtön utána, a Nocoj-jal szikrázik fel teljes fényében az együttes művészete. A Nocoj hangszerelésében optimalizált, tipikus art rock karizmájú szám, amilyet csak az Avtomobili tud összefőzni. Az egyediség, a popos hozzáférhetőség és az alapmotívumok kihívóan mesteri kibontásának adagjai, nem hivalkodó improvizációs betétekkel (kivételes középső hangszeres rész), ideális együttélésben állnak össze.
A Nekaj let-tel az együttes hangulatában visszatér az April és a Gorica világához. Újabb rendkívül erős alkotás, amely hangszereléseiben optimálisan áll. Nyilvánvaló, hogy a melankólia, amely felráz, megráz, és amitől megfagy ereidben a vér, a kulcsa Marko költészete teljes hatásának, amelyet ezúttal még egyszer kifinomultan dallamos hangszerelések ékesítenek. A balladai és félig balladai alkotások tehát az Avtomobili kifejezőerejének alapjai. Érzed az égő szívet, amelynek beteljesületlenségében tovább kell égnie. De nem porlad szét. Sem a fájdalomban, sem a szerelemben. Itt nincs visszavonulás. Marad csak a kivételes földközelség és igazmondás vágótönkje, amelyet Vuksanović költészetének gyönyörű szubtilis plazmája burkol. A Nekaj let tehát olyan szám, amely biztosan összetöri a szívedet, de nincs értelme ellenállni, mert csak így élvezheted teljesen! Varázslat! Szerencsére utána hangulatváltás jön: Proti Luni! A Proti Luni a Nocoj típusú szám, amelyet kétségkívül azonnal a jövő örökzöldjének kiáltunk ki, és az album rádiós frekvenciákhoz legjobban illő darabja! A játékos Pod tvojo obleko fenntartja a Proti Luni huncut hangulatát, benne pedig megnő a rockos-bluesos lendület gradiense, amelyet játékos funkos ritmusvonal támaszt alá. Következik még egy remek pop rock és blues keverék a kacér keringőben, az In pride čas-ban (a szám Alan Jakin album egyik legkiválóbb pillanata, de Alanra később még visszatérünk), amelyet az album záró különcsége, az Oblaki követ.
Az Oblaki számít az album legnagyobb zenei kísérletezésének az együttes részéről. Újabb szám, amely csontodig megráz. „Soul funkosan” nyílik, a nyitó részt Alan wah-wah effektje diktálja, kifinomult léptetés a pedálon, lágyan diktált ritmus…. Gondolj a Faith No More Evidence című számára. Meglepődtél? Így van rendjén! Ez a szám hordozza a melankolikus sóvárgás legintenzívebb refrénjét, ideális, „à la Avtomobili” dallamvonallal, amely Marko költészetét követve gombócot hagy a hallgató torkában. Rendkívül intenzív záró az albumnak, amely teljes éberségben és megrendülten hagy. Pontosan ezt kell hoznia minden jó art rock albumnak. Az együttes művészetének intenzitásában az albumon az Oblakihoz a Nekaj let áll legközelebb, amely ebből a szempontból szintén szerepelhetett volna a számsor végén.
A recenziónak még nincs vége. Feltétlenül meg kell állni Alan Jakinnál. A „Mesta železniških postaj” Alan számára művészi érésének csúcsa, amelyet a sok műfajjal való remek kacérkodás kifejezett kifejezésbeli többrétűsége, valamint a kifinomult, mégis egyedi gitárhasználat jellemez, amely tollkönnyű lazasággal hidalja át a műfaji szakadékok látszólag áthidalhatatlanságát. Az Avtomobili e lemez után soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. A „Mesta železniških postaj” ugyanis Jakin epitáfiuma. Nem sokkal az album felvétele után Alant tragikus baleset érte.
Alan néhány kivételes gitárpillanatot hozott létre az albumon! Először az April nyitányában emelkedik ki Alan gitárja, megrázóan lágyan elhelyezett rockos nyitóriffel, amelyet wah-wah vonal támogat meg, a szám kiengedésében pedig a gitáros néhány hangsúlyosan nyögő hang merész elhelyezésével ragyog, ami közel hozza a legkifinomultabb gitárhasználatú óriásokhoz, mint David Gilmour (Pink Floyd), Andy Latimer (Camel) vagy Steve Hackett (Genesis). Ebből a szempontból Alan Jakin kétségkívül nagy gitárász és szakmája guruja. A Gorica-ban ismét ragyog, ahogy a rendelkezésre álló teret különféle „gilmouresk” megoldásokkal tölti ki, a legérdekesebb pedig Alan gitárjának és Mirko billentyűinek interakciója a refrén vezérdallamában, amely rendkívül kontrasztosan követi Marko verseinek dallamát. És akkor eljutunk Alan Jakin album egyik legkiválóbb pillanatához! Az említett In pride čas-hoz, ahol a zenész egyetlen számban megmutatja többrétű alkatát és a kifejezés kifinomultságának minden jellemzőjét, a hang feletti abszolút kontrollt, minden egyes hang fölött, amelyet megüt és „elgörbít”, ahogy kedve tartja. A záró szóló mindennek a csúcsa. Ez a szóló tulajdonképpen maga a szám hangulati csúcsa. Még több lágyságot és hangulati intenzitást présel ki magából Jakin a záró Oblakiban, ahol „gilmouresk” tájképe az előrefrénben ismét egyedülállóan működik együtt Mirko Vuksanovič billentyűfátylával, a versszakban pedig a soul pop funk lágysága szól.
A „Mesta železniških postaj” Alan Jakin „legszebb órája”! Ő az egyik legkiválóbb, kifejezésében legkarizmatikusabb, ötleteiben legravaszabb és megközelítésében legkifinomultabb gitáros, akit Szlovénia a rockzene történetében adott. Az ő érkezésével a „Krenimo” albumra az együttes a nyolcvanas évek második felében markáns evolúciós ugrást hajtott végre magasabb kifejezési szintre, Alan Jakin többrétű jártassága pedig a későbbiekben, egészen a „Mesta železniških postaj” albumig, folyamatos művészi érést és fejlődési szintlépést tett lehetővé az együttesnek.
A „Mesta železniških postaj” az együttes hosszú pályafutásának legkiválóbb alkotásai közé tartozik, és a szlovén rock történetének legkiválóbb pillanatai közé is. Érettség, tapasztalat, erős kémiai kötések, Šuligoj több mint sikeres beilleszkedése a basszusgitáros posztjára, Mirko Vuksanović és Alan Jakin egyedülálló párosa, no meg Marko Vuksanović utánozhatatlan hangja: a „Mesta železniških postaj” albumon mindez teljes művészi kivirágzásig jutott, az Avtomobili pedig ezzel a lemezzel bebizonyította, hogy finommechanikai játékuk korántsem képes berozsdásodni.
Felállás
Marko Vuksanović – ének
Alan Jakin – gitár
Mirko Vuksanović – billentyűk
David Šuligoj – basszusgitár
Marko Lasić – dob
Produkció
Mirko Vuksanović & David Šuligoj
Számlista
1. Prihaja moj dan
2. April
3. Gorica
4. Obsedela sva sama
5. V teh mrzlih jutrih
6. V jadrih
7. Nocoj
8. Nekaj let
9. Proti luni
10. Pod tvojo obleko
11. In pride čas
12. Oblaki
