Helyszín: Ljubljana / POP TV
Az interjú dátuma: 2012.10.08.
A forró szlovén rosszfiú rockerek, a Tide »No. 4« című negyedik albumukkal térnek vissza – a RockLine kritikája ITT. Nagy tervekkel és a mögöttük álló rengeteg megtett kilométer értékes tapasztalataival felvértezve büszkén állíthatják, hogy a »No. 4« a zenekar pályafutásának legérettebb stúdiós teljesítménye. A Tide ezen visszakacsintott a bemutatkozó album gyökereire, de hozzátette a hangszerelési és hangulati megoldások érett kontúrját, annak a bölcsességnek a gyümölcseként, amely ugye az évekkel jár.
RockLine: Az új Tide-album a negyedik lemezetek, és egy új történet! Milyenek az érzéseid, Kevin?
Kevin: Ha egyenesen akarok fogalmazni: az új album olyan, mint a »Seven Days«, csak megvan benne az a plusz dimenzió, amit a »Regeneration« felvételei során szerzett tapasztalatokkal hoztunk magunkkal. Vagyis ahhoz, hogy ezt a dimenziót elérjük a »No. 4« albumon, át kellett mennünk a »Regeneration« korszakon. Annak ellenére, hogy a »Regeneration« kereskedelmi szempontból kisebb megcsúszást jelentett számunkra, hiszen eltávolodtunk vele attól a rajongótábortól, amelyet az első két albummal építettünk fel, a zenekarhoz hozzáadott egy bizonyos dimenziót, mondhatnám egy újfajta érettséget, ami most, hogy ismét a direktebb rockos hangzáshoz nyúltunk vissza, azzal együtt tükröződik. Olyan szélességet adott neki, amilyen mondjuk a »Seven Days« lemeznek nem volt. Sok újságíró azt állította, hogy a Tide az első album után elveszett, de ha őket hallgatnám, ugyanezek az emberek most azt mondanák, hogy az új albummal, vagyis a »No. 4« lemezzel újra megtaláltuk magunkat. Én semmiképp sem mondanám, hogy a Tide elveszett, inkább azt, hogy tudatosan kísérleteztünk. És ez nagy különbség. Akkor veszel el, amikor tényleg nem tudod, mit csinálj. Mi a karrierünk minden lépésénél pontosan tudtuk, mibe vágunk bele a művészi megoldásainkkal és lépéseinkkel. A rajongóknál persze megfizettük ennek az árát, de szerencsére egy zenei teljesítmény minőségének mércéje nem a rajongók száma. Ezért a »Regeneration« történetét egyáltalán nem bánom, mert nagyon jó anyag, amelyen kiengedtük a gőzt, és nagyon sikeresen kísérleteztünk a hangzással. A »No. 4« viszont úgy hozza vissza a Tide-ot a színre, mint egy zenekart, amely visszanyúlt a gyökereihez, de sokkal érettebb módon mutatja meg őket.
RockLine: Ez a »Regeneration«-féle tartalom, átültetve az új időkbe, az új albumra, főleg a kicsit atmoszférikusabb pontokon, a kifinomultabb, nyugodtabb részeken köszön vissza…
Kevin: Igen. Főleg olyan dalokban, mint a Love Has Gone vagy a Believe. Az új album és az előzőek közötti különbség az is, hogy a »No. 4« zenekari album. Nem az én szóló irányításom alatt született, ami az előző, »Regeneration« lényege volt, hanem a zenekar csapatmunkájának eredménye. Ezzel azoknak is befogjuk a száját, akik szerint a Tide csak Kevin. Nem. A Tide zenekar. Együtt dolgozunk. Egyedül nem tudok színpadon állni, szükségem van a zenekarra. Szükségem van a másik három tagra, ahogy nekik is szükségük van rám. Ezért nálunk nincs semmiféle diktatúra. De mivel gyakran belekényszerülsz a szövegíró szerepébe, és így te döntöd el, hogyan közvetítsd magának a szövegnek az üzenetét, ki kell harcolnod elég alkotói szabadságot ahhoz, hogy ezt megfelelő módon ki tudd domborítani, és végső soron elég egyszerű, érthető formában eljuttasd a közönséghez. Aki meghallgatja a »No. 4« albumot, a Tide kvartett minden egyes tagjának karakterét fel fogja ismerni. A dobok grandiózusak, nyersek, a gitárok masszívak, a basszus mélyre ás, mindannyian kifejezésre jutunk abban, amit a zenekarban csinálunk. Hasonlóan, mint a »Seven Days« albumon. Talán ezt a tényezőt nem lehetett annyira érezni a »Nothing To Loose« és a »Regeneration« albumokon, a »No. 4« viszont újra előtérbe helyezi a lényeget: a kvartettet – a zenekart mint csapatot. Függetlenül attól, hogy ki mikor mit vett fel a stúdióban, végig mindannyian ott voltunk.
RockLine: Ezért van a »No. 4« albumnak hiteles, élő karaktere is. Mintha a Tide koncertet adott volna a stúdióban.
Kevin: Így van. A stúdióban nem volt semmi szépítés. Nagyon elemi módon álltunk hozzá a felvételekhez. A régi módon vettük fel. És ha régen technológia nélkül, egy garázsban is lehetett nagyon jó albumokat csinálni, miért ne lehetne ma, ezzel az egész technológiával is?
RockLine: Énekesként is beérettél. Sikeresen hozod a kívánt érzelmeket az új album kifejezetten eltérő karakterű dalaiban. A Riot Act és a Love Has Gone ideálisan összefoglalja az énekhez való hozzáállásod két arcát, amelyeket egyre magabiztosabban kezelsz.
Kevin: Az éneket mindig is a zenekar ötödik hangszerének tekintettem. Soha nem fogadtam el azokat a szabályokat, amelyek szerint az énekiskolákban, a kóruséneklést is beleértve, énekest faragnak belőled. Az éneknek bele kell simulnia a zenekar zenéjébe. Nem lóghat ki belőle, hanem egyenrangú részének kell lennie. Sok album produkciója előretolja az éneket a hangzásban, a többi hangszert pedig »elbújtatja« a hangképben. Ez nekem nem tetszik. A »No. 4« esetében is azt akartam, hogy az ének bele legyen keverve a dalok zenei vázába és formájába, ahogy az a rock-, metal-, alternatív, vagy ha úgy tetszik, punkzenekaroknál szabály. Az ének nem túl halk, csak megfelelően olvad össze a többi hangszerrel.
RockLine: Produkciós szempontból viszont a »No. 4« határozott előrelépést jelent a Tide számára. Tökéletesen elkapta, merre tartanak ma világszerte a rockalbumok hangzásának megformálásában.
Kevin: Az új hangzáshoz igyekeztünk elkapni a példaképeink hangzását, mint a Soundgarden, a Smashing Pumpkins vagy a Queens Of The Stone Age. Vagyis olyan bandákét, amelyek hangzásban masszívak, és megőrzik a hetvenes évek nyersességét. Szóval azt a retró hangzást. Anélkül, hogy »megeffekteznéd« a gitárokat, a dobokat, csak arra törekszel, hogy megőrizd a természetes hangzást….
RockLine: Most eszembe jutott az MC5-klasszikus, a Kick Out The Jams koncertverziója. Játsszátok még koncerteken?
Kevin: Még mindig. Pontosabban újra.
RockLine: Ami a zenei alkotómunkát illeti, mindig is kötődtél Hollandiához. Erre a kérdésre valószínűleg már ezerszer válaszoltál különböző alkalmakkal, de azért mégis. Milyen tényezők kötöttek össze Hollandiával a zenélés terén?
Kevin: A »No. 4« volt az első album, amelyet Szlovéniában vettünk fel. Ami az együttműködést illeti, elmondhatom, hogy nagyon jó barátok vagyunk, és ezek olyan emberek, akik tényleg értik, mit akarsz. Persze minden a baráti viszonyon alapul. Ha a múltban egy szlovén producerrel alakult volna ki ilyen kapcsolat, nyilván ma is így dolgoznék azzal az emberrel. Csak éppen úgy alakult, hogy ez a kapcsolat Hollandiával jött létre. A bizalomnak ez a hídja, amely barátságon alapul. Ennek az együttműködésnek viszont nincs köze a »No. 4« hangzásához. Felvehettük volna Indiában is, vagy bárhol máshol. Ugyanúgy szólna. Ahogy mondtam, a »No. 4« az első album, amelyet Szlovéniában vettünk fel. És egyben ennek van a legjobb hangzása az összes eddig megjelent Tide-album közül. Ebben az új történetben az történt, hogy a pénzügyi keret és a lefoglalható stúdióórák elve semmilyen szerepet nem játszott. Arról szólt, hogy a stúdióban mindannyian, a producert is beleértve, egy jó albumot akartunk felvenni. A kitűzött célhoz viszonylag gyorsan eljutottunk, de a csapatban senki nem stresszelt volna akkor sem, ha kiderül, hogy még két hónap kell ahhoz, hogy a kívánt formára csiszoljuk a hangzást.
RockLine: A »No. 4« egyszerű, gyorsan befogadható rockos formát hoz, ugyanakkor kellően fülbemászó dallamokat is.
Kevin: Valójában arra a minimalizmusra törekedtünk, hogy a dolgok a lehető legegyszerűbben és legközvetlenebbül szóljanak. Jobb elvenni a hangszerelésből, ha az túlbonyolíthatná az egészet. Ez a színpadon is leegyszerűsíti a dolgot, és az embereket is sokkal jobban feltüzeli, magával ragadja, mert így a rockos energiát teszed az első helyre. Mindenek fölé. Ennek az energiának pedig az a célja, hogy beszippantsa a tömeget, kielégítse, ahogy alapvetően minket magunkat is kielégít. Már a Rock Music festen, Ljubljanában, idén június közepén (a RockLine beszámolója ITT, a szerk.) kipróbáltuk az új anyag felét, hogy lássuk, hogyan működnek élőben az új dalok.
RockLine: A rock retró vibrálása iránti szerelmet a Gibson-gitárgyűjteményed is mutatja, az »Explorer« modelltől a »Flyin’ V« és a »Les Paul« típusig…
Kevin: Nemrég ezt a klasszikus Gibson-szettet egy »SG« modellel is kiegészítettem. Korábban a koncertek többségét Exploreren és Les Paulon nyomtam végig, most bővítettem a használt gitármodellek körét. Az élő hangzásunkhoz alapvetően rengeteg gitár kell. Minden gitárnak sajátos hangja van. Amikor koncert közben gitárt váltasz, új hangzásminőséget és új vibrálást érsz el, új hangulatot, amely a dal üzenetéhez és tartalmához kötődik, ahogy éppen abban a pillanatban előadod a színpadon. A zenénk alapvetően gitárzene, és gondoskodnunk kell róla, hogy a gitárnyelvünk minél élénkebb és színesebb legyen.
RockLine: Pályátok során adtatok néhány fellépést, amely különösen bevésődött az emlékezetbe, például előzenekarként a nagy Iron Maiden előtt a bežigradi stadionban 2007 júniusában, vagy a Uriah Heep előtt 2008 decemberében a Hala Tivoliban…. Meddig jut el a Tide külföldön? Zeneileg olyat csináltok, hogy a külföldnek gyorsan rá kellene harapnia, és azonosulnia kellene a zenétekkel.
Kevin: Külföldön jóval nehezebb betörni. Ott mindenki először a sajátjait részesíti előnyben. Mit akarok ezzel mondani? Hogy például ha Olaszországba mész, a Tide helyett valamelyik hazai zenekarukat teszik a Foo Fighters elé. Ebből a szempontból semmit sem lehet a szemükre vetni. Gondoskodtak a hazai zenekar promóciójáról, még ha az minőségben nem is éri el egy másikét. Ez így van rendjén. Nálunk is így kellene csinálni. Az a kár viszont, hogy a nagy rockzenekarok átugorják Szlovéniát. A turnéik során elmennek mellettünk. Nálunk még mindig a balkáni népzene paradicsoma van, minden, ami aktuális a rockban, az Zágrábba vagy Belgrádba megy. Ez nagy kár. Az emberek hozzászoktak ahhoz, hogy azt hallgassák, ami van. Az pedig a balkáni népzene. Sok időbe telne, hogy a szlovéniai embereket újra hozzászoktassuk a rockhoz. Nagyon fontos lenne visszahozni a rockkoncerteket Szlovéniába. Nagy eseményekre gondolok, például ezek koncertjeire: Guns N’ Roses, Ozzy Osbourne, Slayer,…
RockLine: Kinyírtak minket a dalmát klapák.
Kevin: Semmi bajom ezekkel az előadókkal, de a rock minden civilizált társadalom városi kultúrájának része. Én nem küldeném a gyerekemet egy ma már sármos 54 éves előadó koncertjére, aki a hetvenes években, a volt Jugoszlávia területén építette fel a karrierjét, és örökzöldeket énekel a 17 éves korabeli, beteljesületlen szerelméről. Minden évben, évről évre ugyanazokon a szlovéniai koncerthelyszíneken. A 16 és/vagy 17 éves szlovén tinédzsereknek az érésük időszakában lázadó zenét kell fogyasztaniuk, át kell menniük a személyiségfejlődésnek ezen a szakaszán. Az egyén intellektusának és látókörének tágításáról is szó van.
RockLine: És mi a helyzet egy kisebb külföldi klubturnéval a Tide számára?
Kevin: Nemrég megpróbáltuk, hátha összejön. De megakadt a szponzoroknál. A szlovén szponzorok szívesebben támogatják az éneklő »szépségkirálynőket«, mint azokat a zenekarokat, amelyek eredeti rockot játszanak és saját szerzeményeket írnak. Itt ismétlődik ez az ősi szlovén tragédia. Nem a pénz a probléma. Abból van elég. A probléma az, hogy a pénzt nem a megfelelő helyre fektetik. Van elég pénz ahhoz, hogy sok jó, ígéretes, elkötelezett és ambiciózus szlovén rockzenekar karrierje jobbra fordulhasson. És ezek a szlovén zenekarok külföldön is szép eredményeket érhetnének el. Mi, a Tide, szeretnénk kivinni a zenénket külföldre. Egyik rövid távú tervünk, hogy szponzori támogatást szerezzünk, amelynek révén jövőre megvalósíthatunk egy ilyen külföldi turnét. Kifejezetten egy külföldi klubturnét célzunk meg.
RockLine: Ahogy én most a Tide-ot látom, nálatok minden stimmel, és a kezetekben a »wild card«, hogy végre külföldön is felhívjátok magatokra a figyelmet, kezdve azzal, hogy remekül adod elő az angol nyelvű sorokat, és így tovább…
Kevin: Számomra az angol mindig kézenfekvőbb volt a szövegek előadásához, és a Tide is angolul működik a legjobban. Mindig is így volt. Szlovénul is megpróbáltuk, de nem vált be. Vedd figyelembe, hogy tengermelléki, primorskai vagyok, és nehezebben váltok át a ljubljanai beszédre, az angollal jobban elboldogulok. Jobb, ha annál maradok, amit tudok és amiben jó vagyok, mint hogy olyan dolgokkal próbálkozzam, amelyekben nem lennék elég meggyőző.
RockLine: A nagyon lázadó hangvételű Riot Act után, amely a »No. 4« album első beharangozó kislemeze volt, most a második kislemez, a Believe következik. Ez nyugodtabb dal.
Kevin: Sokan kérdezték tőlünk, mikor írunk újra olyan dalt, mint a Waiting For The Rain. Az emberek el is mondták, hogy valójában hiányzik nekik tőlünk egy Waiting For The Rain stílusú dal. A Believe ebből a szempontból remek lehetőséget kínált arra, hogy egy ilyen dalt adjunk a zenénk szerelmeseinek. És ha nem csal az emlékezetem, a Waiting For The Rain óta nem adtunk ki balladás kislemezt. Közeledik a tél is, talán épp ezért még alkalmasabb az idő arra, hogy ismét balladát adjunk ki kislemezként. Egyébként a »No. 4« albumon van elég ütős dal, amelyek a jövőben szintén kislemezek lehetnek, ha úgy döntünk, hogy még valamelyiküket kiadjuk. A múltbeli tapasztalatok viszont azt mutatják, hogy az ütős kislemezeink általában nem kerültek be a rádióba. Úgyhogy a rajongóink a »No. 4« albumon azok között a dalok között találják majd meg a kedvenceiket, amelyek nem jelennek meg kislemezként.
RockLine: Mik a Tide rövid távú tervei?
Kevin: Az első terv, hogy sikeresen népszerűsítsük az új albumunkat. A fő lemezbemutató 2012.11.15-én volt a ljubljanai KUD France Prešerenben (a RockLine beszámolója ITT, a szerk.). Erre a fellépésre meglepetésként vendégzenészeket is meghívtunk. Utána minél több koncertet szeretnénk adni, és ahogy már mondtam, szponzorokat keresni, ami lehetővé tenné, hogy egy csokor fellépést Szlovénián kívül is lenyomjunk.
Képgaléria
