Kiadó: ZKP RTV Slovenija
Megjelenés éve: 2006
Produkció: Mirko Vuksanović & David Šuligoj
Az album hossza: 51.25 perc
Műfaj: Art Rock / Pop
Az Enakonočje (2000) után a legendás szlovén art pop rock bűvészeknek, a nova goricai Avtomobilinak egészen hat évre volt szüksége az új stúdióalbumhoz. Az Avtomobiliról nem érdemes sok szót vesztegetni. Ők a legkifinomultabb hangszerelők csapata, nemcsak szlovén viszonylatban, hanem tágabb értelemben is. Az Avtomobili mindig is azzal nynyűgözte le a közönséget, ahogy átható, egyedi és izgalmas módon keverte a bársonyosan fülbemászó pop rockot, amely a nyolcvanas évek első felében az akkoriban aktuális new wave hangzásból sarjadt ki (ennek alapját a punk adja) – vagyis abban az időben, amikor az Avtomobili többnyire az egykori jugoszláv piacra koncentrált.
A zenekar, amely a „Mesto železniških postaj” megjelenéséig slágerörökzöldek egész sorát hagyta maga mögött, és tisztán izzó fénnyel horgonyzott le a szlovén térképen – ezt a ragyogást a szlovén rockrajongók egyetlen generációja sem hagyhatja figyelmen kívül, és ez igaz minden jövőbeli generációra is –, a „Mesta železniških postaj” albummal újabb fejlődési lépést tett egyedi és rendkívül karizmatikus art rock karakterének ápolásában.
Az első újdonság, hogy az Avtomobili hosszú pályafutása során először nem a frontember, Marko Vuksanović játszik basszusgitáron. Az Enakonočje (2000) megjelenése után nem sokkal csatlakozott a csapathoz a kiváló tengermelléki basszusgitáros, David Šuligoj, aki a nova goricai Sonus stúdió tulajdonosa is. A „Mesto železniških postaj” hallgatása közben nem kell Einsteinnek lenned ahhoz, hogy rögtön észrevedd: a basszusvonal az egész albumon kifejezetten melegebbé, életvidámabbá, sőt kísérletezően játékossá és sokszor „funky” módon szaftossá vált (V teh mrzlih jutrih), vagy ritmusában egyenesen táncosra hangolt, mint a nyitó Prihaja moj dan…). Šuligoj nagy mester, kifinomult, született érzékkel tölti meg a rendelkezésre álló teret a dalok vezérmotívumaiban, miközben a dallamos basszusvonalait szövi, és az Avtomobili ezt teljes mértékben kihasználta a „Mesta železniških postaj” albumon. Edzett hangmérnökként és zenészként Davidben az Avtomobili azonnal felismerte a hangszerelések társalkotójának tehetségét, ezeknek jókora részét ismét a zenekar örök billentyűse, Mirko Vuksanović jegyzi. David Šuligoj ugyanakkor szabad kezet kapott az album hangzásvilágának stúdióbeli kialakításában is.
Az Avtomobili albumai mindig is kifinomult hangzásukról voltak híresek, a zenekar mindig a hangkép egyes építőelemeinek kiegyensúlyozott elosztására törekedett. Az Avtomobili hangzásperfekcionisták, akik a vezérmotívumok és a hangszerelésre szánt tér kihasználásának ideális szimbiózisát keresik. A „Mesta železniških postaj” így még sűrűbb, természetes – organikusan szóló hangképpel büszkélkedhet, amelybe az építőelemek még összeillőbben simulnak bele, optimális együttélésben. Az album elkapta a stúdióban meggyőzően működő közös munkakémia pillanatát. Ilyenként ismét felmutat néhány kiváló hangszerelést, amely könnyedén felveszi a versenyt a zenekar legnagyobb slágereivel.
A „Mesto železniških postaj” érettségben és bölcsességben felülmúlja stúdióbeli elődeit az Avtomobili zenéjének amúgy is egyedi kifejezésmódja továbbépítésében, különösen annak köszönhetően, hogy a zenekar a felismerhető védjegyek mellett megőrizte a stúdióbeli hangformálás korszerű megközelítését. Az együtt töltött évek szilárd kémiai kötéseket építettek, és az Alan Jakin – Mirko Vuksanović páros 1988 óta most működik a legintenzívebben. Emellett érezni, hogy a felállás érettebben, mint valaha, kezdett hangtájképek leplét használni a hangszerelések – már ősidők óta érzékenyen pragmatikus – kifinomultságában, és ezekhez néhány programozott hanghurkot is társított, amelyekkel hatékonyan közelítette meg az album kívánt hangulati állapotait. Ezt már a nyitó Prihaja moj dan megmutatja a kísérőszerkezet sűrűségével, amelybe Vuksanović hangja van öltöztetve.
Érdekes, hogy az első dal, a Prihaja moj dan még nem „sózza meg” maximálisan az albumot; az első alkotói csúcsra közvetlenül utána következő két dal, az April és a Gorica emeli. Három nyitódal, a hangszerelés gyors hármas kontrasztja és a képszerű hangulati állapotok sorjázása – a sóvárgó melankólia és a misztika tipikus kirakója, amely azonban sosem csúszik át szentimentális siránkozásba. Éppen ellenkezőleg. Az album megráz az igazmondásával, amelyet Marko metaforikus mélysége és intellektusa hoz, költészete ugyanakkor bőséges fényt és derűt is hordoz. A fickó emellett mestere a dallamosság és a szlovén nyelv ötvözésének, ami nem könnyű dolog. A „mássalhangzóra érkezés” a kívánt dallamos énekelhetőség kialakításában a szlovénban jóval nehezebb, mint az angolban. Nem vagyunk puhák, mint a horvátok vagy az olaszok, de kemények sem, mint a németek. Marko ezt a készséget mindig is mesterien uralta, a „Mesta železniških postaj” albumon pedig ismét szikrázó metaforikus finomságot hoz, amelyet sajátosan elbűvölő, bársonyosan simogató, mérföldekről felismerhető hangja koronáz meg.
A zenekar a dalait mindig is a következő vázra építette: két versszak, (opcionálisan) két előrefrén, két refrén, középső hangszeres rész és (opcionálisan) előrefrén záró refrénnel. A nyolcvanas évek popdimenziójának lényege tehát. A dalok persze kifejezésmódjukban eltérnek egymástól. Fenntartják a motivikus mozgalmasságot és a zenekar zenei karizmájának jellegzetességét. A különbségek a hangszerelés súlyában rejlenek, abban a rockot, popot, jazzt, funkot, soult és bluest felvonultató, tarka műfaji betétekben. A zenekar sajátossága, hogy ravaszul érti, mit jelent a hangulat fokozása a záró crescendóig, amely a fülbemászó refréndallamokban csúcsosodik ki. Így az albumon az egyik oldalon olyan dalok állnak, amelyek bevezetőjükben rendkívül finoman, tolakodás nélkül, bájosan, érzékenyen bontakoznak ki, a kíséret leplének ártatlan rárétegezésével, amely körbeöleli Marko rugalmas énekmegnyilvánulását. Így van ez az Aprilban is, a Goricában is, ebben a tekintetben a legintenzívebb kontrasztot azonban az Obsedela sva sama idézi meg, ahol a nehéz és drámai refrén rockos intenzitást és váratlan bluesos felhangot kap, trombitás hangszereléssel megspékelve. Ennek a dalnak az igazi ellenpólusát hozza a következő, a V teh mrzlih jutrih, ahol a versszakban programozott hanghurok szól, majd az kontrasztosan hatásos módon csap át pozitív hangulatú, rockosan ugrándozó, dallamilag fülbemászó refrénbe. Miután lefutott az album popos súlyú, kissé naiv és legkevésbé érdekes dala, a V jadrih – amelyet egyébként játékosan fűszeroznak Mirko improvizációs betétei, ezek a kíséret hátterében lebegnek –, közvetlenül utána, a Nocoj című dallal tündököl fel teljes fényében a zenekar művészi vénája. A Nocoj hangszerelésében optimalizált, tipikus art rock karizmájú dal, amelyet csak az Avtomobili képes összefőzni. Az egyediség, a popos hozzáférhetőség és az alapmotívumok kihívóan mesteri kibontásának adagjai, a nem tolakodó improvizációs betétekkel (kivételes középső hangszeres rész) ideális összhangban állnak össze.
A Nekaj let című dallal a zenekar hangulatában visszatér az April és a Gorica világához. Újabb rendkívül erős alkotás, amelynek hangszerelése optimálisan áll. Nyilvánvalóan a melankólia, amely felráz, megráz, amitől megfagy ereidben a vér, a kulcsa Marko költészete teljes hatásának, amelyet ennek a dalnak a ismét csak kifinomultan dallamos hangszerelései ékesítenek. A balladai és félig balladai alkotások tehát az Avtomobili kifejezőerejének alapját adják. Lángoló szívet érzel, amelynek beteljesületlenségében tovább kell égnie. De nem korhad el. Se a fájdalomban, se a szerelemben. Itt nincs visszavonulás. Csak a rendkívüli földhözragadtság és igazmondás vágótönkje marad, Vuksanović költészetének gyönyörű, finom plazmájába burkolva. A Nekaj let tehát olyan dal, amely biztosan összetöri a szíveteket, de nincs értelme ellenállni, mert csak így élvezhetitek teljes egészében! Varázslat! „Szerencsére” utána a hangulat fordulata következik a Proti Luni! A Proti Luni a Nocoj-féle dal, amelyet kétségkívül azonnal a jövő örökzöldjének és a rádiók frekvenciáival leginkább kompatibilis albumrésznek kiáltunk ki! A játékos Pod tvojo obleko megtartja a Proti Luni huncut hangulatát, benne pedig a rockos-bluesos lendület gradiense nő, játékos, funkos ritmusvonallal alátámasztva. Következik még egy kiváló pop, rock és blues keverék, a kacér keringő, az In pride čas (a dal Alan Jakin egyik legnagyszerűbb pillanata az albumon, de Alanra még visszatérünk), amelyet az album záró különcsége, az Oblaki követ.
Az Oblaki dal számít az album legnagyobb zenei kísérletének. Újabb dal, amely csontig megráz. „Soul-funkosan” nyílik, a nyitó részt Alan wah-wah effektje diktálja, a pedálon kifinomultan lépkedve, lágyan diktált ritmussal,… Gondoljatok a Faith No More Evidence című dalára. Meglepődtetek? Így van jól! Ez a dal hordozza a melankolikus sóvárgás legintenzívebb refrénjét, ideális, „à la Avtomobili” dallamvonallal, amely Marko költészetét követve gombócot hagy a hallgató torkában. Rendkívül intenzív albumzárás, amely tele éberséggel és megrendülten hagy ott. Pontosan ez az, amit minden jó art rock albumnak hoznia kell. Az album művészi intenzitásában az Oblaki-hoz a Nekaj let áll a legközelebb, amely ebben a tekintetben ugyanúgy a számsor végén is szerepelhetett volna.
A recenziónak még nincs vége. Feltétlenül meg kell állni Alan Jakinnál. A „Mesta železniških postaj” Alan számára művészi érésének csúcsa, amelyet kifejezett kifejezésbeli sokrétűség jellemez, számos műfajjal folytatott remek kacérkodással, valamint a kifinomult, de egyedi gitárjáték ereje, amely tollpihe-könnyedséggel hidalja át a műfaji szakadékok látszólagos áthidalhatatlanságát. Az Avtomobili e album után soha többé nem lesz ugyanaz. A „Mesta železniških postaj” ugyanis Jakin epitáfiuma. Nem sokkal az album felvétele után tragikus baleset érte Alant.
Alan néhány kivételes gitáros pillanatot alkotott az albumon! Először az April nyitányában tűnik ki Alan gitárja, megrendítően lágyan elhelyezett rockos nyitóriffel, wah-wah vonallal megtámogatva, ugyanennek a dalnak a kivezetésében pedig a gitáros egy maroknyi hangsúlyozottan panaszos hang merész elhelyezésével tündököl, ami a leginkább kifinomult stílusú óriások gitárhasználatához közelíti őt, mint David Gilmour (Pink Floyd), Andy Latimer (Camel) vagy Steve Hackett (Genesis). Ebből a szempontból Alan Jakin kétségkívül nagy gitáros ász és a szakmája guruja. A Gorica című dalban ismét ragyog a rendelkezésre álló tér különféle „gilmoureszkekkel” való kitöltésében, a legérdekesebb pedig Alan gitárjának és Mirko billentyűinek interakciója a refrén vezetődallamában, amely rendkívül kontrasztosan követi Marko verseinek dallamát. És akkor elérkezünk Alan Jakin egyik legnagyszerűbb pillanatához az albumon! A már említett In pride čas, ahol a zenész egyetlen dalban megmutatja sokrétű formáltságát és kifejezésbeli kifinomultságának minden jellemzőjét, a hang feletti abszolút kontrollt, minden egyes hang felett, amelyet megüt és tetszése szerint „elgörbít”. A záró szóló mindennek a csúcsa. Ez a szóló tulajdonképpen magának a dalnak a hangulati csúcspontja. Még több lágyságot és hangulati intenzitást présel ki magából Jakin a záró Oblakiban, ahol „gilmoureszk” tájképe az előrefrénben ismét egyedülállóan működik együtt Mirko Vuksanovič billentyűs leplével, a versszakban pedig soul pop funk lágysága szól.
A „Mesta železniških postaj” Alan Jakin „legszebb órája”! Ő az egyik legkiemelkedőbb, kifejezésmódjában legkarizmatikusabb, ötleteiben legátfogóbb és megközelítésében legkifinomultabb gitáros, akit Szlovénia a rockzene történetében adott. Azzal, hogy megérkezett a „Krenimo” albumra, a zenekar a nyolcvanas évek második felében markáns evolúciós ugrást tudott megtenni egy magasabb kifejezésbeli szintre, Alan Jakin sokrétű gyakorlottsága pedig a jövőben, egészen a „Mesta železniških postaj” albumig lehetővé tette a zenekar számára a folyamatos művészi érést és fejlődési továbbépítkezést.
A „Mesta železniških postaj” album az együttes hosszú pályafutásának egyik legkiemelkedőbb alkotása, egyben a szlovén rock történetének egyik legnagyszerűbb pillanata. Az érettség, a tapasztalat, a kémiai kötések erős szerkezete, Šuligoj több mint sikeres beilleszkedése a basszusgitáros posztra, Mirko Vuksanović és Alan Jakin egyedülálló párosa, és természetesen Marko Vuksanović pótolhatatlan énekhangi bélyege a „Mesta železniških postaj” albumon elérte a teljes művészi kivirágzást, az Avtomobili pedig ezzel az albummal bebizonyította, hogy finommechanikájuk játéka messze nem képes berozsdásodni.
szerző: Aleš Podbrežnik
értékelés: 9.5 / 10
Számlista:
1. Prihaja moj dan
2. April
3. Gorica
4. Obsedela sva sama
5. V teh mrzlih jutrih
6. V jadrih
7. Nocoj
8. Nekaj let
9. Proti luni
10. Pod tvojo obleko
11. In pride čas
12. Oblaki
Felállás:
Marko Vuksanović – ének
Alan Jakin – gitár
Mirko Vuksanović – billentyűs hangszerek
David Šuligoj – basszusgitár
Marko Lasić – dob
