Előadó: Zbogom, Ajda
Kiadó: Samozaložba (saját kiadás)
Megjelenés: 2012
Játékidő: 33:11
Értékelés: 3.9/5
A Zbogom, Ajda, valószínűleg az első szlovén post-rock banda, a mai napig rejtve, ismeretlenül marad, mintha szándékosan eltüntették volna, és semmi köze a szlovén zenei élethez. A Statika című debütalbum (RockLine-kritika ITT) teljesen hangtalanul söpört át a környékünkön. A nemlétező rajongók koncertet sem kaptak, és a zenekarról más szót sem hallottak. Aztán tavaly, vagyis 2012-ben a semmiből megjelent a banda második lemeze is – a Med Zarjo. Ez még az elsőnél is kevesebb önreklámot kapott – a 4chan /mu/ fórumát nem árasztották el „spammel”, a lemez létezéséről csak egy teljesen eldugott külföldi fórum, később pedig a zenekar profilja számolt be a népszerű last.fm zenei oldalon. Ez a homály azonban gyakorlatilag az egyetlen említésre méltó dolog, ami az első album óta nem változott (a felálláson kívül, bár az sem egészen tiszta).
Ha a Statika afféle kísérlet volt arra, hogy a banda utánozza a post-rock valószínűleg legnagyobb zenekarának, a Godspeed You! Black Emperornak az árnyékát, akkor a második album, a Med Zarjo pont az a lépés, amit szerettem volna, hogy a banda megtegyen – lépés a alkotói önállóság felé. A Med Zarjo ugyanis megszabadul a (szembeötlőbb) hatásoktól, amelyeket a Statika a borítóján viselt, ezzel pedig a világ post-rock átlagából egyedülálló, egész alkotássá emelkedik ki. A Med Zarjo ugyanis átvesz és erőteljesebben kiemel egy elemet, amely a Statikán is felbukkant már valamiféle bizarr népiességgel – a folk zene hatását. A második albumon a folk határozottan túlsúlyba kerül, pontosabban: a folk remekül összeolvad a már meglévő post-rock hangzással, azzal a hangulattal, amelyet a banda már az első lemezen megteremtett. De persze az egész nem ilyen egyszerű, hiszen a zenekar nem csak ebben fejlődött, illetve változott meg.
Már az album nyitódala, a „Moj oče” egy új fejezetet nyit a zenekar életében, teljesen kísérletező, merész és sajátos megvilágításban. Eva álomszerű éneke, amelyet egy tonna effekt támaszt alá, a tipikusan post-rockos, visszhangos atmoszféra hátterével, az intrót egyfajta lebomlásig, már-már öngerjesztésig fokozza; újra előtérbe kerül az az elem, amiből szerettem volna, ha több lenne – vagyis Eva éneke. Már a Statikán is az ő hangja volt az, ami kiemelkedőt nyújtott, inkább, mint Andié, aki sajnos a Med Zarjora sem javult érdemben. Röviden – már az első dal intrója egy egészen más útra állítja a Med Zarjót, mint amelyen a Statika járt, egy titokzatos, váratlan, és ezért sokkal érdekesebb, izgalmasabb útra. Ez persze nem jelenti azt, hogy a banda ne tartaná magát továbbra is bizonyos jellegzetes post-rock formákhoz, de ezeket most a saját javára használja, nem ellene, mint talán az első lemezen. A Med Zarjo elveszíti az első lemez nyugodtabb oldalát is, mert több benne a durvább rész, amit a dobok használatának köszönhet, ami korábban nem volt jelen. Talán ezért érződik időnként úgy, hogy a banda egyik közhelyből (egy másik zenekar túlzott hatása az alkotásra) a másikba ugrott (tipikus post-rockos halk-hangos-halk forma), de ez a legtöbb esetben nem igaz, legalábbis nem olyan mértékben, hogy nyilvánvaló volna, vagy zavarná a hallgatót.
A kísérletezés (nagy) része az új albumnak, ugyanakkor a banda – legalábbis egy szempontból – hagyományosabb utat választott. Az albumot sokszor díszíti szinte popos dallamosság, főleg az ének révén. Itt azért nem tudom elnyomni az érzést, hogy az egész jobban sikerült volna, ha Andi nem énekel, hiszen egyszerűen nincs énektehetsége; hangját fel lehetett volna használni valamiféle háttérnek, eltemetni effektekkel, majd megidézni egy shoegaze-os megfelelőjét az éneknek. De ahogy a dolgok állnak, Andi éneke túl gyakran kapja a főszerepet, ami a dolgokat, nos, kissé kellemetlenné teszi a fülnek. Eva éneke épp ellenkezőleg hat, ő még megformáltabb, mint a Statikán. Az énekes részekben kiemelkedik ez a némileg egyedi, folkos megközelítés az akkordok ritmikus alapjához, illetve az egyes húrok pengetéséhez, amit jellegzetes post-rockos atmoszféra burkol be, ezzel a banda legalább kissé eltávolodik a műfaj nagyobb jellegzetességeitől (illetve közhelyeitől). A durvább részekben (és az ambient részekben is) több az hangszerelés, nagyobb a hangzás, mint a Statikán, ami mindenképp üdvözlendő változás.
A Med Zarjo tehát mindenképp előrelépés a zenekar debütálásához képest, de messze van valamiféle tökéletes kiválóságtól. Nem tudom, mi lesz Andi énekével, de sajnos úgy, ahogy van, nem működik, főleg nem abban a formában, ahogyan a Med Zarjon (és a Statikán is) megformálták. Az albumot bizonyos kísérletező megoldások is díszítik, amelyek lehetőséget adnak a többszöri meghallgatásra és a sokrétűségének felfedezésére, de talán a dalok igazi erőssége egy újonnan felfedezett dallamosságban rejlik, olyan „catchy” vonalakban, amelyek egyszerűen a fülbe másznak. És itt már felvillan egy potenciális zseni első szikrája – a hagyományos és a szokatlan, az ismert és az ismeretlen, a pop és az alternatív, végül pedig a statikus tapasztalatlanság és a Med Zarjo tökéletes egyensúlya.
Felállás
Andi Koglot – gitár, zongora, ének, dob, ambient hangok, szövegek
Eva – ének
Produkció
Andi Koglot
Számlista
1. Moj oče
2. Slutnja
3. Vodnjak
4. Pesem o zvezdah
