Előadó: Zbogom, Ajda
Kiadó: Önkiadás
Megjelenés: 2010
Játékidő: 43:01
Értékelés: 3.5/5
Kik azok a Zbogom, Ajda? Miért ők valószínűleg az egyetlen tősgyökeres post-rock zenekar Szlovéniában, mégsem akarják valahogy felvállalni, magukra venni a szlovén zenekar státuszát? A bandáról ugyanis szlovén oldalakon egy szót sem olvashattok. Egyszerűen nincs róluk semmi megírva. De erre is van magyarázat: a tagok ezt nem akarják. A promóció is csak külföldi fórumokon zajlott, különösen a 4chan /mu/ zenei szobájában, ahol a Zbogom, Ajda alaposan szórta a debütalbumuk, a Status ingyenes letöltési linkjét.
A Status 2010-ben jelent meg, de kevés szlovénhoz jutott el (valószínűleg csak a /mu/tánsokhoz, vagyis a fent említett 4chan-szoba látogatóihoz). Az első hallgatásra az album tényleg erősen emlékeztet a post-rock szinonimájára, a Godspeed You! Black Emperorra. Az egész valójában túlságosan is ezt a zenekart idézi, talán jobban, mint amennyit egy kellő önbecsüléssel rendelkező zenész megengedhetne magának. Először ott a hangulat, aztán az ismétlődő gitárvonalak, majd a kvázi-nyomasztó beszéd (ami egyszerűen túlságosan hasonlít a Godspeed „The Dead Flag Blues”-ára, csak a „kvázi” előtag nélkül), ami így talán kissé hamisnak és naivnak hat, és az az érzésem, hogy szinte teljesen szembemegy a mögötte következő melankolikus zenével; a beszéd és a zene így keresztútra került, nem ugyanazon az úton halad. A végén pedig kiderül, hogy a „Zbogom” tulajdonképpen a „Godspeed” fordítása (hála az égnek, szlovén földön nincs „Ajda” nevű motoros banda). Persze minden szép és jó – példaképeket követni, tanulni tőlük –, de tény, hogy ezzel az egésszel óvatosnak kell lenni.
Oké, talán úgy hangzik, mintha a Zbogom, Ajda a Godspeed olcsó másolata lenne. Ez nem (teljesen) igaz. A zenekar minden bizonnyal megőriz valamennyit az önállóságából. Az egész album sokkal ambientesebb, sőt sokkal minimalistább, mint a Godspeed művei. Az előtérben szinte kizárólag gitárok vannak, dob nincs, olykor felcsendül a zongora és a beszéd, hol tiszta, hol effektek tömegén átszűrve. Az album hatodik számában, a „Mesečina” című darabban még ének is megjelenik, férfi és női egyaránt. Ez mindenképp üdvözlendő kiegészítés, de sajnos az ének… elhibázott. Gyenge. Nem énekelhető. A női ének még tart valamiféle magasabb szintet, még illeszkedik a zenéhez, a férfi énekhez viszont sajnos nincs elég, hm, hang ahhoz, hogy magabiztosan álljon egy ilyen kiemelt szerepben. Ez még feltűnőbb azokon a részeken, ahol a két ének fedi egymást – ott a férfi ének különösen úgy lóg ki, ahogy nem kellene. Emellett nagyon erős a tengermelléki akcentus, ami önmagában talán nem is baj. A Zbogom, Ajda ugyanis valamilyen módon népi zenekar próbál lenni. Egy idősebb hölgy és egy lány beszédével afféle mítoszt teremt a mi tájainkon, hiszen főleg az idősebb hölgy mesél fantasztikus történeteket, szürreális élményeket, amiket aztán a zenekar zenéje hivatott kiegészíteni – ebben az irányban díszletként, a történet részeként működik. Így a lemezt akár konceptalbumnak is nevezhetnénk, hiszen végig tartja magát bizonyos irányelvekhez, amelyek a lemez vezérfonalát adják, és itt a zenekar talán elveszíti az egyenes kapcsolatot mondjuk a Godspeed You! Black Emperorral.
Mindezek ellenére az is tagadhatatlan, hogy a instrumentális részek rendkívül szépen kidolgozottak és főleg érdekesek. Már csak azért is, mert eltávolodnak a post-rock közhelyes halk-hangos-halk tendenciájától, többé-kevésbé ugyanazt a hangerőt tartják, mégis dinamikusak maradnak. És bár némelyik minta erősen a (már megint) Godspeedtől származik, főleg mondjuk a „Sanje” esetében, akad bőven kísérletező és teljesen egyedi rész, amely nem tud csalódást okozni (főleg azok, amelyeket a kortárs klasszikus zene ihletett). Amelyek mások. Amelyek nem ugyanaz a post-rock bullshit, amiből manapság tonnaszámra gyártanak. A gond ugyanis az, hogy a post-rock olyan műfajjá vált, amelyben valószínűleg a legkönnyebb alkotni, hogy megfeleljünk néhány alapvető kritériumnak. Elég reverb, elég delay, szép clean hangzás és torzítás a „váratlan” hangos részekhez, és kész is a post-rockod. A Zbogom, Ajda túllép ezen a tipikusságon, és még mindig megőriz egy szép adag hallgathatóságot, kísérletezést, és végül kreativitást is.
A Statika tehát semmiképp sem tökéletes debütalbum, de olyan gyakorlatilag nincs is. A Statika nem is kiváló debütalbum. Nem is teljesen egyedi debütalbum. Annyi viszont biztos, hogy ilyen jellegű lemez nálunk még nem született először. És egy zenekarnak valahol el kell kezdenie, még ha túlzottan a példaképeit követve is. Mégis, már az első lemezen is van elég egyediség, elég olyan hangzás, amely a zenekar védjegyévé válhat, hogy a Zbogom, Ajda-nak bőven legyen alapja a döntő ugráshoz a teljesen saját zene felé. A Statika maradjon hát mozdulatlan, a Zbogom, Ajda viszont haladjon csak előre.
Felállás
Andi Koglot – gitár, zongora, ének, terepfelvételek, ambient hangok, szövegek
Andraž – gitár
Eva – ének
Számlista
1 Tukaj…
2 Sanje
3 Lahko vidim v neskončnost
4 Na drugi strani ceste
5 Samo ptice letijo v prvem razredu
6 Mesečina
7 Statična paranoja
8 Vozi, išči, izgubi…
