Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Kansas
Kiadó: Epic Records
Megjelenés: 1975
Értékelés: 4/5
A „Masque”, amely még a közvetlen elődje, a „Song For America” (1975) nyomában, annak sikerétől fűtve jelent meg, a kultikus amerikai progresszív rockerek, a Kansas harmadik albuma volt. Az album a kiadójuk nyomásának eredménye, amely mindenáron azt akarta, hogy a zenekar slágerszinglit adjon ki, amely az amerikai rádiókba, lehetőleg Európába is eljuttatja őket. A zenekar addig sajátos zenei paradoxonként vált ismertté az amerikai Középnyugaton: külsőleg (amely akkor még mindig tartalmazta a cowboyruhát) teljes ellentétben állt azzal, hogy kiváló szimfonikus progresszív rockot játszott a legendás brit proggroupok ihletésében, az adott vidék amerikai rockzenéjére jellemző zenei elemekkel keverve. Ekkorra már egész szép utat tettek meg. Nagyobb kereskedelmi siker azonban – két rendkívül ambiciózus album ellenére – még mindig nem jött. A Kansas még a hazájában is meglehetősen ismeretlen volt, akkori kiadójuk, a Kirshner Records pedig már azzal fenyegetőzött, hogy felbontja a szerződést. A zenekar mindössze néhány hónapot kapott arra, hogy megpróbálja kereskedelmi arculatát kijavítani, ami korántsem volt könnyű feladat. A végeredmény akár katasztrofális is lehetett volna, de szerencsére egy újabb remek album született, amely folytatta addigi zenei víziójukat, még ha (ismét) nem is elégítette ki a kiadó kielégíthetetlen kereskedelmi vágyait.
A Kansas a „Masque”-on úgy döntött, hogy megtartja – ha már fejleszteni nem tudja – addigi, a szimfonikus kísérletezés felé hajló zenei irányvonalát, néhány rövidebb és könnyebben befogadható heavy rock dal mellett. Ahogy az náluk már hagyomány volt, ezúttal is az énekes/billentyűs Steve Walsh írta a rövidebb, közvetlenebb, hard és blues rockra épülő számokat földhözragadt szövegekkel, amelyekben különféle erotikus fantáziák is helyet kaptak, míg az „értelmiségi” Livgren ismét az összetettebb, sötétebb színezetű szimfonikus eposzok és a filozofikusabb szövegek felé fordult. A „Masque” kapcsán pedig nem lehet szó nélkül elmenni a feltűnő borító mellett sem, amelyet a legendás olasz festő, Giuseppe Arcimboldo alkotott. Arcimboldo különös, allegorikus portréiról volt ismert, amelyeken emberek és foglalkozásaik jelennek meg. Ezek a portrék általában gyümölcsökből, zöldségekből, halakból vagy könyvekből álltak össze (mint például a könyvtárost ábrázoló képe). A Kansas Arcimboldo hagyatékából a víz elemét megszemélyesítő portrét használta fel, amely különféle tengeri állatokból, többek között fókákból áll.
A nyitó „It Takes a Woman’s Love (To Make a Man)” Walsh közvetlen, erotikus fantáziákkal átitatott, „kocsmai” hard rockja, ütős gitárriffekkel és hatalmas hangú énekkel. Az egyszerű ritmust a többi kansasi tag szórakoztató hammondorgona-, elektromos zongora- és hegedűbetétekkel építi tovább. Nem hiányzik a szellemes szaxofonszóló sem a különleges vendég, Earl Lon Price előadásában. Bár semmi köze a zenekar progresszívebb, szimfonikusabb alkotásaihoz, és a hard rockos oldalt hangsúlyozza, amelynek akkoriban Walsh volt a fő mozgatórugója, korántsem selejtről van szó, hanem az album rendkívül szellemes és energikus kezdéséről.
Hasonló stílusban, de kissé lassabb tempóban folytatódik a szolid „Two Cents Worth”, szenvedélyes Walsh-énekkel és remek, wah-wah effekten átszűrt Livgren-gitárbetétekkel. A hammondorgona-vonalak és a funkys ritmus erősen emlékeztet néhány Coverdale-éra Deep Purple-szerzeményre, de elsősorban Steinhardt hegedűje és Livgren gitárjátéka őrzi meg a jellegzetes, heavy rockos Kansas-hangzást.
Az album idáig többé-kevésbé bemelegítés volt néhány sokkal izgalmasabb kompozíció előtt. A dolgok ugyanis jóval komolyabbra fordulnak az „Icarus-Borne On Wings Of Steel” című remek szimfonikus prog eposzban, amely remek szimfonikus billentyűs hangszereléssel, hatalmas énekkel és drámai gitár- és hegedűbetétekkel kelti életre a Daidalosz és Ikarosz mitológiai történetét. Ez az album első szimfonikus prog csemegéje, amelyben az összetett, mégis dallamos szimfonikus hegedű- és billentyűs futamok heavy rockos erővel váltakoznak az ütős gitárriffek és a dinamikus dobok fölött. Walsh drámai éneke, főleg a remek refrénben, teljes pompájában ragyog.
Következik a kiváló power ballada, az „All The World”, amely egyesíti az egyes hangszeresek rendkívüli technikai bravúrját és azt az érzelmi szépséget, amelyet csak a legnagyobb zenekarok tudtak megteremteni, köztük a Kansas is. A dal Steinhardt gyengéd hegedűfutamaival és melankolikus énekével indul (itt ismét bebizonyította, hogy nemcsak kiváló hegedűs, hanem jó énekes is volt). A dolgok kissé bonyolódnak egy összetett hangszeres résszel, igazi jammel, amelyben izzó gitárriffek, dobátvezetések és ínycsiklandó hegedűszólók sorjáznak. Ezt követi egy gyönyörű szimfonikus rész, gyengéd elektromos zongoraaranzsmánnal és szívszorító énekkel, amely a zenekar történetének egyik legszebb pillanata. Remek.
Livgren drámai, epikus remekműve, a „Child Of Innocence” az album másik fő csemegéje, amelynek hatalmas refrénje még sokáig a hallgatás után is dallamként cseng a hallgató fejében. A Kansas itt ismét tökéletes harmóniába olvasztotta a szimfonikus kifinomultságot és a heavy rockos erőt. A drámai-epikus futamok fénysebességgel követik egymást, miközben közöttük Walsh dühös éneke „sétál”. A legjobb pedig a kompozíció drámai lezárása, amikor megérkezik az utolsó, libabőrt okozó hangszeres rész. Ebben a számban minden tízespontos.
Figyelmet érdemel a rövid, de mégis szórakoztató Walsh-féle heavy rocker, az „It’s You” is, vágtázó nyitóritmusával és szellemes szimfonikus betéteivel. A Kansasnél a közvetlenség is lehet erény, és ez így van ebben az esetben is. A kiváló „Mysteries And Mayhem” tüzes szimfonikus hegedű-, billentyűs és gitárfutamaival és dübörgő ritmusával mindazt tartalmazza, amiről a Kansas progresszív rockzenekarként híressé vált egyedi irányvonalával. A heavy rockos ütőerő a „dühös” énekkel, a kiélezett gitárriffeléssel és a Hope/Ehart páros mindig eklektikus ritmusvonalával ismét csodálatos módon egyesült Steinhardt szenvedélyes szimfonikus hegedűfutamaival.
A záró, sötét szimfonikus prog eposz, a „The Pinnacle” – ahogy a címe is szépen mondja – az album csúcspontja, és újabb szép bizonyíték arra, miért érdemel helyet a Kansas a progresszív rock „hírességek csarnokában”. Fő szerzője, Livgren munkatársai segítségével ismét kiváló, epikus barokk hangszerelések bőségét kínálja, heavy rockos ütőerővel és hihetetlenül hatásos énekkarizmával keverve. A melankolikus hegedűfutamok hihetetlenül szépen fonódnak össze a barokk billentyűs motívumokkal és az ütős gitárbetétekkel, a különböző hangulatok pedig egymás után váltják egymást. Amikor belép Walsh hatalmas éneke is, és segít megteremteni a remek, dallamos refrént, az epikus varázslat tökéletes. A szellemes, többnyire szimfonikus színezetű hangszeres részek nem fogynak ki, és minden hallgatáskor felfedezhető bennük valami új, korábban átsiklott szimfonikus hangszerelés. Könnyedén a zenekar egyik legjobb kompozíciója, és az a pillanat, amikor a drámaiság, a szépség és a misztikum tökéletes harmóniába olvad.
A Kansas a kiadó kemény nyomása és a felvételek sietős volta ellenére a „Masque”-kal újabb nagyon jó albumot készített, amely könnyedén kiállta az idő próbáját, és ma is úgy szól, mintha tegnap született volna. A zenekar pedig kevés albumán szólt ilyen élénken és ennyire vágyva a bizonyításra. A „Masque” ugyan nem volt remekmű, ahogy a „Song For America” az volt. A Kansas a kiváló záró „The Pinnacle” kivételével nem tett rajta észrevehető művészi előrelépést. Ennek ellenére ez az album a legjobb teljesítményeik, a Kansas-klasszikusok közé tartozik, amelyekre joggal lehetnek büszkék. Ez egyike azoknak a, a zenekritikai főáram által elnézett daraboknak, amelyeket a zenekar rajongói ma sokkal jobban becsülnek, mint a megjelenésekor. A „Masque” – ahogy már említettem – nagy zenei minősége ellenére kereskedelmileg megbukott. A kiadó már azon volt, hogy megváljon tőlük, amikor teljesen váratlanul, az utolsó pillanatban felvették a „Leftoverture”-t (1976), az albumot, amely a rocksztárok közé röpítette őket, de erről egy másik kritikában többet.
Felállás
Steve Walsh – ének, billentyűs hangszerek, conga
Kerry Livgren – gitár, billentyűs hangszerek
Rich Williams – elektromos gitár
Robbie Steinhardt – hegedű, ének
Dave Hope – basszusgitár
Phil Ehart – dob, moog dob, ütőhangszerek
VENDÉGZENÉSZ:
Earl Lon Price – szaxofon(1)
Produkció
Jeff Glixman és Jeff Magid
Számlista
1. It takes a woman’s love (to make a man) (3:09)
2. Two cents worth (3:10)
3. Icarus – Borne on the wings of steel (6:07)
4. All over the world (7:13)
5. Child of innocence (4:38)
6. It’s you (2:35)
7. Mysteries and mayhem (4:20)
8. The pinnacle (9:35)
Az album játékideje: 40:47
