Szerző: Peter Podbrežnik
Előadó: Styx
Kiadó: Wooden Nickel Records
Megjelenés: 1974
Játékidő: 37:20
Értékelés: 3.5/5
A chicagói art/arena rock bajnokok, a Styx a viszonylag átlagos harmadik albumuk, a „The Serpent Is Rising” (1973) után úgy döntöttek, hogy a „Man of Miracles” lemezen újra komolyabban belefognak az epikus szimfonikus hangszerelések faragásába, és sutba dobnak minden felesleges, komikus színezetű hangzáskísérletet, amelyek miatt végül semmiképp sem tudtak nagyobb ismertséghez jutni. A „Man of Miracles” újabb lépés volt előre a pomp rock kifinomultságának fejlődésében: drámai, bravúros többszólamú ének, hatalmas gitárharmóniák és epikus zenekari hangszerelések segítségével szolgálták ki az „amerikai válasz a Queenre” médiacímkét, még ha ez az összességében nagyon szilárd teljesítmény sem volt mentes bizonyos mellélövésektől. Gyakran egyfajta hangzásbeli identitásválságba kerülnek, amikor nem tudnak dönteni a prog rock és a kemény rock játszása között.
A Barry Mrazzal szerzett rossz tapasztalat után a produkciónál John Ryanhez és Bill Trauthoz fordultak, vagyis az első két album producereihez, mert tisztább és folyékonyabb hangzáshoz akartak visszatérni, ami sikerült is nekik. A „Man of Miracles” eredeti verziója a számlistán tartalmazta a „Best Thing” című dalt, az elsőlemezes szám újrakiadását, amelyet a későbbi kiadásokon az „Lies” (erről ebben a kritikában még lesz szó), 1980-ban pedig „The Unfinished Song” váltott fel. A „Man of Miracles” stílusában végig ingadozik az epikus proto-arena/pomp rock, amellyel később híressé válnak, és az eleven, de elég alapszintű kemény rock, olykor még rock’n’roll között, amelyből szerencsére hamar kinőttek. Az ilyen könnyed, szalonképes „szórakoztatók” éneklését ezúttal többnyire a szőke gitáros, James Young vállalta, aki John Curulewskival párban ismét számos finoman beépített gitárszólóval mutatta meg magát.
Annak ellenére, hogy a Styx a bajszos billentyűs-énekes, Dennis DeYoung „érdemeként” – ő írta a „Man of Miracles” legjobb szerzeményeit – már nagyon korán irigylésre méltó mennyiségű szerelmes lírát halmozott fel, karrierjük korai szakaszában a társadalomkritikától és fantáziától ihletett szövegek is a társaik voltak. Nos, ebbe a kategóriába biztosan nem tartozik a vidám nyitódal, a „Rock & Roll Feeling”, amely már a címével elárulja, hogy a hallgató egy három akkordra épülő „buli”-számmal van dolga, amit pimasz zongoraszólamokkal és hetyke vokálharmóniákkal bővítenek ki. A „Havin’ a Ball”, amely úgy hangzik, mintha az Uriah Heepet keresztezték volna a Status Quóval, boogie ritmusú kemény rocker, ami elmarad a Styx szokásos szerzői-hangszeres képességeitől, bár a többszólamú harmóniák szokás szerint irigylésre méltó szinten vannak. Ezúttal sem kerülhették el a tipikus „kaliforniai” szöveget a legközelebbi szimpátia telefonszámáról.
Amikor már kezd úgy tűnni, hogy ez az album sem jobb semmiben az elődjénél, a dalszerzői színvonal erőteljesen megugrik a megrázó folk rock balladával, a „Golden Lark”-kal. Ez a törékeny zongoradallam, zenekari függönyök és DeYoung remek énekteljesítménye révén valóságos kelta miszticizmussal telített, ami a Styx hangzásvilágához sokkal jobban illett, mint a mulatós rock’n’rollerkedés.
Ezt követi az album csúcspontja, az „A Song For Suzanne”, ez a melodramatikus, okosan felépített eposz, amely vihar hangjaival nyílik. A félrevezető cím ellenére, amelyből sokan először arra gondolnának, hogy ez is egy újabb DeYoung-szerelmesballada (a szöveg ennek megfelelő), ez egy ragyogó eposz a legjobb prog rock hagyományban, erőteljes gitárriffre és a háttérben szóló drámai szimfonikus hangszerelésekre építve. A Styx ezúttal a legjobb formáját mutatja, a csúcspont pedig szokás szerint a dallamos refrén pompás többszólamú énekkel. Mondhatjuk, hogy ez a klasszikus fektette le az alapkövet a későbbi, kereskedelmileg sikeresebb arena rock mesterművekhez.
Az „A Hart Like Mine” egy újabb felejthető „party-harty” szám, vagyis az album színvonala ismét lezuhan a kiszámítható rock’n’roll szakadékba, miközben Young éneke lelkesen magasztalja a szombati piálást és a húsos finomságokat. Egy másik zenekartól teljesen tisztességes lenne, de messze van attól, amit a Styxtól várna az ember. A „Lies” ezzel szemben egy szolid, beatlesesen színezett feldolgozás a The Knickerbockers nótájából, ahol a dallamos refrént ismét „heepes” vokálharmóniák hálózzák be. A misztikus „Evil Eyes” egy újabb kiváló alkotás, amelyet hatalmas többszólamú ének és emelkedő, epikus zongoramotívum jellemez. A kivételes hangulatot egy harmonikus gitárközjáték még tovább emeli.
A blues rocker „Southern Woman”, amely fölött Young agresszív éneke őrködik, miközben koszos gitárfutamok áradnak át rajta, az átlagosság és a kihasználatlan potenciál megtestesülése. A „Christopher, Mr. Christopher” egy újabb szolid kirándulás a pomp rockba, hiszen epikus refrén jellemzi, amelyet kötelezően melodramatikus vokálharmóniák és ropogós szimfonikus hangszerelések fűszereznek. A címadó dal egy szaftos progresszív rock eposz Merlin varázslóról szóló fantáziaszöveggel, amilyen csak a Gyűrűk Ura lelkes olvasóinak jöhet az eszébe, vagyis tele van epikus billentyűs hangszerelésekkel, ütős gitárfutamokkal és hatalmas többszólamú énekkel.
A „Man of Miracles” összességében nagyon szilárd teljesítmény volt, és hangulatában egy hajszállal sötétebb, mint amit a közönség a többnyire „vidám” bandaként ismert Styxtól megszokott. Pár átlagos alkotás sem rontotta el azt a jó összbenyomást, amelyet az album a végigmeghallgatás után hagy maga után. Az epikus dramaturgia chicagói mesterei karrierjük ezen korai szakaszában már megtették az első érzékelhető lépést abba a stílusba, amely pályafutásuk nagy részét meghatározta. Az amerikai rádióhallgatókat azonban csak a következő albummal sikerült behálózniuk, amelyen végre szilárd hangzásbeli egyensúlyt cementeztek be.
Felállás
John Curulewski – gitár, arp szintetizátor, ének
Dennis DeYoung – billentyűk, arp szintetizátor, ének
Chuck Panozzo – basszusgitár
John Panozzo – dob, ütőhangszerek, vokál
James „JY” Young – gitár, ének
VENDÉGZENÉSZ:
Barry Alan Fasman – vonósok hangszerelése a „Golden Lark” dalban és fúvósok hangszerelése az „A Man Like Me” dalban
Produkció
John Ryan és Bill Traut
Számlista
1. Rock & Roll Feeling
2. Havin’ A Ball
3. Golden Lark
4. A Song For Suzanne
5. A Man Like Me
6. Lies
7. Evil Eyes
8. Southern Woman
9. Christopher, Mr. Christopher
10. Man Of Miracles
