Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Spock Studios
Kiadó: ZARŠ Records
Megjelenés: 2012
Játékidő: 35:28
Értékelés: 3/5
Az alternatív rock egyik gazdag kifejezési ága az „underground” rock, amelynek úgymond mindig önálló utakon, teljesen függetlenül, a szemek elől elrejtve, csendben és a teljes szabadság szellemében kellene fejlődnie. Ide tartozik az is, amely egyedi szerzői, művészi pecsétjét az elektronikus hangok manipulálására építi. A Spock Studios újabb hazai különc, akik ilyen módon építik a saját zenei kultúrájukat.
Az „A Degree Below Your Means” a zenekar harmadik stúdiómunkája: 2008-ban a „The Universe And Beyond” című debütáló lemezzel indultak, ezt 2010-ben a „120mm” követte. Közben a csapat, amelyet eredetileg egyetlen alkotói fej projektjének szántak, duóból trióvá nőtte ki magát.
A zenekar az új albumon is mélyíti és tágítja a zenei víziót, amely – mint említettem – az elektronikus hangmanipulációra épül: programozott loopokkal játszadozik, az elektronikus pötyögtetéshez pedig nagyobb-kisebb adagokban nyers, tisztítatlan gitártorzítást kever, ettől lesz rockos felhangja. A banális, sőt táncos alapokra épülő dobritmust egy ritmusgép adja, amelyet a srácok „Renatának” hívnak, a kiegyensúlyozásáról és a hangkép szerves részének gazdagításáról pedig a basszusgitár gondoskodik.
Az összkép az, hogy olyan zenei anyag áll előttünk, amely alapvető ambíciója szerint egy párhuzamos világba húzza a fogyasztót, és ehhez a valóságtól való azonnali elszakadás kell (attól, amelyről attól a naptól fogva tanítják nekünk, hogy elindulunk járni, hogy ez az egyetlen igazi és megbízható). Ez ambient díszletek megalkotását jelenti, amelyek hipnotikusan hatnak, és a hallgatóban elmerültség, transzcendencia állapotát idézik fel. Ha a nyitó Colors többé-kevésbé arra való, hogy a techno alapú beatjével és az elveszett hangok anyagába szórt rikoltozós fűszerrel a teljes figyelmet összegyűjtse (a Reflections és az Undertaker hangjai úgy szólnak, mintha réges-régen az NYHC undergroundból szöktek volna meg), akkor az A Septic Contribution Of Mind Itself az a pont, ahol az album ambient irányba emelkedik. A leghosszabb szám tulajdonképpen jó hét percben elmondja a Spock Studios lényegét. A programozott loopok tömör függönyt szőnek, amelyen az egész dal lebeg: több vezérmotívumból áll, váratlan fordulatokkal, a motívumok ismétlésével, és a gitárfrázisok nyers, szaggatott kontúrja szilárdítja meg. A post rock rajongóknak is ínyére lesz.
Az album hullámzik: váltakoznak benne az erős, ritmikus techno beat köré épülő számok és azok, amelyek ambient lebegésben maradnak, olyan harmóniafüggönyök mögött, amelyek főleg a középső hangtartományt célozzák. A zenekar kifejezési skálája nagy, széles, tulajdonképpen meghatározatlan határokkal, így megengedi – inkább mondjuk úgy: elbírja – a rengeteg kísérletezést és próbálkozást. Az album gyenge pontja pontosan ez: a csapat nem használja ki eléggé a rendelkezésre álló mozgásteret, és a mindössze jó 35 percben nem kínál annyi tapintható tartalmat, hogy a hallgatóban vágyat ébresszen az album mondanivalójának hosszabb felfedezésére. A zenekar a jövőben többet kihozhat a hangmanipuláció változatosabb megválasztásából és más hangszerek bevonásából, az ének pedig kiegészítő hangszerként nem is feltétlenül szükséges, mert inkább idegesítően szétvágja a számok formáját, mintsem erősítené.
A zenekar tisztában van ezzel, ezért vizuális elemmel támogatta meg a zenéjét, ami remek megoldás. A Spock Studios zenéje ugyanis igazán csak élőben gyullad be, ahol a zenei előadáshoz videóvetítések segítségével vizuális réteg is társul. Ez a más, főleg post rock zenekarok által is régóta ismert módszer, amellyel valahogy kompenzálják azt a szerencsétlen tényt, hogy a stúdiómunkáik tartalmának felfedezése általában minden újabb CD-lejátszós körrel veszít a varázsából. A vizualizáció érintése a koncerteken nagyon értelmesen gazdagítja az ilyen zenét, teljes hatású, erősen hipnotikus lebegéssel! Tehát tény, hogy önmagában ez a CD nem elég. Ha a Spock Studios lényegéhez akartok jutni, el kell mennetek a koncertjükre. Csak ott érinthet meg titeket a művészi esszenciájuk teljes valójában. Ezért az egyik legfontosabb dolog, amelyre a zenekarnak a jövőben figyelnie kell, hogy az erejét az élő előadások színpadi díszletének megalkotására fordítsa, amely meggyőzően elbűvöli a legigényesebb hallgatót is,
A zenekar sok figyelmet fordít az esztétikai finomságokra, ami logikusan következik az előző bekezdésben leírtakból. A booklet és az egész „tray card” kialakítása kiváló, eléri a fejlett világ hasonló albumainak modern dizájnszintjét. A motívum központjában egy magastörzsű gyümölcsös áll öreg almafákkal és vadalmafákkal, az egyik fa lombkoronája alatt pedig a késő délutáni napsugarak simogatásának nyugalmában fürdik egy elaltatott test, amely egy megrozsdásodott kádban fekszik, az áramforrásra (a fatörzsre) kötve. A motívum azonnal kiemeli a zenekar lényegét: a túlvilággal párhuzamos kapcsolat megteremtését. Morfeusz, az álmok istenének ölében nem nehéz csillaghajóssá válni.
Az „A Degree Below Your Means” merész, művészi továbbfejlesztése a zenekar előző két albumának, egyúttal jelzi, hogy a Spock Studios előtt még rengeteg mozgástér áll a zenei kifejezésre ebben az amúgy nagyon érdekes, egyedi és kihívó zenei anyagban. Érdekes lesz követni, merre fejlődik tovább a zenekar.
Felállás
Matic Šuštar – gitár, programozás
Blaž Flerin – basszusgitár, ének
SV. Pixel – videó
Produkció
Spock Studios
Számlista
1. Colors
2. A Septic Contribution of Mind Itself
3. Don’t Touch The Stars
4. Undertaker
5. Maybe We Should Try Something Else
6. TV
7. We Left Our Souls In Other Dimensions
8. Reflection
