Szerző: Aleš Podbrežnik
Előadó: Dead Daisies, The
Kiadó: SPV Records
Megjelenés: 2016
Játékidő: 44:50
Értékelés: 4/5
Hihetetlen, mit tud a pénz. 2012-ben David Lowy üzletember, aki a zeneiparban meglehetősen ismeretlen névnek számít, összerakta a The Dead Daisies szupergrupot. A banda mostanáig alig négy év alatt három stúdióalbumot adott ki, a legutóbbit, a „Make Some Noise”-t tavaly augusztusban. Ez alatt a viszonylag rövid idő alatt azonban a zenészek egész gárdája váltotta egymást a felállásban, ami elég logikus. A tagság ugyanis a világ rocktérképének magasan szárnyaló, nagyon jól ismert neveiből áll, akik így vagy úgy más, nagyobb nevű zenekarokhoz vagy más zenei projektekhez is kötődnek.
Elég annyit felhozni, hogy tavaly Dizzy Reed billentyűs és Richard Fortus gitáros kilépett a csapatból, mert csatlakoztak a Guns N’ Roses újraegyesüléséhez (Axllel és Slashsel újra egy spanyolfalon belül – hehe, hihetetlen, mit tud a pénz), Fortust pedig a The Dead Daisiesben a jelenleg a bolygó egyik legjobb hard rock gitárosa, a kivételes Douglas Aldrich (Raiding The Rock Vault, ex-Dio, ex-Whitesnake,…) váltotta. Ezek után nincs mit titkolni: a The Dead Daisies jelenleg igencsak forró névnek számít. És a láz még csak fokozódik.
Annak ellenére, hogy az előző album, a „Revolucion” és az új, „Make Some Noise” között alig egy év telt el, nem nehéz rájönni, hogy az új lemez megtartja, ápolja és tovább építi elődje kifejezőerejét. A „Make Some Noise” abban, ahogy a dalokon belül szilárd hátteret épít – egy szuszra ötvözve a suhancos, peckes kicsapongást, a fertőző zeneiséget, amely az dallamos refrénekkel azonnal megfog, és a zenekar minden tagjának hihetetlenül összehangolt, átütő játékát (ez Aldrich érkezésével még egy lépcsőfokkal följebb lépett) –, egyszóval a The Dead Daisies eddigi pályafutásának legjobb albuma, amit valaha kiadtak és felvettek.
John Corabi (ex-Mötley Crüe) továbbra is rendkívül szerethető énekstílust hoz, amelyre a dalok és a zenekar hozzáállása szó szerint vérszomjasan rászorul, hogy összejöjjön az energia. Közepes magasságú, torkos, recsegős, enyhén punkosan idegesítő, tekintélyt parancsoló, hatásosan csípős, amikor magas és még magasabb fekvésekbe is felmegy, ugyanakkor teljes vérrel züllött és csibész. Képzeld el Axl Rose-t, aki egy kicsit meghízott, és mélyebbre ment a hangja. A The Dead Daisies zenéje is – az egyébként tipikus amerikai hard rockos stílusában – érezhető adag punkot hordoz, ami a szaggatott, közvetlen gitárfrázisokban és a tűzdelt ritmikai lovaglásban hihetetlenül jólesik. Aldrich pedig megint fantasztikus. Röviden: hihetetlen, mit tud a pénz. Ezúttal szerencsére a sok pénzért (ugye, David?) sok zenét is kapunk.
Tizenkét szám van a lemezen. Persze, túl sok (szerencsére kettő közülük a The Who és a CCR egy-egy eredetijének feldolgozása). Az egész olyan érzést kelt, mintha a zenekarnak ütött volna az utolsó órája, mintha folyamatosan rettenetesen sietnének, és ezért minden ötletet megvalósítanának, ami a tagok fejében megszületik. De ez egyszerű. Zenei titánokról van szó, akik hihetetlen mennyiségű tapasztalattal és rutinnal rendelkeznek, ami abban mutatkozik meg, hogy nagyon gyorsan írnak egy nagyon jó dalt, és persze fel is veszik. Ha mindehhez még a Brian Tichy és Marco Mendoza nevével fémjelzett ritmusszekció is társul, minden világosabb.
Az összes dal zabolátlan, féktelen előadásmódjában kibontakozó átütő hevület mellett az egész albumot átjárja egy igazi „party time” hangulat, amely teljes kikapcsolásra hív. Szóval? Az új album is arra készült, hogy teljes vérrel játsszák a világ színpadain. A The Dead Daisiesnek ezzel semmi gondja. Nemrég az Egyesült Államokban turnéztak a Kiss-szel, tavaly ősszel Európában erősítették a nevüket a Whitesnake oldalán, idén ősszel pedig a jól ismert és nagyra becsült északír hard rock-megújító, The Answer társaságában indultak közös turnéra, ahol többek között 2016. 12. 20-án „felgyújtották” az ausztriai Velden am Wörthersee-ben található Bluesina Rock Cafe klubot.
Szóval. Ha hiányzik a régi jó nyolcvanas évekbeli hard rock, benne legalább egy futó adag punk- és glam-energiával, akkor a The Dead Daisies – amikor az olyan zenekarokból, mint például a Guns N’ Roses, a Bon Jovi és a Van Halen, már rég kiveszett az ihlet, és csődbe mentek – igazi tapasz a zenei kielégületlenség okozta sebeidre. Pózuk és tartásuk a „Make Some Noise” albumon is teljesen logikus. A tagság ugyanis azokból az időkből jön, amelyek a glam rockot és tágabban az amerikai hard rockot a nyolcvanas években a kereskedelmi siker globális csúcsára emelték. Az új album pedig újabb tükre a tapasztalt, rókaravasz macskák hihetetlenül hozzáértő és ügyes lovaglásának, akik rendkívül jól megértik egymást az üzletben. Mind ötletek és szerzemények, mind energia tekintetében. És mindez egy alapjában véve mesterségesen összerakott zenekarnál. Köszönet Lowynak. Ha üzletemberként nem lenne ilyen lelkes hard rock rajongó, a lemezkiadók a mostani időkben egy lyukas garast sem fektetnének a The Dead Daisies által képviselt műfajba. A „Make Some Noise” kiváló hard rock album, tipikusan amerikai vonalon, a szó legklasszikusabb értelmében. Ezúttal teljesen billentyűk nélkül játszották és vették fel. Rövid, velős és erőteljesen berobbanó! Pontosan erre van szüksége egy jó rock’n’rollnak. Egy ilyen album, mint a „Make Some Noise”, a fénykorában, vagyis a nyolcvanas évek végén akár a Guns N’ Roses is simán, minden gond és gátlás nélkül felvehetett volna.
The Dead Daisies – Long Way To Go (hivatalos videó):
Felállás
John Corabi – ének, akusztikus gitár
David Lowy – gitár
Doug Aldrich – gitár
Marco Mendoza – basszusgitár, vokál
Brian Tichy – dob
KÖZREMŰKÖDŐ ZENÉSZ:
Suzie McNeil – szájharmonika, vokál
Produkció
Marti Frederiksen
Számlista
1. Long Way to Go (4:20)
2. We All Fall Down (3:19)
3. Song and a Prayer (3:30)
4. Mainline (3:51)
5. Make Some Noise (2:51)
6. Fortunate Son (3:23)
7. Last Time I Saw The Sun (4:13)
8. Mine All Mine (3:33)
9. How Does It Feel (3:09)
10. Freedom (3:47)
11. All the Same (4:31)
12. Join Together (4:13)
